Rohanás

A tegnapi korai fekvés érdekesen alakult. Bevettem magam a kádba a Zsófika sztorival, gondoltam, elolvasok egy fejzetet, az fürdéssel meg pepecseléssel együtt is max. 20 perc, 11-kor már rég alszom. Elolvastam egy fejezetet. Na, még ezt a következőt. Hú, ennek olyan izgalmas vége van, nem bírom ki reggelig. Na, ez milyen vicces már (visítva röhögtem hosszú percekig), megnézem még a következőt is. És így tovább. Na, most már nem bírok többet, álmos is vagyok, lehet már éjfél is, reggel meg megint kelni kell. Ja, hogy 0:50? Jól sikerült ez a korán fekvés.

Reggel fél 9-kor keltem, megreggeliztem Bence tortájának utolsó szeletkéjét, írtam óratervet a délutáni órára, aztán rohantam a doktori pakkot leadni. 3/4 10-re értem oda, addigra már kilométeres sor állt. Na, gondoltam, egy ember legalább negyed óra, úgy láttam múlt csütörtökön, örülhetek, ha délre beérek a továbbképzésre, nem még hazarohanás, ebédelés. Ehhez képest most két helyen ment a leadás. Számítógépbe semmiféle adatokat nem írtak be, megkérdezték, minden papír ott van-e a pakkban, gyorsan átlapozták, majd mehettem is. Egy ember két percet töltött bent max. Tízkor már a metrónál jártam. Iszonyú durva gyomorfájással hazavergődtem (a gyomorfájás még tegnap kezdődött, fene se érti, mitől), 11-kor ebédeltem, nem is esett jól, 11-kor nem lehet még főttet enni normálisan. Nem is segített mondjuk semmit. Elmentem továbbképzésre, a nyomda persze zárva volt. A továbbképzés jó volt, bár másra számítottam, és már látom, miért mondta az előadó, hogy a 120 perc végi feedbackben mindig áradoznak róla, aztán az értékelőn csupa 2 meg 3 pontokat kap 5-ből: nem jók a kérdések. Alapvetően új ismeretekkel szolgált a továbbképzés? Hát nem. Egyrészt most jöttem az egyetemről, elég friss még a szakmódszertan emléke az államvizsga óta, így aztán még tudom, mi az íráskészség tanításának elmélete. Még arra is emlékszem, melyik szövegtípust hogyan alkotjuk. Sőt, sajnos az adott nyelvvizsgát is ismerem, amivel dolgozik az előadó, mert jó ideje pont arra készítek mindenkit, aki engem kér meg, hogy segítsek felkészülni. Ettől rossz volt az előadás? Nem. Ha a kérdésre válaszolok, akkor 5 pontot adok, vagyis teljes mértékben új ismeretekkel gazdagodtam? Nem. Akkor hány pontot adok, ha őszinte akarok lenni? Legfeljebb kettőt. És mennyit fogok adni? Hát, nem tudom. Ha kettőt adok, az azt jelenti, hogy tök gagyi volt az előadás. Miközben nem. És volt, akit csomó minden meglepett, mert 25 éve volt utoljára angol szakos, aztán azóta nyilván nem tölti minden szabadidejét a szakirodalom fölött görnyedve. És most erről az előadó tehet? Na mindegy, nem szeretem az ilyen értékelőlapokat, mert nem igazságosak. Tetszett az előadás, tök jól éreztem magam, csak nem tanultam alapvetően új dolgokat.

Az előadás után végre már nyitva találtam a nyomdát, fénymásoltattam is kiegészítő anyagot a délutáni órához, és még a második előadóval is találkoztam. Nem örült, hogy pont az ő előadására nem maradok, ráadásul pont az ő előadásából tök új dolgokat tudtam volna meg, de iszonyúan fájt a gyomrom, és az volt bennem, hogy ha most nem megyek haza enni, már nem lesz alkalmam 6 előtt, 6 után meg nem fogok, mert most erre nagyon ráálltam megint, és akkor mi lesz velem, ráadásul hatig talán ki is lyukad a gyomrom, ha nem teszek bele valamit. Végül abban egyeztünk meg, hogy kedden odaadja a handoutot. Na, ezt például nagyon várom, kíváncsi vagyok, miket mondott a témáról.

Hazajöttem, itthon voltam 45 percet. Ettem, elvoltam, aztán mentem órára. A csoportom olyan volt ma, mint egy zsák bolha, ami alapvetően új élményt jelentett, mert felnőtteknél ilyet még nem láttam. Persze volt rá okuk, zaklatottak, idegesek, érthető. Jó hangulatban telt az óra, és a nehezen elvágható, hosszú perceken át tartó magyar nyelvű diskurzusok ellenére is végére értünk a mára tervezett anyagnak, ami nagyon meglepett. Jó, egy feladatot kivettem, mert elfelejtettem felvágni hozzá a papírkákat, de az se tartott volna 5 percnél tovább, még az is belefért volna. Az egyik csoporttag óra után mondta, hogy ma jött utoljára, mert szülési szabadságra megy jövő héten. Kicsit sajnálom, viszont tök jó, hogy megteheti, hogy még a szülés előtt két hónapot legyen otthon, mert így aztán bőven lesz ideje mindenre: gyerekszobát berendezni, kisbabákról szóló könyveket elolvasni, varrni meg hímezni a gyereknek. Mondjuk nem tudom, ezek közül mit tervez, de ettől még a két hónap szülés előtti szülési szabadság nagyon jól ki van találva.

Óra után átvettük anyu könyveit Tomival, aztán fél óra alatt megtettünk egy 3 perces utat, és még mindig csak az Arénánál jártunk, úgyhogy visszafordultunk, és máshogy jöttünk haza. Meg is érkeztünk 3/4 7-re, amikor 3/4 6-kor indultunk, és a könyvek átvétele mindennel együtt 4 percet vett igénybe.

Zsófikát végigolvastam, nagyon jó volt, mindenkinek ajánlom, bár a vége nekem kicsit tündérmese, míg a többit el bírtam képzelni, teljesen hihető volt. Jó, a befejezés is hihető, csak nehezen :) Holnap majd fogom, és elkezdem a Sinners and Saints-et, aztán a Dzsamila szerelmét és Az első tanítót. Amúgy lenyomoztam az írót, és kiderült, hogy a Dzsamila szerelme mindjárt az első könyve, Az első tanító meg a második, úgyhogy szemtanúja leszek a karrierje kezdetének. Már nagyon várom. Meg kell említenem azt is, hogy ugyan még csak április 23. van ma, már csak egy regény és egy Andersen-kötet maradt a karácsonyra kapott stóc könyvből. Ilyen hamar karácsonyra kapott könyveket még nem olvastam el, pedig elég sok könyvet kaptam most is. Ja, és lehet, hogy anyu javaslatára a könnyített olvasmányokat is felveszem a listára, mert azzal érvelt, hogy azokat a történeteket is elolvastam. Végül is tényleg. (Erről eszembe jutott, mekkora lelkesedéssel vettem meg annak idején, kb. 15 évesen A Notre Dame-i toronyőrt angolul, eredeti hosszúságban, van vagy 800 oldal, aztán feladtam a 20. oldalon, még el se kezdődött a cselekmény, csak a karnevál leírásánál jártam, de annyi volt benne az ismeretlen szó, hogy alig értettem belőle valamit. Annak is neki kéne futni még egyszer.)

A gyomrom továbbra is nagyon fáj, néha elmúlik, és akkor brutális hányingerem van, aztán visszamászik a fájás a gyomromba. Nem tudok olyat tenni, ami jó lenne neki, csak a kólaivás segít valamit. Egy pohár kóla hatása kb. 5 percig tart, úgyhogy ez se a hatékonyság netovábbja, de jobbat nem tudok. Tomi javasolta, amikor tanítani indultam, hogy igyak egy kis Unicumot, az segít, de mondtam neki, hogy nem lenne jó beállva menni dolgozni, és ezt ő is belátta :) Remélem, lassan leszakad már rólam ez a fájás, két nap már untig elég volt belőle.