LizaGazdija

Gustl Bayrhammer (1922-1993), aki Éder mester volt a Pumukliban, most lenne 95 éves. Erről ezzel a képpel emlékezett meg egy oldal:

Idén új helyszínt próbáltam ki, gondoltam, nem kell mindig Donovalyba menni hótalpazni, van még annyi szép táj. Van is, abban nem volt hiba, gyönyörű helyeket láttam. Szépen kitaláltam, hogy villamossal megyek az Oktogonra, ott meg átszállok az éjszakaira, ami elvisz a Hősök terére, merthogy az első kisföldalatti pont úgy indul, hogy már nem értem volna oda a busz indulására. Ez sikerült volna is, időben az Oktogonon voltam, csak sajnos nem jó buszmegállóban álltam, ezért az éjszakai elhúzott mellettem. Nagyon örültem, hogy lesétálhatok a Hősök teréig a tök sötét, tök üres városban hajnali negyed ötkor, de hát nem volt más választásom. Azt mindenesetre döbbenetesnek találtam, hogy ezen a kb. másfél kilométeres útszakaszon a síkos beton meg a tükörjég váltogatta egymást. Azért tényleg teljen már rá, hogy felszórják homokkal a járdákat, de nem? Lényeg, hogy nyaktörés nélkül megérkeztem a buszhoz. Jasnáig a három óra alvást még kiegészítettem további két-hárommal, szóval mire megérkeztü...

Azért nem adtam életjelet, mert az elmúlt egy hetet teljesen együtt tudtuk tölteni Tomival, és nem akartam ebből az időből lecsípni még blogolással sem. A közös hét múlt szombat este kezdődött, és ma délelőtt ért véget. A múlt szombatról külön bejegyzés is lesz, mert akkor az évi rendes hótalpas túrán voltam, ami mindenképp megér egy külön beszámolót. Vasárnap Voltunk otthon Erzsébeten, és azt emelném ki, hogy anyu egy csomó díszt megcsinált az esküvőre, plusz nekem két láncot is. Odavagyok! Este színházban jártunk, a Radnótiban néztük meg A párnaembert. A kritikák nem értenek egyet velünk, de szerintünk ez egy kifejezetten rossz darab volt, ráadásul gyomorforgató is, nekem pl. még napokig erős hányingerem lett, ha eszembe jutott. A karakterek nem voltak szerethetőek, és a történetnek nem volt konklúziója, csak úgy vége lett. A szünetben sokan hazamentek, őket a második felvonás legelején a főszereplő kigúnyolta, ami szerintem gáz, még akkor is, ha direkt provokatív a darab. Attól...

Felhívott reggel: - Most megyek az anyakönyvvezetőhöz nyilatkozatot tenni, hogy feleségül akarlak venni. Hát, én ezen meghatódtam. Pedig már tett nyilatkozatot, amikor megkérte a kezemet, de akkor is. Kész, félő, hogy az esküvő szertartás részét főként bőgéssel fogom tölteni.

A szívemhez kaptam, amikor délután 1-kor még semmi hír sem volt a tegnapi szóbeli és szövegalkotás vizsgarészekről, aztán a nap folyamán még többször frászt kaptam, amikor a már befejezett vizsgarészek listájából hiányzott három ember szóbelije meg egy ember szövegalkotása, pedig tegnap úgy mentem haza, hogy csekkoltam, mindenkinek mindene elmentődött-e a honlap szerint. Végül ma délután 5-re mindenkinek minden eredménye felkerült az oldalra, szóval már biztos, hogy senkinek sem kell újraírni semmit, hála az égnek. Ilyen egységes csoportom sem volt még: szinte mindenkinek minden rész B1-es lett (A2-es a csoport, szóval kb. ez az elvárás). Két embernél egy-egy rész A2-es, egyiküknél az egyik B2-es. Annak a pasinak, aki tegnaptól dolgozik, ezért múlt héten vizsgázott, minden rész B2-es lett, kivéve a szövegértés, ahol nem hibázott (!), mert az C-s. (C1 és C2 között nem tesz különbséget a vizsga.) Örülök. Nem vagyok olyan extázisban, mint az előző két csoportnál, és annyira büszke sem v...

OMG! OMG! OMG! Most már lehetne visszaszámolni, ha szeretnék még több stresszt az életembe! De nem szeretnék, ezért nem lesz visszaszámláló a blog oldalsávján sem, legalábbis egyelőre azt hiszem. Nagyon szuper, a három legfontosabb helynek jó lesz az a nap, a többi meg már eggyel kevésbé fontos (de azért nagyon, szóval lehet tovább izgulni, hogy minden legyen). Hogy ez milyen izgalmas! Valamiért mindig úgy képzeltem, hogy a lánykérés meg az esküvő és az előtte lévő néhány nap izgalmas, de hát tévedtem. Még négy hónap és egy nap van (see what I did there?), és már most mennyire az!

tudjátok, miért van mindig mínuszom a munkahelyemen? Egy mai körkérdésem után kiderült, hogy azért, mert - hiszitek vagy sem - én vagyok az _egyetlen_, aki betartja, hogy heti egy órát számolnak csak el készülési időnek. Mindenki más beír simán két órát per hét, és az a durva, hogy el is számolják nekik! Én meg, a kis idióta, a szerződésben foglaltakat követem nagy hűségesen, aztán csodálkozom, hogy a büdös életben nem leszek már pluszban. Ezen is elpattant bennem valami. De nem baj, mától kezdve minden nap beírom azt a fél órát, amit az épületben készülődéssel töltök, aztán majd meglátjuk, mit ismernek el, meg mit nem, de én innentől kezdve nem kockáztatok.