Neil Gaiman: Anansi Boys (spoiler alert!)
"God is dead. Meet the kids."
Ez a könyv mottója, tehát mindjárt az elején egyértelművé vált, hogy ez megint egy istenes regény, mint az American Gods volt, csak feleakkora. Azért vettem meg, mert sokan mondták, hogy nagyon jó, és mert Gaimantől eddig minden tetszett, ezért szeretném minél több írását megismerni.
Ez most mégsem volt olyan jó, mint az eddigiek. Pedig van benne minden, ami kell: mágikus realizmus, boszorkányok, szellemek, néha egy kis humor. Talán az volt a baj, hogy az egyik főszereplő, Spider nagyon megviselt: nyomaszt és visszataszít, ha valaki rámegy egy másik ember párjára, ennek nagyon sokkal súlyosbított esete, amikor a testvére menyasszonyát fekteti le, miközben a jegyespár megállapodása az volt, hogy az esküvő előtt nincs szex, és ehhez tartották is magukat. Ezt ráadásul varázserővel történő visszaéléssel, hát, undorító, hányás. Innentől kezdve nem tudtam együtt érezni Spiderrel, nem tudtam izgulni érte, leírta magát. Sokkal szimpatikusabb volt Fat Charlie, de hát ő meg milyen mulya már... Ő sem volt az igazi. A véres jelenet nekem túl véres, brutális és váratlan volt, az sem esett jól. Meg aztán már az elején mondja a mesélő, hogy sokáig azt gondolták, Anansi maga Bre'r Rabbit volt, akit én egyébként nagyon szerettem az egyetemen (Rémusz bácsi meséiben is megtalálható), aztán ehhez képest mégis inkább pók. Na most nekem van némi arachnofóbiám: lezsibbadok, ha pókot látok, félek és undorodom tőlük, egyszerűen hányingerem lesz attól, ahogy mozgatják a nyolc kis lábukat, blöe. Hát miért nem lehetett a nyuszi, miért, miért? Persze, értem én a szimbolikát: a pók hálót sző, és hát ki más szőhetné a történeteket, ha nem a pók, de mégis, nem jó gondolat ez nekem.
Végül is azt tudtam értékelni a regényben, hogy szép a nyelvezete, van benne bőven helyzetkomikum, akad egy-két nagyon jó beszólás, és sokkal könnyebben befogadható az egész, mint az Amerikai istenek. De valahogy mégsem. Azért négy csillagot kapott a Molyon, biztos azért, mert vajszívű vagyok, meg mert szeretem Gaimant. De azért bízom benne, hogy a Neverwhere, ami jó eséllyel a következő könyvem lesz tőle, jobban sikerült.
Ez a könyv mottója, tehát mindjárt az elején egyértelművé vált, hogy ez megint egy istenes regény, mint az American Gods volt, csak feleakkora. Azért vettem meg, mert sokan mondták, hogy nagyon jó, és mert Gaimantől eddig minden tetszett, ezért szeretném minél több írását megismerni.
Ez most mégsem volt olyan jó, mint az eddigiek. Pedig van benne minden, ami kell: mágikus realizmus, boszorkányok, szellemek, néha egy kis humor. Talán az volt a baj, hogy az egyik főszereplő, Spider nagyon megviselt: nyomaszt és visszataszít, ha valaki rámegy egy másik ember párjára, ennek nagyon sokkal súlyosbított esete, amikor a testvére menyasszonyát fekteti le, miközben a jegyespár megállapodása az volt, hogy az esküvő előtt nincs szex, és ehhez tartották is magukat. Ezt ráadásul varázserővel történő visszaéléssel, hát, undorító, hányás. Innentől kezdve nem tudtam együtt érezni Spiderrel, nem tudtam izgulni érte, leírta magát. Sokkal szimpatikusabb volt Fat Charlie, de hát ő meg milyen mulya már... Ő sem volt az igazi. A véres jelenet nekem túl véres, brutális és váratlan volt, az sem esett jól. Meg aztán már az elején mondja a mesélő, hogy sokáig azt gondolták, Anansi maga Bre'r Rabbit volt, akit én egyébként nagyon szerettem az egyetemen (Rémusz bácsi meséiben is megtalálható), aztán ehhez képest mégis inkább pók. Na most nekem van némi arachnofóbiám: lezsibbadok, ha pókot látok, félek és undorodom tőlük, egyszerűen hányingerem lesz attól, ahogy mozgatják a nyolc kis lábukat, blöe. Hát miért nem lehetett a nyuszi, miért, miért? Persze, értem én a szimbolikát: a pók hálót sző, és hát ki más szőhetné a történeteket, ha nem a pók, de mégis, nem jó gondolat ez nekem.
Végül is azt tudtam értékelni a regényben, hogy szép a nyelvezete, van benne bőven helyzetkomikum, akad egy-két nagyon jó beszólás, és sokkal könnyebben befogadható az egész, mint az Amerikai istenek. De valahogy mégsem. Azért négy csillagot kapott a Molyon, biztos azért, mert vajszívű vagyok, meg mert szeretem Gaimant. De azért bízom benne, hogy a Neverwhere, ami jó eséllyel a következő könyvem lesz tőle, jobban sikerült.
sajnálom, hogy ez nem jött be annyira :(
VálaszTörlésa Sosehol a másik kedvenc tőle, mivel jártál Londonban, így kétszeres esélye van, hogy tetszeni fog ;)
Nagyon remélem, hogy be fog jönni :) Itt tényleg leginkább Spiderrel volt baj, teljesen kiakasztott. Lehet, hogy túlságosan beleéltem magam abba a helyzetbe.
VálaszTörlés