Balatoni nyaralás Blankával - 1. nap

Vigyázat, bő lére eresztett, képekkel bőségesen illusztrált bejegyzés!

A tavalyi könyvhétre jelent meg Jeney Zoltán Rév Fülöpje, amit Blankával mindketten elolvastunk. Már akkor elhatároztuk, hogy ellátogatunk egyszer Révfülöpre, csak aztán tavaly nem szerveztük meg, elsikkadt a dolog. Idén aztán megjelent a Rév Fülöp Fajszföldön című regény, szintén a könyvhétre, és ennek örömére megígértük magunknak, hogy idén tényleg el is jutunk a Balatonhoz. És lőn. Blanka egy kb. egy hónapos intervallumban szeretett volna 2-3 napot pihenni (ezt az intervallumot két esemény határolta/ja), és végül is abszolút spontán eldöntöttük valamikor múlt hét végén, vagy most a hét elején (hétfőn? nem tudom már), hogy a mostani péntek-szombat-vasárnap lesz a nyerő. Mindketten nagyon vártuk már a péntek reggelt, hogy indulhassunk. Jó vonatot fogtunk ki, átszállás nélkül jutottunk le Révfülöpre kora délutánra, fél 1 körül.

Azzal kezdtük, hogy elfoglaltuk a szállást. Egy régi üdülőben laktunk, régi bútorok között, nagyon jó helyen. Az állomás kb. 3 percre, a strand és a kikötő kb. 7 percre volt tőlünk.

A szoba nagy része

Kép a falon

Az üdülő telkén

Érkezés után nem sokat teketóriáztunk, elindultunk felfedezni a települést. A hivatalos honlap főként a templomromot, a kilátót, a sétányt és a kikötőt javasolta megtekintésre, úgyhogy ezeket vettük célba.

Templom a XIII. századból

Európa sétány

Egy elég rosszul sikerült, ezért csak miniben megtekinthető közös kép

A gyönyörű Balatonnal

Békakirály(fi)

Fülöp-hegyi kilátó

Kilátás Badacsony felé

Révfülöp nagyon szép, ez derült ki a bejáráson. Felmásztunk a kilátóhoz, jó kis kaptató volt, de jólesett. Nagyon szép a kilátás, megérte mászni érte :)

Amikor úgy éreztük, nagyjából megnéztük a látnivalókat, levonultunk a strandra. Nagyon vicces a rendszer: a belépő 450 Ft, délután 4-től 250, 6 után pedig ingyenes :) Ennél csak a strand területén működő kertmozi érdekesebb: olyan filmeket vetítenek benne, amik most futnak egyébként is, a kiírás szerint 1000 Ft a beugró, de mi úgy láttuk, azok, akik eleve bent vannak a strandon, bent maradhatnak, nem fizettetik ki velük a belépőt, és a kasszánál is láttunk olyat, aki fél 9-kor, a film kezdetekor simán elsétált a sor mellett, és senki nem szólt rá. Nekünk ez nagyon furcsa volt, mert ez így nem igazságos, de nem foglalkoztunk vele sokat, nem a mi dolgunk. Szóval strandoltunk. Főleg én. Bemelegítésnek körbeúsztam a bóját, és nagyon-nagyon jólesett. Hiányzott már a Balaton.

Teljes árnyék az egész strandon, kellemes levegő- és vízhőmérséklet, szépséges táj

Volt naplemente is 

Hát de nem szép?

A strandolás után kicsit vicceskedtünk is, ha már Rév Fülöp hozott minket Révfülöpre:

Rév Fülöp Révfülöpön

Aztán sétáltunk a kikötő környékén, és örültünk, hogy van nagy élet meg tömeg. Az valahogy megnyugtató. Plusz megnéztük a kikötői galériát, ahol szép képeket láttunk. Aztán szörnyen éhes voltam, de 6 után már nem eszem, de az elmúlt egy-két hétben annyira elszálltam az evéssel, hogy egészen kitágult a gyomrom, és mivel egész nap nem sokat ettem, úgy éreztem, megőrülök az éhségtől. Úgyhogy végül is bementünk a szállásunkhoz közeli boltba, ahol vettem egy ivójughurtot, és szerencsére ennyi elég is volt ahhoz, hogy megnyugodjak és tudjak aludni. Mert viszonylag korán aludni tértünk, ugyanis szombatra nagyot vállaltam: úgy döntöttem, átúszom a Balatont.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai