Csütörtök
Csütörtökön volt július 21., ráadásul 2011-ben, következésképp ekkor volt a hatodik évfordulónk. Idén még csak nem is terveztünk semmi nagyszabásút (tavaly volt ugye a meghiúsult hajókázás), aztán mégis egész jól sült el az egész. Reggel dolgoztam, aztán könyvtárba mentem, mert még szerdán észbe kaptam, hogy két hete kértem ki egy helyben olvasható könyvet, és csak két hétig őrizgetik a kedvemért. Szerencsére 9-ig tanítok, és fél 10-re odaértem a Ferenciekre, de csak 10-kor lehet bemenni, ami még úgy is nagyon sok idő, hogy kedvességből 9:50-kor beengedett az egyik recepciós. Biztos megsajnált, mert a laptopot is hurcolásztam magammal, és az bazi nehéz. (Michael Moore egyik filmjét nézzük a csoporttal, tök érdekes, csak olyan pofátlanul manipulatív, hogy kedvem lenne odamondogatni a bácsinak.) De a lényeg, hogy megkaptam a könyvet, amit 1876-ban fordított egy Móricz keresztnevű illető. Meg is találtam benne azt az idézetet, amit a második kisregény írónője volt oly drága az egyik fejezet mottójául választani, és jó nagy kiszúrás az egész, mert én annyira akartam, hogy a "fool" szó "bolond" legyen a magyar változatban, aztán nem is ott szerepel, ahol kéne neki, és mindennek tetejébe még "bohócz" is. Mindegy, túlélem, az a fontos, hogy vettem a fáradságot, hogy megtaláljam a létező magyar fordítást ahelyett, hogy kreáltam volna valamit saját kútfőből. A többit majd megoldom. Itt szeretném megjegyezni, hogy mélyen szégyellje el magát az, aki egy 1876-ban kiadott könyvbe golyóstollal írogat, illetve ceruzával és golyóstollal húzogat bele vonalakat. Nincsen neki jegyzetfüzete, amibe feljegyezhetné a fontos gondolatokat, érdekes idézeteket? Ez engem annyira felháborít, hogy nagyon. Nem bírom, ha valaki nem értékeli a könyveket. Vagy mondhatnám, hogy nem tiszteli őket, csak az furcsán jönne ki. Nekem sosem jutna eszembe könyvtári könyvbe beleírni, és egyébként sajátba is csak akkor, ha tankönyv, főleg, ha munkafüzet. Fel nem foghatom ezt a jelenséget. Ja, a könyv Alexander Pope A műbírálatról című tankölteménye, és egyébként tök jó, majdnem teljesen elolvastam. És a szerző neve Pope Sándorként szerepel a borítón, hát ez milyen jó már :)
Aztán hazaértem. Nem volt net, ami megakadályozott a becsomagolnivaló becsomagolásában, de mikor Tomi megérkezett, varázsolt netet, így már tudtam is csomagolni. Közben ő ebédet főzött. Vagy sütött. Rántott húst. Aztán megebédeltünk. Desszertnek puncsszeletet szerzett, és még gyertyát is rakott rá. Aztán jött a meglepetés. Mindketten meglepődtünk, tök jókat kaptunk. Vagy én legalábbis. Ő kapott csokit, két vígjátékot meg egy belépőt két főre éjszakai mászásra Csillebércre, én meg kaptam egy ládát a vasalatlan ruháknak, csokit, hat szál rózsát, valamint egy Röfipókert (mert pár napja állapítottam meg egy index cikk kapcsán, hogy ez mekkora hülyeség, ő meg megdöbbent, hogy még sosem hallottam a játékról). A meglepetés után Röfipókereztünk, aztán játszottunk egy kör Ország, város, híres embert is (olyan minit, amilyet pár hete vettem).
Tomiról nem készült kép, mert orvul magához ragadta a fényképezőgépet.
Aztán aludtunk egyet, majd Marcival együtt kimentünk anyuékhoz locsolni meg etetni. És Marci életében először nem hányt az autóban. Se odafelé, se hazafelé. Nagyon küszködött, de kibírta. Sétáltunk is vele egy nagyot meg két kicsit, és én utána olyan, de olyan szomorú voltam, hogy nagyon. Nem lesz könnyű megszeretni, de van még erre két hónapom: szeptember közepén költözik. Liza még alig két hete nincs velünk, úgyhogy egyelőre nincs kedvem más kutyákkal érintkezni, kivéve mondjuk Dömpit, mert őt eddig is ismertem, és ő nem fog hozzánk költözni. De igyekszem. Vsizont az is tény, hogy Liza egyszeri és megismételhetetlen kiskutya volt, úgyhogy úgy biztosan nem fogok többet kutyát szeretni, mint őt. De Marcit is fogom szeretni, mert minden kutyát szeretni kell, őt meg pláne, miután azt a sok szörnyűséget elszenvedte, és még így is képes emberekben bízni. (Nem tudom eldönteni, hogy ez nagy ostobaságra vagy nagy értelemre vall, mindenesetre szerintem eléggé jó helyre került – itt garantáltan senki nem fogja kínozni semmilyen módon.)
Hazaérkezés után elkezdtük az Erik, a vikinget, de Tomi az 50. percnél bebólintott, én meg egyedül nem néztem végig, mivel nem én kaptam, és egyébként is utálom, ha együtt kezdünk filmezni, és belealszik. De majd valamikor megnézzük a maradék 56 percet. Annál is inkább, mert eddig elég lassú volt a film, most kezdődnek az izgalmasabb részek.
Aztán hazaértem. Nem volt net, ami megakadályozott a becsomagolnivaló becsomagolásában, de mikor Tomi megérkezett, varázsolt netet, így már tudtam is csomagolni. Közben ő ebédet főzött. Vagy sütött. Rántott húst. Aztán megebédeltünk. Desszertnek puncsszeletet szerzett, és még gyertyát is rakott rá. Aztán jött a meglepetés. Mindketten meglepődtünk, tök jókat kaptunk. Vagy én legalábbis. Ő kapott csokit, két vígjátékot meg egy belépőt két főre éjszakai mászásra Csillebércre, én meg kaptam egy ládát a vasalatlan ruháknak, csokit, hat szál rózsát, valamint egy Röfipókert (mert pár napja állapítottam meg egy index cikk kapcsán, hogy ez mekkora hülyeség, ő meg megdöbbent, hogy még sosem hallottam a játékról). A meglepetés után Röfipókereztünk, aztán játszottunk egy kör Ország, város, híres embert is (olyan minit, amilyet pár hete vettem).
Tomiról nem készült kép, mert orvul magához ragadta a fényképezőgépet.
Aztán aludtunk egyet, majd Marcival együtt kimentünk anyuékhoz locsolni meg etetni. És Marci életében először nem hányt az autóban. Se odafelé, se hazafelé. Nagyon küszködött, de kibírta. Sétáltunk is vele egy nagyot meg két kicsit, és én utána olyan, de olyan szomorú voltam, hogy nagyon. Nem lesz könnyű megszeretni, de van még erre két hónapom: szeptember közepén költözik. Liza még alig két hete nincs velünk, úgyhogy egyelőre nincs kedvem más kutyákkal érintkezni, kivéve mondjuk Dömpit, mert őt eddig is ismertem, és ő nem fog hozzánk költözni. De igyekszem. Vsizont az is tény, hogy Liza egyszeri és megismételhetetlen kiskutya volt, úgyhogy úgy biztosan nem fogok többet kutyát szeretni, mint őt. De Marcit is fogom szeretni, mert minden kutyát szeretni kell, őt meg pláne, miután azt a sok szörnyűséget elszenvedte, és még így is képes emberekben bízni. (Nem tudom eldönteni, hogy ez nagy ostobaságra vagy nagy értelemre vall, mindenesetre szerintem eléggé jó helyre került – itt garantáltan senki nem fogja kínozni semmilyen módon.)
Hazaérkezés után elkezdtük az Erik, a vikinget, de Tomi az 50. percnél bebólintott, én meg egyedül nem néztem végig, mivel nem én kaptam, és egyébként is utálom, ha együtt kezdünk filmezni, és belealszik. De majd valamikor megnézzük a maradék 56 percet. Annál is inkább, mert eddig elég lassú volt a film, most kezdődnek az izgalmasabb részek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése