LizaGazdija

Nehéz elképzelnem azt az embert, aki nálam is bénább rendszeres kapcsolattartásban, de csak megtaláltam. Az elmúlt másfél hónapban kétszer írtam M. anyukájának, egyszer sem reagált. Flóra meg kétnaponta pityereg, hogy neki M. a barátja, és mikor találkozunk már vele. Nehezítő körülmény, hogy mostanában született meg a kistestvér, szóval anyuka egy ideig nem sűrűn fog játszótérre járni, gondolom, örül, hogy él, de azért írhatna. Mondanám neki, hogy ha valamikor tudják előre, apuka mikor viszi a hozzájuk közeli játszótérre a kisfiút, szóljon, megyünk. Értem én, hogy neki kb. az utolsó gondolata lehetünk mi, de akkor is sajnálom a kislányomat, és rossz, hogy nem rajtam múlik, hogyan alakul a történet, mert én megtettem, amit tudtam.

No, most jutottam el arra a pontra, hogy nem érdekel az egész, és elmehet a kormány oda, ahová gondolom. Oké, én azért oltattam be magam, hogy ne haljak meg, ha a terhesség alatt elkapom ezt a nyomorult vírust, de én is azt hallgatom hosszú hónapok óta, hogy "geht brav impfen", kb. mindenki oltassa be magát ügyesen, és akkor nem lesz többet általános lockdown. Még egy-két hete is ez volt a szöveg. És akkor bejelentik, hogy hétfőtől lockdown mindenkinek, az oltottaknak is? Ezek teljesen hülyék vajon? Különösen azt a részt nem értem, hogy ott vannak a statisztikai adataik, amikből kiderül, hogy az intenzíven 10% alatti az oltottak aránya, a sima covid-osztályon meg valahol 10 és 20% közötti. Akkor most az oltottakat minek vegzálják? Tényleg most tartok ott, hogy nem érdekel, fejük tetejére is állhatnak, de hogy én karácsonykor Pestre megyek, az 1000%. Mert persze, megint úgy indul, hogy csak 10 nap, nagyon maximum 20, de hát már tavaly is így futottunk neki, aztán január közepé...

Nyilvános vécé, a csempén valami ragasztómaradék. - Az mi? - Szerintem ragasztó. - Megfogom. - Inkább ne fogd meg, az a tuti. - Miért van itt a tuti? Eltartott pár másodpercig, utána nehezen tartottam vissza a nevetést. - Kérek kenyeret az enyémből. - Zsemle van. - De én kenyeret kérek. - Anyáéból* jó lesz? - Nem, az enyémből! - De már mondtam, hogy nincs most itthon. Mit csináljak? - Hozzál! :D Végül is megtalálta a kézenfekvő megoldást. (Nem hoztam.) *Én gluténmentes kenyeret eszem, ő is rászokott. Eleinte nem örültem, de aztán elengedtem ezt a problémát, mert eszik mellette mindenfélét, amiben van glutén, plusz az oviban reggelire mindig valamilyen péksütit kapnak, szóval nem lehet ebből gondja. Már hazaért, levette a téli hacukát, de jönni szeretne velem cipőt venni (nekem). Elkezdem visszapakolni rá a kinti nadrágot, pulcsit, kabátot, stb. Azt mondja: - Már... már... már... már, már, már, már... Ezt nagyon sokszor, míg végül elnevetem magam. Erre ő sírva fakad: - Nem tudom kimonda...

Hogy én mennyire utálom a bürokráciát... Bár Ausztria szerintem sok szempontból "felhasználóbarátabb", mint Magyarország, ebben tök egyforma a két ország. Mivel nem vagyunk osztrák állampolgárok, kellett tartózkodási engedélyt intézni magunknak, amikor kijöttünk, és a gyerekeinknek is kell születésük után. Jó kis móka ez: - Először születési anyakönyvi kivonatot kap a baba, mellé lakcímkártyát (ami itt nem kártya) és biztosítási kártyát. - Ezekkel lehet menni a nagykövetségre, ahol magyar születésit és útlevelet kell kérvényezni. - Ezek néhány héten belül megjönnek, ekkor kell kérni a letelepedésit, mert ahhoz mindenképp szükséges az útlevél. Ezt a papírt azonnal kiadják, hála a jó égnek. - A papír fénymásolatát el kell küldeni a helyi NAV-nak, és akkor egy idő után jön az értesítés, hogy jogosultak vagyunk családi pótlékra. - Ha a családi pótlékra jogosultak vagyunk, akkor kapunk gyest. Régebben a bevándorlási hivatalba csak úgy odament az ember korán reggel, aztán várta, ho...

 - Anya, amikor törököt faragtunk, miért tettünk bele mécsest?

Örök problémám, hogy képtelen vagyok megválni bármitől is. Ennek következtében rengeteg ruhám van, de csak keveset hordok - és még így sem szokott sikerülni a szortírozás, akárhányszor futok neki, mert mindig mindent megtartok azzal, hogy "hátha valamikor még hordani fogom". A költözés jó alkalom volt... lett volna a cuccok átválogatására, sikerült is kidobnom kettő darab teljesen menthetetlen nadrágot. Aztán véget ért a nyár, elővettem az őszi-téli holmikat, eltettem a nyáriakat, és pakolás közben megint megpróbáltam szortírozni. Hihetetlen, de sikerült. Egy kisebb zsák ruháról beláttam, hogy ilyen-olyan okból kifolyólag már sosem fogom felvenni, becsomagoltam ezeket, és bedobtam az adománygyűjtő konténerbe. Hihetetlenül jó érzés volt az is, hogy megszabadultam tőlük, és az is, hogy talán valakinek még jól fognak jönni, mert nem elnyűtt darabok voltak. Ezen felbuzdulva nekiálltam a cipők átnézésének is, mert az is egy olyan terület, hogy rengeteg, már nem hordott darabom van...

Az eleje óta nézzük, és sokáig lelkesek voltunk, de most már egyre kevésbé. Múltkor mondtam Tominak, nem értem, mi történt, de valami szörnyen gagyi lett ez a sorozat így a hatodik évadra. Szerinte az történt, hogy az elején még a vidéki élet paródiája volt, ezért lehetett nevetni szituációkon, mostanra viszont annyira abszurddá vált, és annyira semmi köze semmilyen életmódhoz, hogy inkább csak kínos, és emiatt a színészek is nehezebben azonosulnak a karaktereikkel. Ez lehet a megfejtés. Meg az, hogy az új karakterek is kínosak, és sok esetben tényleg nem jó a színészi játék sem. Pl. frászt kapok Vikitől meg a két Répától, főleg attól, amelyik olyan furán beszél. De már a régi kedvencek is egyre furábbak, Erika, Gyuri, a pap, Teca sem olyan, mint az elején. Megvan az a szokásom, hogy az ellaposodó sorozatokat is végignézem, csak nagyon várom már, hogy végül legyen. Most is bízom benne, hogy ez a hatodik évad már az utolsó, mert ez már nagyon messze van a jótól.

 - ... és nem sírtam kicsit, csak nagyon. Kicsit nagyon sírtam. Éppen azt mesélte Violának, milyen volt, amikor pcr-hez mintát vettem a szájából. Violáéból is vettem, csak ő fel sem ébredt rá szerencsére. Mondjuk, Flórának sem fájt, csak ő orrból szerette volna, mert legutóbb az antigént úgy csinálták neki, de ezen a teszthelyen azt mondta a hölgy, az hatéves kor alatt tilos. Erre az egészre pedig azért volt szükség, mert múlt héten órákat töltöttünk egy később pozitívnak bizonyult, tüneteket is produkáló családtaggal. Mivel a találkozás utáni 6. napon derült csak ki, hogy karanténban van a két gyerek (mi oltottként nem), csak egy napot töltöttünk bezárva. Szerencsénk volt. Eddig úgy néz ki, a beteg rokonnak is, mert neki legalább enyhék a tünetei. Vége lehetne már ennek a hülye járványnak.

Flóra néhányszor kért müzlit reggelire a napokban, de megbeszéltük, hogy többet nem kap, miután elárulta, miért kéri: a kb. három szem mazsolát eszi ki belőle, a többit tartogatjuk még egy ideig, majd megy a vécébe, ez meg pazarlás, én meg nem bírom elviselni a pazarlást. Akár meg is ehetném helyette a müzlit, de képtelen vagyok rá - kiderült, hogy ki nem állhatom. Éppen egy már kidobásra ítélt adaggal indult a gyerek a vécé felé, hogy kiöntse. Benne volt a tálban a kiskanál, amivel evett, úgyhogy szóltam neki: - Vigyázz, hogy a kanál ne essen bele a vécébe! - Jó, nem esik bele. Másodpercekkel később csörrenést hallottam, majd a gyerek kétségbeesett kiabálását: - Anya, gyere gyorsan, beleesett! Engem elkapott a röhögőgörcs, ő zokogott, és nem értette, nekem mi olyan vicces. Amikor meglátott, azt kérdezte (sírva): - Most mit csináljunk? Mire én (nevetve): - Szerintem nevessünk. Inkább, mint sírjunk. Végül elhárult a katasztrófa.