LizaGazdija

Nem kizárt, hogy a Facebook hosszú, kitartó munka után végre felért a pofátlanság csúcsára, bár szokták mondani, hogy mindig van hova süllyedni. Tegnap megjelent a hírfolyamomban, hogy XY Tihanyban van, és nem úgy, mint eddig, hogy "checked in", nyilvánvaló volt, hogy nem ő írta ki, csak úgy közölte ezt velem a FB, majd javasolta, hogy nézzem meg, hol járnak a barátaim. Ráböktem a gombra, és döbbenten görgettem az ismerőseim listáját, ahol mindenki mellé oda volt írva (ameddig eljutottam, kb. 20 ember, utána elpattant az agyam), hol van most, és egyikük sem maga írta ki. Az is látszott, hogy az én tartózkodási helyemet is vígan kürtöli a drága jó FB szerteszéjjel. Nekiálltam nyomkodni, egy idő után megtaláltam, hol lehet ezt a baromságot kikapcsolni - max. 24 órára. Végleg nem lehet leállítani, csak szüneteltetni. Illetve teljesen kikapcsolhatom, ha a telefonon kikapcsolom a helymeghatározást, amit nem szeretnék*. Kikapcsoltam 24 órára, aztán nyilván nem ezzel foglalkoztam ...

Sok-sok szépet és érdekeset láttunk, készült 2200-2300 kép, egyszer sem égtünk le, ami szerintem elég nagy kunszt, tekintve, hogy a 12 napból kb. 6 napon 37-40 fok volt, és tűzött a nap. Napokra lebontott beszámoló nem lesz, mert letörne bele a kezem (ezt abból sejtem, hogy a papír alapú naplónk írása mennyi időt vett igénybe, és milyen hosszú lett a műalkotás), de lesznek képek kommentárokkal, és lesznek majd általános benyomások is Athénról. Jó volt, hogy ott voltunk, majd még szeretnénk visszamenni, de abban egyetértünk, hogy több okból kifolyólag sem akarnánk ott élni.

Lehet, hogy a telefonom nem is kapott idegösszeomlást attól, hogy nagyon sokat használtam az esküvő előtt, hanem csak megsértődött, amiért már nézegettem, millyen utódja lesz, ha egyszer kimúlik (az volt a legfőbb szempont, hogy bőven legyen belső memóriája, mert ezzel a 4 gigával már tele volt az összes hócipőm, mivel semmire sem elég). Még múlt hét előtti csütörtökön rendeltem másik telefont, de sajnos nem érkezett meg szombatra a Nyugati postára, úgyhogy tegnap mentem be érte. Egészen parádés volt. Először rossz helyre mentem, a sima csomagkiadóba, de hát nem tudtam, hogy van külön PostaPont, mert azt nem mondta az információn a néni, illetve mondta, csak nem ezt a szót használta, ezért félreértettem. Vártam jó sokat, sorra kerültem, akkor mindenképp csomagértesítőt akartak tőlem, mondtam, nincs olyanom, a hölgy nem tudta, mi az a PostaPont, de végül a csoportvezetőjét hívta segítségül, aki átküldött a Podmaniczky felőli bejárathoz, hogy arrafelé keresgéljek. Ott ki is volt rakva ...

Már átvette őket Sümegen Tomi családja, de mi csak hetek múlva férünk hozzájuk. Kárpótlásként küldött némi ízelítőt a fotós, négy képet, amiből kettőt megmutatok. Szerintem wow. A csipkeernyőt, a csokromat, az összes ékszert és hajdíszt anyu csinálta. Meg a cipődíszt is, ami nem látszik, de ott van.

Nem tudom, mitől lehet ez, de ha magyar szót hallok Bécsben, akkor az általában valami csúnya, például káromkodás, de legalább veszekedés. Tegnap is volt egy ilyen eset. Éppen vásároltam, a hűtőknél mellettem állt egy hat-nyolc év körüli kisfiú az anyukájával. Mondott valamit a gyerek, de ez még nem ragadta meg a figyelmemet, még fel sem tűnt, hogy magyarul mondja. Amire viszont felkaptam a fejem, az anyuka reakciója volt: "Leszarom." Kész, teljesen megdöbbentem. Hogy lehet ilyet mondani egy gyereknek? Biztos idegesítő úgy végigmenni vele egy nem kicsi Intersparon, hogy mindenről kijelenti, hogy az neki kellene (amúgy le lehet szoktatni róla, engem legalábbis leszoktatott anyu, és nem is biztos, hogy a gyerek kunyerált, mert ugye nem figyeltem még akkor, amikor ő beszélt), de nem lehetne neki azt mondani, hogy pl. "nem tudok most ezzel foglalkozni", "drágám, erre most nincs időnk", vagy bármi mást? Nagyon komolyan reménykedem, hogy az osztrák szülők között...

Mindjárt nászút, ami tök izgalmas. Már vettünk útikönyvet, és tegnap megállapítottuk, hogy Athén és környéke nem bejárható 12 nap alatt, legokosabb lenne odaköltözni. Azért kezdetnek készítettünk egy listát a nagyon-nagyon-nagyon fontos helyekről, aztán Tomi mondta, úgy kellene csinálni, hogy ne gyalogoljunk napi 12 órákat, mert akkor nagyon fáradtan jövünk majd haza, de fél pillanattal később ő maga állapította meg, hogy ezt akár tervezni is teljesen felesleges, úgyis ez lesz, mert mindkettőnknek minden nyaralása ilyen szokott lenni, szóval nincs rá reális esély, hogy pont Athén ne ilyen legyen. (Meg amúgy pont így szeretjük mindketten, csak hát tény, hogy igen-igen fáradtan szoktunk megérkezni a pihenésből.) Kedden randiztunk: összepakoltam némi pikniket, ropit, epret meg pezsgőt, aztán levonultunk a Duna-csatorna partjára, ahhoz a kis kapuhoz, amit Hundertwasser tervezett, és ott üldögéltünk egy órát, meg megvitattunk ezt-azt, és koccintottunk az esküvőre. Ezt a koccintást az eskü...

Kaptunk egy körüzenetet a főnökünktől, hogy reméli, a hallgatókat a teljes kurzus ideje alatt magázzuk, mint eddig, és nem is azért ír, mert feltételezi, hogy nem, hanem azért, hogy ennek fontosságát még egyszer kihangsúlyozza. Én meg pislogok, mint a hal szatyorban, hogy most már egy éve itt vagyok, és erről még soha, egyetlen alkalommal sem hallottam, mint ahogy nyilvánvalóan a kollégáim kb. fele sem, köztük olyanok, akik mondjuk 7-8 éve vannak itt. Az is érdekes kérdés lenne, miért olyan lényeges ez, hogy külön szabály kell rá, ami aztán nem terjed a kollégák közt, de nyilván nem fogom feltenni, hanem bólogatok, és közben nem értem.