Állásinterjú

Tetszett a hely és az oktatási igazgató is (fiatal nő, barátságos, kedves, laza), én is tetszettem neki. Azt mondta, ha lenne csoport, most rögtön mondaná a részleteket, mikor és hova kell menni, de nincs. De ha lesz, szól.

Nem mondom, hogy nagyon fel vagyok dobva, pedig azért ez komoly előrelépés az első felvonáshoz képest, amikor sehová sem hívtak, senkit sem érdekeltem, satöbbi, mert nem volt CELTA-m. Most ketten mondták, hogy ha lesz csoport, szólnak, egy helyről azt írták, még nézik a pályázatokat, és majd szólnak, ha úgy döntenek, behívnak interjúra, egy másikról meg azt, hogy nekik nincs nyelviskolájuk Bécsben, de vizsgára mehetek felügyelőnek, és küldenek majd erről infót, amikor aktuális lesz.

Írtam annak az iskolának is, ahonnan a hazautazásom előtt kb. két nappal írták, hogy menjek dolgozni. Ők ugyan gyerekekkel foglalkoznak, ráadásul kicsi gyerekekkel (3-12 évesekkel), de úgy vagyok most már vele, hogy nem érdekel, csak legyen valami, aztán legfeljebb később átnyergelek a felnőttoktatásra megint, ha lesz lehetőség.

Írtam két magániskolának is, ahol a főállású tanárok olyan összegeket keresnek már kezdő korukban is, hogy tátva maradt a szám, ezekre a helyekre helyettesítőnek, mert angoltanár épp nem kell nekik. Arra gondoltam, hogy ha párszor mehetnék helyettesíteni, és elégedettek lennének velem, hátha szólnának, amikor üresedés van. Ha tinikkel lehetne foglalkozni, azt szívesen csinálnám.

Írok annak a pasinak is, aki lassan két hete hívott fel, hogy ő angoltanárt keres, hogy mi történt.

A mai körrel együtt 20 pályázatot küldtem el eddig, 4 helyről jeleztek vissza, mindenhonnan pozitívan, csak nem elég pozitívan, és a 20-ból 6 ma este ment ki. Még mindig van 25 iskola a listámon. Szóval nem reménytelen a helyzet, de most kicsit elszomorodtam. Nagyon szeretném, hogy ez most sikerüljön. Azért már körvonalazódik a terv a fejemben, hogy mi van, ha nem jön össze, és akkor vagy Budapest, és az a suli, ahol csináltam a CELTA-t (ha keresnek valakit, hehe), meg a másik, ahol eddig is tanítottam (ha igényt tartanak rám, bár azt mondták, bármikor visszamehetek), vagy Málta, úgyis pár héten belül kezdődik a nyári tanfolyamokra a pályázati időszak.

Hadd legyen már jó nekem, na :(

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai