Átkozott boszorkák

Alice Hoffman: Practical Magic.

 

 

Ezt olvasom most. Nagyon tetszik, bár hiányolok belőle néhány jelenetet, amit a filmből ismerek, és a kedvenceim közé tartozik. Igen, sosem szabad előbb a filmet megismerni, aztán a könyvet. Csak az első három alkalommal, amikor megnéztem a filmet, nem tudtam, hogy az egy regény feldolgozása. Aztán utánanéztem a neten, mit lehet tudni a történetről, mert annyira nagyon tetszett. Akkor olvastam, hogy Alice Hoffman könyvéből készült. Sokáig tervezgettem, hogy megrendelem valamelyik netes könyvesboltból, de mindig attól tartottam, hogy a Magyar Posta egyes kedves dolgozói lenyúlják vagy tönkreteszik. (Márpedig egy könyvet bántani bűn. Nem véletlen, hogy soha egyetlen könyvet sem szakítottam el, firkáltam össze, vagy dobtam ki, egészen kicsi koromban sem.) Aztán felbátorítottak a körülmények. Jól használható a szakdolgozatomhoz, és a Book Depository szállítási költség nélkül küldi. És már azt is gondolom, hogy a Magyar Posta egyes kedves dolgozóit nem érdeklik a könyvek, szívesebben lopnak pólót, CD-t vagy napszemüveget (for more information, visit the homar.blog.hu website). Úgyhogy most itt van a kezemben, és olvasom. Szokásos sebességgel haladok, 30 oldal óránként. Az egész könyv 280 oldalas, szóval 9 óra és 20 perc. Még csak a 60. oldalon járok, úgyhogy azok a jelenetek még jöhetnek. Bár tény, hogy a filmben azt a kettőt, ami különösen hiányzik, az első 10 percben elsütik. Egyikük mindjárt a nyitó jelenet. Mondjuk éppen emiatt gondolom róla, hogy még bármikor előjöhet a könyvben. Mindenesetre azt javaslom, hogy mindenki olvassa el a könyvet (nálunk magyarul kapható, csak eredetiben nem), és nézze meg a filmet. Nem bánja meg.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai