Wedded bliss

Mindjárt nászút, ami tök izgalmas. Már vettünk útikönyvet, és tegnap megállapítottuk, hogy Athén és környéke nem bejárható 12 nap alatt, legokosabb lenne odaköltözni. Azért kezdetnek készítettünk egy listát a nagyon-nagyon-nagyon fontos helyekről, aztán Tomi mondta, úgy kellene csinálni, hogy ne gyalogoljunk napi 12 órákat, mert akkor nagyon fáradtan jövünk majd haza, de fél pillanattal később ő maga állapította meg, hogy ezt akár tervezni is teljesen felesleges, úgyis ez lesz, mert mindkettőnknek minden nyaralása ilyen szokott lenni, szóval nincs rá reális esély, hogy pont Athén ne ilyen legyen. (Meg amúgy pont így szeretjük mindketten, csak hát tény, hogy igen-igen fáradtan szoktunk megérkezni a pihenésből.)

Kedden randiztunk: összepakoltam némi pikniket, ropit, epret meg pezsgőt, aztán levonultunk a Duna-csatorna partjára, ahhoz a kis kapuhoz, amit Hundertwasser tervezett, és ott üldögéltünk egy órát, meg megvitattunk ezt-azt, és koccintottunk az esküvőre. Ezt a koccintást az esküvő óta tervezzük, de eddig nem került rá sor. Tomi javasolta, hogy másnap is koccintsunk, hogy elfogyjon a pezsgő, de én a többi alkoholhoz hasonlóan a pezsgővel is úgy vagyok, hogy ki nem állhatom, úgyhogy azt az egy decit is alig tudtam leküldeni, szóval a duplázás elmaradt.

Tegnap este meg beültünk az ír kocsmába, ahol egyszer már ettünk fish & chipset, és most ott néztük meg, miket kellene nagyjából végiglátogatni, amíg Athénban leszünk. Felmerült a lehetőség, hogy viszünk futócuccot, és ellátogatunk Marathónba, ahol futunk egyet. Nagyon menő lenne, de majd meglátjuk, hogy állunk erővel meg hőséggel, hehe. Érv mellette, hogy nincs messze onnan a környék állítólag egyik legjobb tengerparti szakasza, szóval össze lehetne kötni a futást némi strandolással. Hát, majd meglátjuk. De azért a marathóni futó emlékművét mindenképp lenne kedvünk megnézni, ha már ott járunk.

Közben már agylobot kapok a csoporttól, illetve bizonyos tagjaitól, szóval most már teljesen valószínűnek tűnik, hogy bennem (is) van a hiba, mert tényleg mindegyik csoporttól lilahajat kapok a tanfolyam végére. De azért még mindig ez az eddigi kedvenc csoportom.

Megjegyzések

  1. Ha elfaradtok, kozparkban piknikezzetek! En anno elaludtam Athenban egy pokrocon, es arra ebredtem, hogy egy 15 centis gorog teki setal az arcom mellett.:D nagyon jo erzes "otthon" latni ezeket az allatokat, es ha leultok, kozel jonnek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, ez mennyire jó! Köszönjük a tippet, felvettük a listára :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai