Beryl Bainbridge: Közelebb hozzád, Istenem


Nem tudom, miért, de nagyon érdekel a Titanic tragédiája, annak okai, az utasok sorsa. Ezért aztán sok dokumentumfilmet megnéztem, könyvet is olvastam a témában, sőt azt a regényt is ismerem, amelyben a tragédia előtt 14 évvel Morgan Robertsonnak nagyjából sikerült megjósolnia a katasztrófát, de annyira, hogy még a hajó neve is majdnem stimmelt (Titanic helyett Titan). Amióta olvastam Walter Lord könyvét, azt is tudom, hogy az Oscar-díjas Titanic tényleg jó film – számomra az teszi azzá, hogy a Lord-kötetben feljegyzett párbeszédek szó szerint elhangzanak a mellékszereplők szájából, így pontosan beazonosítható, ki Mr. Astor, ki Lady Duff-Gordon, és így tovább, pedig a filmben nem nevezik meg őket. Egyrészt mindig elborzadok a gondolattól, milyen lehet vízbe fúlni, másrészt szép bizonyítéka ez a történet annak, hogy a hübriszt mindig büntetik az istenek. Mert az a hübrisz ékes példája, amikor egy hajóra annyi mentőcsónakot szerelnek csak fel, amennyi az utasok felének se elég, és az is, ha egy hajót elsüllyeszthetetlennek becéznek.

Arra számítottam, ez a regény is nagyon leköt majd, és nagyjából egy ültő helyemben elolvasom. Gondoltam, az évforduló előtt pár nappal elkezdem, és április 15-re pont a végére is érek. Nem. Két hétig tartott, mire átrágtam magam rajta, pedig igazán nem egy hosszú valami. Nem tudom, mi lehetett az oka annak, hogy ennyire nehezen haladtam vele. Valahogy nagyon sokára kezdtek érdekelni a felvonultatott szereplők, egyszerűen nem volt türelmem ahhoz, mit vacsoráztak az utazás első napján, és ki kivel hogyan veszett össze a harmadikon. Csak azt állapítottam meg, hogy még mindig nem értem, miért volt annyira nagyon fontos pár órával előbb megérkezni New Yorkba, hogy a jéghegyekkel tűzdelt tengeren feltétlenül muszáj volt sokkal gyorsabban haladni, mint az okos lett volna. De csak az utolsó napon ragadott magával a történet, akkor lettem kíváncsi, kivel mi lesz. Ez a rész nagyon szépen bemutatja, mennyire szürreális lehet egy ilyen tragédia – az ember az egyik percben még a barátaival kártyázik, a következőben meg az életéért küzd, miközben elsüllyed alatta az elsüllyeszthetetlen Titanic. Sajnálom, hogy az alaposan bemutatott szereplők egyikének sorsáról sem tudunk meg a világon semmit (az elbeszélőt kivéve, persze), csak ha kicsit guglizunk. Igaz, a fiktív szereplők esetében azzal sem megyünk a világon semmire. Azért ilyen hosszas felvezetés után csak érdemes lett volna megosztani az olvasóval, ki élte túl, és ki nem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai