Nearby Friends

Nem kizárt, hogy a Facebook hosszú, kitartó munka után végre felért a pofátlanság csúcsára, bár szokták mondani, hogy mindig van hova süllyedni.

Tegnap megjelent a hírfolyamomban, hogy XY Tihanyban van, és nem úgy, mint eddig, hogy "checked in", nyilvánvaló volt, hogy nem ő írta ki, csak úgy közölte ezt velem a FB, majd javasolta, hogy nézzem meg, hol járnak a barátaim. Ráböktem a gombra, és döbbenten görgettem az ismerőseim listáját, ahol mindenki mellé oda volt írva (ameddig eljutottam, kb. 20 ember, utána elpattant az agyam), hol van most, és egyikük sem maga írta ki. Az is látszott, hogy az én tartózkodási helyemet is vígan kürtöli a drága jó FB szerteszéjjel. Nekiálltam nyomkodni, egy idő után megtaláltam, hol lehet ezt a baromságot kikapcsolni - max. 24 órára. Végleg nem lehet leállítani, csak szüneteltetni. Illetve teljesen kikapcsolhatom, ha a telefonon kikapcsolom a helymeghatározást, amit nem szeretnék*. Kikapcsoltam 24 órára, aztán nyilván nem ezzel foglalkoztam tegnap este meg ma, meg nem is jegyeztem meg, pontosan hánykor nyomtam meg a hülye gombot. Erre ma este 8-kor rám ír egy nagyon távoli ismerősöm, hogy Agárdon vagyok-e, koncertet hallgatok-e. Annyira szürreális volt a helyzet, hogy nem is jöttem rá vagy fél percig, mi van. Milyen Agárd? Milyen koncert? He? (Azt nem figyeltem, merre jár a busz, fordítottam, meg úgyis közvetlen járat volt, nem kellett nézni, hol tartunk.) Meg is kérdeztem a lányt, miből gondolja, erre írta, hogy hát most mondta a Facebook, hogy ott vagyok. Na, erre megint eldurrant az agyam. Nagy nehezen megtaláltam azt a lehetőséget, hogy egyáltalán csak a közeli ismerősnek beállított emberekkel közölje ez a sz*r, hol vagyok, és jelentettem a problémámat a FB-nak, miszerint
- felháborítónak tartom ezt a funkciót,
- veszélyes,
- rettenetes
- durva betolakodás az intimszférámba,
- és kérem, közöljék velem, hogyan tudom nem 24 órára, hanem egyszer és mindenkorra kikapcsolni.

Eleve idióta a gondolat, de ha már muszáj, ennek az a módja, hogy jön egy értesítés a telefonra, hogy hahó, van ez az új funkció, tök vagány, 500 ember fogja tudni mostantól 0-24-ben, hol vagy, kattints ide a bekapcsoláshoz. Akkor azt elolvasom, megállapítom, hogy ez egy hülyeség, nem kattintok oda, mások meg odakattintanak, mert szerintük ez milyen praktikus, mindenki boldog. De hogy kötelező jelleggel, figyelmeztetés nélkül kapcsolják be, teljesen véletlenül jöjjek rá, és még csak megszabadulni se lehessen tőle...

És igen, szerintem veszélyes. Persze, csak a barátaim a FB barátaim, de hát mind tudjuk, hogy ez nem így van. Vannak köztük távoli ismerősök, valaha volt ismerősök, akár olyanok is, akiket nem kedvelünk túlzottan. Nekem személy szerint semmi szükség rá, hogy ezek az emberek mind tudják, hol lakom, mikor nem vagyok otthon, hol dolgozom, mikor van a munkaidőm, és hol töltöm a szabadidőmet. Nekem az kevés, hogy pontos címet nem ír, az is brutális, hogy várost meg nagyobb város esetében kerületet igen, sőt talán még legközelebbi nagyobb teret is, de ez nem biztos, igyekeztem minél kevesebbet időzni a csodás funkcióban. Majd én eldöntöm, mikor kivel szeretném közölni, hogy merre járok, köszöntem szépen.

Ezek tényleg teljesen betegek szerintem.

*Bár rettentő pofátlannak tartom már azt is, hogy ha csak megállok egy étterem előtt, öt perc múlva érkezik az értesítés a telefonomra, hogy értékeljem az éttermet, nagyon sokszor nagyon jól jött pl. Athénban, hogy a Google Maps megmutatta, éppen hol vagyunk pontosan, és onnan hogyan és mennyi idő alatt lehet eljutni oda, ahol lenni szeretnénk.

Megjegyzések

  1. nekem nemrég feldobta valahol a "közelben funkció" kikapcsolását, és azóta nem értesít mindenki hollétéről (persze lehet, hogy ettől még ők kapják rólam a jelentést, de remélem, hogy nem :D)
    nézd:
    https://www.facebook.com/help/iphone-app/291236034364603?helpref=faq_content

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj, hogy hiába kapcsolom ki a Location Servicest, magától visszakapcsolódik, amint letelik a 24 órás "felfüggesztés". Tegnap és ma is így volt. De ma már a közeli barátokon kívül olyan opció is volt, hogy csak a családtagnak jelölt ismerősök lássák, hol vagyok, így már nem olyan borzasztó, de azért batár nagy pofátlanság továbbra is.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai