Nem értem

Árpa Attila hirtelen előbukkant valahonnan, és minden napra egy okosság alapon osztogat mindenkit, akit ér. Lehet tudni, mi ad neki ilyen erkölcsi magasságot, vagy hogy milyen érdeke fűződik ehhez az új hobbihoz? Ha szeretné, hogy írjanak róla, azt is mondhatná valamelyik bulvárlapnak, hogy neki tüsszentett egyet a felesége, és abból is lehetne címlapot csinálni. Ennek így semmi értelme.

Van ez a három 15 éves leányzó, akik szerint bizsut lopni vicces. Mivel még a helyszínen lebuktatta őket a biztonsági őr, nyilván nem kerülték el a büntetést. Bizonyos fórumokon a kommentelők nem értik, hogy nem a büntetéssel magával van baja az emberek egy részének. Büntessék meg, persze, ne szokjon rá, hogy lopni buli. De azért két éjszakán át zárkában tartani, bilincsbe verni, majd bíróság elé állítani, az azért talán túlzás. Született több javaslat is, mit lehetett volna ehelyett kitalálni. Lehetett volna, hogy hívnak ugyan rendőrt, de az nem beviszi őket, hanem hazakíséri, és elmeséli anyunak-apunak, milyen vicces kislányuk van. Aztán anyu-apu majd belátása szerint tesz, úgy mint üvöltés, néhány pofon, mindenféle szórakozástól és a másik két leánytól való eltiltás X időre, stb. Be is lehet vinni, bentről felhívni anyut-aput, és megkérni őket, fáradjanak be a vicces kislányukért. Lehet még szólni az iskola igazgatójának is, bár az szerintem mondjuk felesleges. Ezek mindegyike van akkora megszégyenítés, hogy többet ne legyen kedvük ehhez a típusú vicchez. Sőt szerintem normális embernek (aki annyira mégsem normális azért, hogy ne lopjon) már az is bőven elég szégyen a lopkodás befejezéséhez, hogy lebukik, és leüvölti a haját a biztonsági őr - nekem már ennyi is tuti elég lenne, ha eszembe jutna bizsut lopni. Vagy azt is lehet, hogy kifizettetik velük a bizsuk értékét, hiába nem sikerült ellopni, az is jó büntetés, arányos is. Az is, ha a bizsuk értékének kétszeresét veszik el tőlük. De egyszerűen nem hiszem el, hogy az első alkalommal mindjárt be kell zárni a három 15 évest két-három napra úgy, hogy a szüleik be sem mehetnek hozzájuk, csak a legvégén. Az meg pláne nem vicces, amikor az egyik annyira gyerek még, és annyira nem tudja feldolgozni, hogy őt bilincsbe verve sétáltatták az utcán, hogy bekerül a pszichiátriára. Akik szerint ez arányos büntetés összesen 10 ezer forint értékű bizsu elrakásáért, amit amúgy még a helyszínen kénytelenek is voltak visszaadni, jellemzően azok az emberek (legalábbis a fórum alapján), akik szerint aránytalan volt (na meg persze rendőrállam) 2006-ban gumilövedékkel lőni azokra, akik felgyújtották a székházat, és utcakövekkel hajigálták a rendőröket. Nem értem ezt.

Megjegyzések

  1. Szerintem is aránytalan volt az eljrás. Közel két napot fogdában tölteni egy ilyen ügy miatt szerintem túlzás. Nem beszélve a bilincsről. Persze biztos előírás a bilincs alkalmazása, de különbséget kellene tenni az ilyen kislányok és a masszív bűnözők között. Nem hiszem, hogy olyan veszélyesek lettek volna, hogy meg kelljen őket bilincselni. Tök morbid látvány volt a vékonyka kis csuklóikon látni azokat a brutális rendőrbilincseket. Legalább akkor levehették volna róluk, amkor már a bíróságon várakoztak a szüleikkel, de ha jól láttam csak meglazították rajtuk. Gondolom a rendőrök sincsenek hozzászokva az ilyen kis kezek bilincseléséhez és ezért felrakáskor inkább biztos, ami biztos alapon jól megszorították rajtuk. Én sajnálom őket emiatt, de egyébként nem. Szóval lopni sem kell, de azért egy ilyen ügy miatt egy ilyen eljárás sem kell.

    VálaszTörlés
  2. Annyi előnye nyilván van ennek a történetnek, hogy nem lopnak többet. Lopni bűn, ez nem kérdés. Tényleg csak a büntetés eltúlzása gáz. Ahogy mondod, nyugodtan különbséget lehetne tenni 15 éves idióta kislányok meg a masszív bűnözők között. Kíváncsi vagyok, a következő hasonló korú bolti szarka hogy fog járni ezek után.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai