Munkakeresés pt. sok

Múlt szerdán voltam annál a fogadóirodánál, ahol nem volt ott a főnök, csak a pénztáros, aki mondta, hogy ő még sosem interjúztatott senkit. Azt mondta akkor a lány, hogy nagyon sürgősen keresnek embert, szóval szerinte hétfőn már náluk dolgozom, de a főnök még visszaszól csütörtökön vagy pénteken. Na, hát nem szólt. Mostanáig.

Ma felhívott, hogy látja, voltam náluk most hétfőn (múlt szerdán, részletkérdés), tetszett-e a hely, mert ha igen, akkor mikor tudnék kezdeni. Én rámondtam, hogy hétfőn, ezen kicsit meglepődött, de hát a holnapot nem mondhattam, merthogy holnap 1-re hívtak interjúzni egy fejvadászcéghez, ahol egy ingatlanirodába keresnek fordítót (német-angol irányban, 15 órában), és ha az összejönne, az eléggé tetszene. Pénteken kezdeni meg minek, hacsak nem pont péntekre esik 1-je.

Hétfőn kezdek tehát, ha addig nem kapok valami jobb ajánlatot. De itt tényleg egy hetet kell dolgozni egy hét alatt, napi 7 órát (elvileg 5 napon), és elég jó kezdőfizetést mondtak. Mármint jóval kevesebb a pénz, mint Máltán volt, és alapvetően szomorú, hogy eljöttem egy olyan országba, ahol magasabbak a fizetések, aztán mégis kevesebbet fogok keresni. Spórolás szempontjából sem a top, de első munkahelynek kitűnő lesz. Végül is nem kell nekem ott megöregedni. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, mennyire gyorsan tudom megtanulni a munkát, és hogy fogom ott érezni magam.

Közben azért pályázgatok még állásokat, olyanokat is, amik szintén 15-20 órásak, mint ez a fordítói, mert ha esetleg a fordítói is összejönne meg egy ilyen is, akkor két helyről meglenne egy teljes állásnyi munkám.

Valamint a Pán Péterért jelentkezett egy kiadó. Ez nagyon-nagyon hízelgő, és szívesen oda is adnám nekik, csak még várom az első jelentkező válaszát. Mondjuk két hete kérdeztem meg, mi a helyzet, szóval lehet, hogy lassan írhatok újra. Ha nekik mégsem kell, oda fogom adni ennek a másik kiadónak.

Izgalmak, izgalmak mindenütt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai