"Szép" új világ

Összefoglalom.

 

Egyik nap azt mondja, a cigány nők kalapáccsal verik a hasukat meg gyógyszert szednek, hogy sérült gyerekük szülessen, mert azért több pénz jár. Másnap azt mondja, ő mindenkit teljesítménye alapján ítél meg, sosem származása alapján, őt félreértették.

 

Egyik nap azt mondja, XY másik párti homoszexuális képviselő majd elsők között tudja meg a kormányváltáskor a börtönben, milyen a melegházasság. Másnap azt mondja, ő nem buzizott, őt félreértették.

 

Egyik nap azt mondja, ő a magyar tőkét védi az idegen, vagy ha úgy tetszik, zsidó tőkével szemben. Másnap azt mondja, ő mindenkit teljesítménye alapján ítél meg, sosem származása alapján, őt félreértették.

 

A pártja az első esetben közli, hogy ez adott önkormányzat belügye, a harmadik esetben meg kijelenti, hogy minden kisebbséget megvéd. De a képviselőjüket nem zárják ki a pártból, hogy ez utóbbit bizonyítsák, még csak le sem cseszik. (Vö.: Amikor egy másik párti képviselő azon poénkodik egy holokauszt megemlékezésen, hogy azoknak a zsidóknak már tökmindegy, hideg van-e, ez a párt azonnal óbégat, hogy "mongyonle". Le is mond azonnal, és belátja, hogy ezen viccelődni ízléstelenség volt.)

 

Óriási szerencse, hogy ők nem hazudnak, csak a mocskos kommunisták. (Miközben persze minden egyes politikus éjjel-nappal hazudik, különben a kutya sem szavazna rá.)

 

"Szép" új világ jön tavasztól, attól tartok.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai