Müzlievés

Flóra néhányszor kért müzlit reggelire a napokban, de megbeszéltük, hogy többet nem kap, miután elárulta, miért kéri: a kb. három szem mazsolát eszi ki belőle, a többit tartogatjuk még egy ideig, majd megy a vécébe, ez meg pazarlás, én meg nem bírom elviselni a pazarlást. Akár meg is ehetném helyette a müzlit, de képtelen vagyok rá - kiderült, hogy ki nem állhatom.

Éppen egy már kidobásra ítélt adaggal indult a gyerek a vécé felé, hogy kiöntse. Benne volt a tálban a kiskanál, amivel evett, úgyhogy szóltam neki:

- Vigyázz, hogy a kanál ne essen bele a vécébe!

- Jó, nem esik bele.

Másodpercekkel később csörrenést hallottam, majd a gyerek kétségbeesett kiabálását:

- Anya, gyere gyorsan, beleesett!

Engem elkapott a röhögőgörcs, ő zokogott, és nem értette, nekem mi olyan vicces. Amikor meglátott, azt kérdezte (sírva):

- Most mit csináljunk?

Mire én (nevetve):

- Szerintem nevessünk. Inkább, mint sírjunk.

Végül elhárult a katasztrófa.