R.I.P.D. - Szellemzsaruk

Még a Halálos iramban 6. vetítésekor láttam az előzetest, ami valamiért megfogott, pedig továbbra sem szeretem a szuperhősös sztorikat meg az akciófilmeket. Azt hiszem, kreatívnak éreztem a túlvilági rendőrség ötletét, valamint elég jót nevettem az R.I.P.D. elnevezésen.


A történet szerint az idő előtt elhunyt rendőrök a végítélet elkerülésének érdekében csatlakozhatnak az R.I.P.D.-hez, vagyis a Szellemzsaruk csapatához. A dolguk, hogy lekapcsolják az élők között emberi testben bujkáló "hulladékokat", vagyis holt lelkeket, akik semmi jóban nem mesterkednek.

Nick egy bostoni zsaru, aki egy közepesen tisztességtelen ügybe keveredik, majd a társa kinyírja. Az ezt követő jelenetsor, aminek egy része az előzetesben is szerepel, a kedvenc részem a filmből. Ahogy a kimerevített időben sétálgat, majd megérkezik Proctor színe elé, hát, az hatalmas.

Ő Proctor. Majd én is szeretnék hasonlóan kinézni 50 évesen.

Kap társat is, egy 1800-as években agyonlőtt seriffet, Royt, akivel nem könnyű. A pasi kemény, faragatlan, és azt hiszi, ismeri napjaink szlengjét, szóval összességében eléggé idegesítő, de azért szerethető karakter. Eleinte csak úgy végzik a munkájukat, mígnem óriási összeesküvésre bukkannak: a holtak szeretnének visszatérni az élők világába, és elpusztítani azt. Nyilvánvalóan Nick és Roy feladata megmenteni a világot. Sosem fogom megszokni az amerikai akciófilmeknek ezt a motívumát, hiába hiszem azt, hogy tudom, honnan ered. Ők a kiválasztott nép, őket Isten elvezette az Újvilágba, amit csak nekik szánt, ők a "város a hegyen", ők új életet tudtak kezdeni a vadonban, satöbbi, satöbbi. Szerintem ebből adódik, hogy az összes akciófilmben mindig Amerikát támadják meg a földönkívüliek, Amerikát fenyegeti az apokalipszis, és egyáltalán, minden nyavalya Amerikát sújtja, hogy aztán egy vagy több amerikai hős megmentse az egész világot. Szóval itt is ez történik, és ez engem irritál, de azért a rengeteg humoros beszólás meg helyzetkomikum némileg kárpótol. Ja, meg az egészen korrekt szinkron (ami szerencsére nem egyezik az előzetesben látható felirattal, hanem annál nagyságrendekkel jobb).

Az előzetesek alatt sokan panaszkodnak a youtube-on, hogy ez tiszta Men In Black, és ez de gáz, de engem szerencsére ez nem bánt: én egyetlen részt láttam a MIB-ből, és abból is csak Will Smith maradt meg a fekete öltönyben. Ez a film ezért nekem eredeti ötletnek tűnik, egész jó a története és nagyon vicces is, ráadásul a vége főcím is tetszett az alatta futó zenével együtt, amit nem találok. Viszont túl amerikai, ezért 10-ből 7 pontot kap. Egyszer meg lehet nézni, mondhatni, szódával elmegy.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai