Érdekes, ugyanakkor persze nem meglepő, hogy két teljesen egyforma gyerekünk van. Viola gyakorlatilag teljesen ugyanúgy néz ki, mint három és fél évvel ezelőtt Flóra, de még a haja is ugyanúgy nő. Tominak már tudtam olyan képet mutatni, aminek láttán nem tudta eldönteni, melyiküket látja, és ma reggel megvolt az első olyan videó, aminek csak a 30. másodpercénél derült ki számomra, hogy Flóra szerepel benne, akkor is azért, mert láthatóvá vált a Flóra feliratú, első karácsonyára készíttetett pólója :D Mindig nagyon lelkes leszek, amikor tök egyforma testvéreket látok valahol, és izgalmas belegondolni, hogy a mi gyerekeink is úgy fognak kinézni néhány év múlva, mint azok a gyerekek: mint az ikrek, csak az egyik egy fejjel magasabb, mint a másik. (És kár, hogy nem tehetek fel képet, nagy kár.) Továbbra sem kedvelem különösebben a babakocsit, mert kényelmetlen nekem. Nem minden járműre lehet csak úgy feltolni, nem tudok bárhol lemenni a metróba*, foglalt mindkét kezem, ezért Flóráét nem tu...