A villamoson

egy jó kis töri óra közepébe csöppentem. A néni, aki bemondja a megállókat, kedélyesen magyarázott arról, mit ünneplünk október 23-án. Remélem, előbb-utóbb lesznek majd verselemzések is, esetleg megtanuljuk a másodfokú egyenlet megoldóképletét, vagy ilyesmi.

Azt hallottátok, hogy a tervek szerint a gyerekek is kapnak szavazati jogot, amit a szüleiken keresztül gyakorolnak? Tehát a szülők annyi plusz szavazatot kapnak, ahány gyerekük van. Azt még nem olvastam sehol, hogy ugyanazért a gyerekért mindkét szülő kap-e plusz egy voksot, vagy kisorsolják, hogy melyik szavazhat helyette, esetleg máshogy oldják meg. Nagyon király lesz egyébként, ha ezek a tervek megvalósulnak: többet fogok adózni és kevesebbet fogok szavazni, mint az, akinek van gyereke. Ez azt fogja jelenteni, hogy alacsonyabb rendű állampolgár leszek, mint azok, akiknek már van gyereke. Köszi, tök jólesik, biztos nagyon demokratikus is. Az meg milyen már, hogy csak az számít szülőnek, akinek 18 év alatti gyereke van? Aki meg felnevelt egy-két-sok gyereket, de már mind nagykorúak, az így járt, az nem is szülő? Kabaré ez. De lehet, hogy inkább tragikomédia.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai