Második randi

Először elmentünk biliárdozni, amivel kapcsolatban előre szóltam, hogy mérhetetlenül ügyetlen vagyok, és tényleg jól emlékeztem. De szerencsére pár éve már megy a magamon nevetés, úgyhogy rendkívül jól szórakoztam. Azért vak tyúk is talál szemet alapon három menetből egyet én nyertem, háhá, de csak azért, mert T. (majd idővel kap nevet is) véletlenül belőtte a fekete golyót. De tök jó volt, nekem megjött hozzá a kedvem, szívesen biliárdoznék máskor is. Kaptam közben egy csomó bókot, az is jó volt :) Aztán sétáltunk, ültünk a Szimplában egy laza három órát, aztán hazasétáltunk, és mintegy 3/4 órát búcsúzkodtunk. Szóval ez egy jól sikerült randi volt, úgy érzem, és úgy néz ki, lesz belőle harmadik is :) Két alkalom alatt eddig már tizenpár órát töltöttünk együtt, mondta is T., hogy ez tök jó, meg olyan, mintha lett volna tíz rövid randink.

Most az eddigiekkel ellentétben nemcsak szöveg, hanem érzem is magamon, hogy nem éltem bele magam, inkább csak örülök, hogy jó dolgok történnek megint, és kíváncsian várom a folytatást. Kedves, rendes, humoros, gondoskodó, nem mellesleg igen jó pasi... *sóhaj* Na, de majd meglátjuk. (Azért egy kis szurkolás nem árthat :) )

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai