LizaGazdija

Kellemes meglepetés ért Pestről visszafelé jövet, ez se gyakori kedvenc vasúttársaságunknál. Abba a kocsiba sorsolt nekem jegyet a netes rendszer, amelyikbe mindig, ha ebben az időpontban utazom, rá is volt írva a jegyre, hogy fülkés kocsi. Nem örültem, ki nem állhatom a fülkés kocsit, kb. magam alá hajlított lábbal kell vigyázzban ülni, és akkor is majdnem összeér a térdem a velem szemközt ülőével, szétesik az egész, tiszta Balkán. Két hete olyan fülkében üldögéltünk hatan, ahol egyáltalán nem volt világítás, így fél 8-tól már nem lehetett olvasni, csak malmozni a maradék két órában érkezésig, valamint fújta a légkondi a hideg levegőt, és nem lehetett kikapcsolni sem, mert nem működött a szabályozója. Osztrákokkal utaztam együtt, rendkívül jól szórakoztak a vonat állapotán, később az osztrák kalauzzal is elnevetgéltek rajta, hogy milyen igénytelen már ez, de hát mit lehet várni, magyarok. Iszonyú megalázónak éreztem. Mondjuk úgy általában azt nem értem, miért kell EuroCity vonatok...

Alapvetően nem szoktam pénzt költeni csak magamra, de most úgy döntöttem, hogy megteszem. Most sem kell annyira rettenetesen durvára gondolni, de két olyan dolgot is megvettem, amire nagyon régen vágytam már. Az egyik Laura Ingalls Wilder önéletrajza. Sokáig csak azt lehetett tudni, hogy a '30-as években egy kötetben megírta a gyerekkora történetét 2-től 18 éves koráig, de a kiadóknak nem kellett, mert olyan nem gyerekeknek való események is említésre kerültem, mint például a kisöccse halála. Ő alapvetően nem gyerekeknek akart írni, hanem memoárt, de a kiadók úgy érezték, az 1870-es, '80-as évek világa kicsiknek való sztori. Laura magától elfogadta volna, hogy akkor ez nem jött össze, de volt neki egy újságíró lánya, aki addig győzködte, hogy dolgozza át a memoárját, míg végül nekilátott, és megírta ugyanazt a sztorit nyolc kötetben, gyerekeknek címezve, nekik való nyelvezettel. (A kilencediket, ami a házassága első négy évéről szól, később írta, a férje halála után, és csak po...

az, hogy soha többet nem vállalok el egész hétre helyettesítést. Ez kegyetlen. Semmire nincs idő, hajnalban kelek, későn érek haza, közben alig valami kis szünet, és állandóan szerepelni kell. Nem, ebből max. három nap egymás után innentől kezdve.

Mára az asszisztens fénymásolóját lecserélték, de az újat még nem üzemelték be, mi pedig továbbra sem kaptunk tonert a sajátunkba :D Most két emelet és két projekt használ egy darab gépet (ez úgy sacc per kábé egy nap olyan 30 oktató 30 csoporttal), szóval gondolom, holnapra az is lehal. Plusz az ebédszünetem jó része helyett értekezleten voltam, ahol megint sikerült úgy tűnni, mintha én lennék a társaság legostobább tagja, ezt úgy, hogy én magam nem tettem érte semmit. Sebaj, túléltem, és ezen a napon is túl vagyunk, szóval már csak két ilyen, de akkor már lesz ebédszünetem is.

Pardon, ezt már mondtam.* Na szóval. Egész héten helyettesítek, reggel 8-tól este fél 6-ig vagyok bent. Mivel negyed 7-re érek haza, gyakorlatilag elmegy az egész nap, ami nekem szokatlan. Persze akkor is elmegy az egész nap, ha délelőtt itthon fordítok, de akkor más érzés, kevésbé stresszes. Amúgy nem akarok úgy tenni, mintha valami nagy tettet hajtanék végre, mert egyrészt egy csomó ember minden munkanapján többet van a munkahelyén ennél, másrészt meg nálunk sem ritka, hogy valaki bevállal egy-két ilyen hetet, csak én hagytam ki eddig. Azért napi 8 órát letanítani durva, plusz másfél óra rohangálás meg készülődés meg fénymásolás. Irtó fárasztó, látszik is már, hogy péntekre nem sok agyam marad majd. De nem is ez a lényeg, hanem a ma délelőtt. Már reggel úgy nyitottunk, hogy kifogyott a toner a fénymásolónkból, ezért nem fénymásolt, meg sem moccant, és ez maradt is estig. Már reggel szóltak az illetékesnek, aki közölte, hogy most nincs toner, majd ha lesz, akkor kapunk. Höhö. A...

Most tudtam meg, hogy idén jelöltek a HUBBY Az Év Gyerekkönyve-díjára fordító kategóriában. A szüleim bukkantak az infóra, én teljesen lemaradtam róla. A Könyvhéten volt az eredményhirdetés és a díjátadó, és nem én nyertem a kategóriában, viszont így is óriási sikerélmény, hogy rákerültem a shortlistre :O

Nem tudom, hol találtam ilyen férjet. Tudja, hogy nem szeretem a vallásos dolgokat, és egy darabig úgy gondoltam, a családja kedvéért majd részt veszek bennük*, de aztán nem éreztem jól magam, amikor így tettem. Most esküvőn voltunk, ahol a násznép csak a templomi esküvőre volt hivatalos, a polgárira nem. Tomi első szava az volt, amikor ez kiderült, hogy akkor én a szertartás idejére maradjak otthon náluk, és a buli előtt értem jön. De mondtam, hogy azért ha meghívnak az esküvőjükre, bunkóság nem elmenni. Ha mindkettőre hívtak volna, az más, de így, hogy csak a templomira... Tomi eléggé csóválta a fejét, hogy elmentem, és hiába ajánlgatta, nem maradtam kint a kocsiban, mert nyilván nekik ez az esküvőjük esküvő része, és nem illett volna úgy odamenni a vacsorára, hogy a templomban nem voltam. (Utóbb kiderült, hogy ezt a násznép kb. fele nem így gondolta, de hát én meg igen.) Szóval bementünk, de az oldalajtó mellé ültünk, hogy ki tudjak menni, ha úgy alakul. Én sejtettem, hogy nem fogok...