John Anderson, szívem, John

Robert Burns: John Anderson, szivem, John

John Anderson, szivem, John,
kezdetben, valaha
hajad koromsötét volt
s a homlokod sima.
Ráncos ma homlokod, John,
hajad leng deresen,
de áldás ősz fejedre,
John Anderson, szivem.

John Anderson, szivem, John,
együtt vágtunk a hegynek,
volt víg napunk elég, John,
szép emlék két öregnek.
Lefelé ballagunk már
kéz-kézben csöndesen,
s lent együtt pihenünk majd,
John Anderson, szivem.

(Szabó Lőrinc fordítása)


Mennyire szerettem ezt a verset a gimiben! Hányszor elolvastam! Most a Moly címlapján találkoztam vele újra, mert ma van a költő születésének 255. évfordulója, amiről a Moly ezzel a verssel emlékezik meg. Nekem meg kicsit belesajdult a szívem, és arra gondolok, mennyire szeretném én is megtalálni a magam John Anderson, szívem, Johnját. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai