Dennis, a komisz

Az van, hogy a koreai kislányokat sikerült ráállítani Dennisre. A komiszra. Mindig olvasok velük valami hosszabb történetet, mert 1. rájuk fér a hangos olvasás, van még hová fejlődni, 2. tök jó szövegértési feladatokat lehet gyártani egy ilyen sztorihoz, meg össze lehet foglaltatni velük, mi volt az előző részben, meg lehet velük jósoltatni, hogy most mi lesz. Ezt a könyvet úgy vettem, hogy azt hittem, a képregények mellett regény is készült a címszereplő kisfiúval, majd aztán film, de nem, ezt a regényt a filmből írták. Gondoltam, üsse kavics, a kislányoknak ez teljesen mindegy. És tényleg. Kb. a harmadik rész óta rajonganak Dennisért, visítva nevetnek a poénokon, alig várják, hogy az órán sorra kerüljön a könyv (mert előtte azért tanulni is kell). Már be is szereztették a szülőkkel a filmet, és amint lesz egy szusszanásnyi idejük (suli helyett most úszni járnak, amúgy meg élénk társasági életet élnek, vagyis szomszédolnak egész nap), meg is akarják nézni. Lehet, hogy nekem is meg kéne, majdnem egy éve láttam utoljára. Pedig milyen jó! Az olvasásélmény meg sem közelíti a filmélményt. Én sokszor azért nevetek, mert látom magam előtt a képkockákat. Remélem, a lányok is hamarosan megnézik, és ők is a szívükbe zárják.

Ez a jelenet például überelhetetlen: Margaret erődöt épít a fiúkkal, két részletben. Éppen tegnap került sorra. Nem tudok betelni vele.