LizaGazdija

Mindig is képtelen voltam arra, hogy lássam magamon, éppen milyen az alakom, jó vagy kevésbé jó, vékonyabb vagy teltebb. Azzal mindig tisztában voltam, hogy vékony soha az életben nem leszek, de akkor is irigykedtem kicsit a vékony osztálytársnőimre. Akkor is tudtam magam kövérnek látni, amikor tíz kilót fogytam, bár akkor annak a tíz kilónak a tudata felülírta ezt a hülyeséget (meg az, hogy anyu azt mondta, ne fogyjak többet, mert már kezdek túl vékony lenni - ő meg eléggé kritikus, lehet neki hinni, ha jót mond, ha rosszat). Ez az egész onnan ered, hogy gyerekkoromtól érettségiig folyton csúfoltak azzal / beszóltak amiatt, hogy kövér vagyok (osztálytársak és olyan pasi is, akivel jártam - olyan pasi mondjuk még huszonöt éves koromban is), és nagyon frusztrált, hogy úgy éreztem, nem tudok mit tenni a kövérség ellen. Tinikorom első éveiben még nem jöttem rá, hogy pl. a zacskó chips ebéd helyett nem lendít különösebben sokat a dolgokon, de miután az ilyen hülyeségekről leszoktam, akkor ...

A Facebookon szereztem egy ingyenes kupont az egyik magyaros csoportban, amivel egy hétig akárhányszor elmehetek egy edzőterembe. Szépséghiba a dologban, hogy itt nincsenek csoportos órák, csak gépek*, viszont van személyi edző, és én még sosem edzettem személyi edzővel. Úgy voltam vele, összességében érdemes ezt kipróbálnom. Lassan majd meg kéne találni azt a mozgásformát, amit itt rendszeresen, heti kétszer-háromszor csinálni fogok, úgyhogy igyekszem belehúzni a nézelődésbe. A terem nagyon csili-vili, modern, satöbbi. Az edző nagyon helyes-kedves, Manuelnek hívják, és ezen az első alkalmon végig ott volt velem, megmutatta a gépeket, nézte, jól csinálom-e a gyakorlatokat. Tök jól éreztem magam, és érzem itt-ott az izmaimat is, bár azért egy jó kis Krisz-féle step aerobic szintjét nem értük el, amit az is mutat, hogy majdnem egy óra edzés után még volt erőm felállni a futógépre, és lefutni egy fél Margitsziget-kört. Egy jó kis Krisz-féle step aerobic után ilyen gondolataim nem szokta...

A tegnapi 5 óra után mára 9 órát aludtam, és elsőre úgy tűnt, ezzel segítettem is magamon. Délelőtt ingatlanos szerződéseket olvasgattam németül meg angolul, aztán elmentem a Stephansdomhoz interjúra. Németül és angolul is kellett beszélni, és a végén azt mondta a nő, továbbküldi az anyagomat a céghez, ahová fordítót keresnek, de nekik tapasztalt ember kell, szóval nem biztos, hogy engem fognak választani. Hát, majd kiderül. Én örülnék. Fordítás lenne, amit szeretek, ugyanakkor új kihívás, ami izgalmas lenne. Délután ledőltem 3/4 órára, aztán 1 és 3/4 lett belőle. Biztos az esős idő teszi. Aztán estére kaptam egy e-mailt, hogy menjek interjúzni hétfőn 3-ra. Szépséghiba: hétfőn 3-kor épp az első munkanapomat fogom tölteni a szerencsejátékos cég pénztárában. Nem kicsit csikorgott a fogam, mert ezt a második munkát nagyon-nagyon szeretném. Jó, itt is hirdetéseket kéne böngészni, mint Máltán, és azt Máltán nem szerettem, de óriási különbség, hogy itt nem heti 40 órában, csak 20-ban kéne ez...

hogy a pasikkal nem könnyű. Minimálisan vigasztal, hogy nekik sem könnyű a nőkkel.

A héten itt van Nevena anyukája. Nagyon aranyos, kedves, és tud angolul, úgyhogy párszor már beszélgetni is sikerült vele. Ma, amikor hazajöttek a délelőtti városnézésből Nevenával, szélesen mosolygott rám az anyuka, és mondta, hogy hozott nekem valamit. Teljesen megdöbbentem. És őt hozta: Hogy én mennyire meghatódtam! Nagyon jólesett. Annyira aranyos tőle :) Nem tudom, miért kaptam. Szerencsére van rajta használati utasítás, és a szoba legvilágosabb pontjára tettem, szóval remélhetőleg kitart mellettem. Az a poén, hogy amióta kijöttem, nézem a virágboltokat, és próbálom eldönteni, mi legyen az az egy cserepes növény, ami beköltözik mellém, szóval telitalálat ez az ajándék. Én úgy örülök...

Múlt szerdán voltam annál a fogadóirodánál, ahol nem volt ott a főnök, csak a pénztáros, aki mondta, hogy ő még sosem interjúztatott senkit. Azt mondta akkor a lány, hogy nagyon sürgősen keresnek embert, szóval szerinte hétfőn már náluk dolgozom, de a főnök még visszaszól csütörtökön vagy pénteken. Na, hát nem szólt. Mostanáig. Ma felhívott, hogy látja, voltam náluk most hétfőn (múlt szerdán, részletkérdés), tetszett-e a hely, mert ha igen, akkor mikor tudnék kezdeni. Én rámondtam, hogy hétfőn, ezen kicsit meglepődött, de hát a holnapot nem mondhattam, merthogy holnap 1-re hívtak interjúzni egy fejvadászcéghez, ahol egy ingatlanirodába keresnek fordítót (német-angol irányban, 15 órában), és ha az összejönne, az eléggé tetszene. Pénteken kezdeni meg minek, hacsak nem pont péntekre esik 1-je. Hétfőn kezdek tehát, ha addig nem kapok valami jobb ajánlatot. De itt tényleg egy hetet kell dolgozni egy hét alatt, napi 7 órát (elvileg 5 napon), és elég jó kezdőfizetést mondtak. Mármint jóva...