Két hét múlva

a koreai család hazamegy Dél-Koreába, Daejeon városába, és ott fognak élni. A gyerek azt mondta, fél, mert egyetlen barátja sincs ott, az anyja meg azt, nem lesz könnyű nekik a dél-koreai időjárással. Azért kicsit szomorú, hogy így rángatnak családokat ide-oda cégek, mert persze nem maguktól döntötték el, hogy hazaköltöznek, szerettek volna még maradni kb. három évet, csak az apát foglalkoztató cég közölte két hete, hogy akkor apuka csapja össze a kis szárnyait, aztán repüljön haza, de ízibe, mert ott van rá szükség.

Örülök, hogy az én életembe ennél jóval több állandóság jutott. És hiányozni fog ez a család, az anyuka meg a kisfiú mindenképpen.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai