Péntek 13
Mindig érdeklődéssel várom, történik-e velem valami péntek 13-án, de még sosem történt semmi. Így volt ez idén is.
Miután csütörtökön a 11-re várt tanítvány fél 12-kor felhívott, hogy nem ér ide, csak pénteken 11-re, nagyon sűrűnek ígérkezett a délelőtt. El kellett menni tanítani - a négy diákból csak kettő jelent meg, úgyhogy családias hangulatban telt az óra.
Tanítás után be kellett billegni a bazi nehéz szatyrommal a nyelviskola könyvtárába, ugyanis néhány nappal korábban írtak nekem onnan egy emilt (másolatban megkapta a főnököm is, nyilván), hogy én könyvekkel tartozom, és ha nem viszem őket vissza, nem kapok fizetést. Erre visszaírtam, hogy egyetlen helyen sem olvastam, hogy lenne lejárata a kivett könyveknek, csak arról tudtam, hogy a leltárra vissza kell vinni őket. Erre visszaírtak, hogy hát a tanfolyam vége után 1 hónappal le kell adni a könyveket. Kösz. Na mindegy, szóval leadtam őket.
Aztán elzarándokoltam a Hősök terén túlra, hogy átvegyem a neoprén övemet ("A fogyiöv volt, ugye?" - és valami olyan széles-gúnyos vigyor, hogy huhh). Épp a boltban voltam, amikor észrevettem az sms-t: aznap 11-re sem ér oda hozzánk a tanítvány.
11 után estem haza, akkor mondta Tomi, hogy ő most megy el, de majd 1-re hazajön, mert akkor érkezik Vanda, aki az ő Angliában élő (egyik) legjobb barátja. Meg is érkezett 1-re, de mondjuk sokáig nem volt itt, mert megkívánta a bajor pizzát, úgyhogy Tomi elvitte a munkahelyére pizzázni. Nekem már nem volt arra időm, 3-ra órára kellett menni, úgyhogy itthon maradtam, és elolvastam a cikket, amit vittem a tanítványnak.
Az óra eltelt, nem volt se jó, se rossz, hazaérve viszont azonnal kidőltem, annyira fáradt voltam már addigra. 8 előtt valamivel átjött Dani, aki az unokaöcsém, és fél 12-ig beszélgettünk. Tegnap költöztek, új albérletet találtak, így már csak három megállóra lakik tőlem az eddigi hat helyett. Jó lenne, ha sikerülne gyakrabban találkozni, bár eléggé pörög ő is... Majd meglátjuk. Hazavittük kocsival, így ő elkerülte a vihart, mi meg pont nem. Kb. fél 1-ig ültünk a kocsiban, mert én abban a folyamatos villámlásban egyszerűen nem mertem kiszállni és feljönni - Liza nem is értette, mi a helyzet, sosem ülünk passzióból a leparkolt kocsiban. Nagyon durva volt ez a vihar, rég láttam hasonlót. Pedig állítólag még láthatok eleget a következő napokban. Nekem az eső is elég lenne meg a hőmérséklet csökkenése. Tényleg muszáj a villámlás is?
Miután csütörtökön a 11-re várt tanítvány fél 12-kor felhívott, hogy nem ér ide, csak pénteken 11-re, nagyon sűrűnek ígérkezett a délelőtt. El kellett menni tanítani - a négy diákból csak kettő jelent meg, úgyhogy családias hangulatban telt az óra.
Tanítás után be kellett billegni a bazi nehéz szatyrommal a nyelviskola könyvtárába, ugyanis néhány nappal korábban írtak nekem onnan egy emilt (másolatban megkapta a főnököm is, nyilván), hogy én könyvekkel tartozom, és ha nem viszem őket vissza, nem kapok fizetést. Erre visszaírtam, hogy egyetlen helyen sem olvastam, hogy lenne lejárata a kivett könyveknek, csak arról tudtam, hogy a leltárra vissza kell vinni őket. Erre visszaírtak, hogy hát a tanfolyam vége után 1 hónappal le kell adni a könyveket. Kösz. Na mindegy, szóval leadtam őket.
Aztán elzarándokoltam a Hősök terén túlra, hogy átvegyem a neoprén övemet ("A fogyiöv volt, ugye?" - és valami olyan széles-gúnyos vigyor, hogy huhh). Épp a boltban voltam, amikor észrevettem az sms-t: aznap 11-re sem ér oda hozzánk a tanítvány.
11 után estem haza, akkor mondta Tomi, hogy ő most megy el, de majd 1-re hazajön, mert akkor érkezik Vanda, aki az ő Angliában élő (egyik) legjobb barátja. Meg is érkezett 1-re, de mondjuk sokáig nem volt itt, mert megkívánta a bajor pizzát, úgyhogy Tomi elvitte a munkahelyére pizzázni. Nekem már nem volt arra időm, 3-ra órára kellett menni, úgyhogy itthon maradtam, és elolvastam a cikket, amit vittem a tanítványnak.
Az óra eltelt, nem volt se jó, se rossz, hazaérve viszont azonnal kidőltem, annyira fáradt voltam már addigra. 8 előtt valamivel átjött Dani, aki az unokaöcsém, és fél 12-ig beszélgettünk. Tegnap költöztek, új albérletet találtak, így már csak három megállóra lakik tőlem az eddigi hat helyett. Jó lenne, ha sikerülne gyakrabban találkozni, bár eléggé pörög ő is... Majd meglátjuk. Hazavittük kocsival, így ő elkerülte a vihart, mi meg pont nem. Kb. fél 1-ig ültünk a kocsiban, mert én abban a folyamatos villámlásban egyszerűen nem mertem kiszállni és feljönni - Liza nem is értette, mi a helyzet, sosem ülünk passzióból a leparkolt kocsiban. Nagyon durva volt ez a vihar, rég láttam hasonlót. Pedig állítólag még láthatok eleget a következő napokban. Nekem az eső is elég lenne meg a hőmérséklet csökkenése. Tényleg muszáj a villámlás is?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése