Olvasandók listája

Eddig 117 item. Az már látszik, hogy könyvtárból fogom őket kihozni, ennyi könyvre az Isten pénze se elég, pláne, hogy ezek még csak a kötelezők, amikről lemaradtam. Jó, ez nem igaz, kötelező alig van közte, mint kiderült, nem is lett volna olyan sok könyv. De minden szerzőnek megnéztem az életművét, és válogattam még olyan könyveket a kötelezői mellé, amik érdekelnek. És persze a lista tele van drámával, amit pedig nem számolok, arról volt szó. Most vagy elkezdem számolni mégis, vagy a drámákat külön gyűjtöm. Akadt olyan kötelező is, amit nem vagyok hajlandó felvenni az elolvasandók közé, ez pedig Az ifjú Werther szenvedései és halála Goethe tollából. Amikor kötelező volt, kikölcsönöztem, és el is jutottam legalább a tizedik oldalig, de annyira nyálas-csöpögős volt, hogy a gyomrom felfordult, ráadásul mindez a picsogás egy férfi szájából, hát fúj. A kőszívű ember fiainak megbocsájtottam az évek során, hajlandó vagyok most már elolvasni az első 20 oldal emléke ellenére, de Werther nem jöhet. Werther történetét tudom oda-vissza, és nem vágyom rá, hogy el is olvashassam azt a szenvedést. 

A listán szereplő művekkel az eddigi sebességemmel haladva, na meg ha közben nem olvasok semmi mást, 12 év múlva végzek is :D

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai