LizaGazdija

Azt nem értem, miért éles lőszerrel kell rálőni, ha beesik hozzá valaki. (Amúgy hogy tud beesni hozzá valaki?) Az altatólövedéket nem pont arra találták ki, hogy ártalmatlanítsa az állatot, aki közben életben marad? Vagy nincs pillanatok alatt ható altatóanyag? Pedig van, Liza műtét előtti altatásai úgy működtek, hogy az egyik másodpercben betolták neki az anyagot, a másikban felborult és hortyogott. Ilyet nem lehet akkora adagban alkalmazni, ami egy gorillát is kiüt? Úgy sajnálom szegényt. Nem ő választotta, hogy ott élhessen az állatkertben, és a gyereket sem ő hívta, nem ő tehetett róla, hogy a gyerek beesett hozzá. Remélem, azért a felnőttek, akikkel a gyerek az állatkertben járt, most elég rosszul érzik magukat - több okuk is van rá.

Vannak helyzetek, amikor úgy érzem, abszolút nem tudok mit kezdeni azzal, ami történik. Mármint nem értem, mi történik. Persze, ha belegondolok, milyen volt ovisnak lenni, akkor azért megy az átélés, de elsőre mindig ledöbbenek ilyenkor. Például a szörnyrajzolós feladatnál, amikor az egyik kisfiú egy ponton zokogásban tör ki, hogy az övé nem szép, és ő nem tud szörnyet rajzolni. Én meg csak néztem elsőre, egyáltalán hogyan merülhetett fel benne, hogy a szörnynek szépnek kell lenni, hát könyörgöm, az egy szörny, minél rondább, annál jobb. Igyekeztem őt meggyőzni németül arról, hogy teljesen jó szörnyet rajzolt, plusz az óvónéni elmondta neki, hogy senki sem rajzol csúnyán, hanem mindenki úgy rajzol, ahogy akar/tud, és mindenki rajza egyformán jó. Ettől kicsit megnyugodott a kisfiú, de azért nem rajzolta tovább a szörnyet. Később elmeséltem neki a Pán Pétert, és akkor megint összebarátkoztunk. Ma az egyik kisfiú a többiekkel kórusban követelte, hogy megint legyen az elefántkörbeadogató...

Voltam oviban, de megint nem tarthattam meg az összes órát, mert az utolsó csoportban rendszerint akkor viszik ki levegőzni a gyerekeket, amikor én mennék hozzájuk, és hát az udvaron max. olyat lehet, hogy akinek van kedve, azzal énekelgetünk, játszunk valamit, ilyenek. Ezt a csoportot konkrétan kétszer láttam eddig egyben, utoljára egy hónapja, így már fel sem ismeerem, melyik gyerekek tartoznak oda, a nevükről meg pláne fogalmam sincs. Nem mintha ez szörnyű nagy baj lenne, meg nyilván ki kell vinni őket, ha szép az idő, csak megállapítottam, hogy ez a helyzet. Egy másik csoportban van két kisfiú, akik folyton kifejezik csalódottságukat, ha meglátnak. Ma a testrészeket tanultuk, és az egyik feladat az volt, hogy szörnyet rajzoltunk - én mondtam, milyen testrészből mennyi van neki, ők meg lerajzolták. Iszonyú viccesnek érezték, hogy pl. van három szeme meg négy füle, úgyhogy nagyon sokat nevettünk. Abból is látszott, hogy jól sült el a feladat, hogy amikor utána készülődtem elmenni, ...

Ma volt az eddigi legrosszabb munkanapom, pedig az első kettő kivételével eddig mind szörnyű volt. Ma nem azzal dolgoztam, akivel szoktam, és azt a mennyiségű és hangnemű kioktatást, halljátok... Magamba néztem, lehet-e, hogy csak nem bírom a kritikát, de az derült ki, hogy az nem lehet, mert akivel dolgozni szoktam, szintén megfogalmaz kritikát (nyilván, hiszen én is pontosan tudom, hogy tökre sokat kellene még tanulni, ha sokáig akarnék maradni), de az sosem tűnik bántónak. Tele a bakancsom, egy ponton egész komolyan felmerült bennem, hogy akkor én most megkeresem a főnököt, és mondom neki, hogy ne haragudjon, ez nem fog menni, és legyen ez az utolsó munkanapom. Amúgy halál megalázó az egész, legjobban azt utálom, hogy olyan helyeken is bőven kell dolgozni, ahol járkálnak a vendégek, és akkor lehet kapni vég nélkül a lesajnáló pillantásokat és jópofi kedveskedéseket. Fúúúú... Arra is többször gondoltam a napokban, hogy ha Ausztria nekem ezt tudja kínálni pénzkereseti lehetőség gyanán...

Szombaton repültünk Blankával, tegnap érkeztünk Pestre, ahonnan ő hazament, én meg vissza, Maria Taferlbe. Nagyon-nagyon jó kis nyaralás volt, pihenés ohne, nyilván, mert mindketten úgy nézünk várost, mint a gép - evés, ivás, pihenés nem fontos, minél többet látni viszont igen. Szombaton este érkeztünk meg, és még várnunk is kellett a szálláson, hogy valamennyire feltöltődjön a fényképezőm, ami a repülőn azzal nyitott, hogy közölte, lemerült, pedig előző este feltöltöttem. (Vagy nem, igazából félig voltam csak tudatomnál a fáradtságtól, szóval könnyen lehet, hogy én izéltem el valamit.) Miután úgy nézett ki, kibír a gép egy esti sétát, elindultunk, és megnéztük a spanyol lépcsőt meg a Trevi-kutat, és hűha. Gyönyörű volt mindkettő, illetve főleg a kút, mert a lépcsőt most felújítják. Ja, a kivilágított Colosseum teliholddal sem volt épp kutya. Vasárnap megnéztük a Colosseumot, a Forum Romanumot, a Palatinust, a Capitolinust, a Circus Maximust és az igazság száját, valamint a Forummal sz...

Reggel jó volt, az ovisok cukik, ráadásul szülinapoztak, és engem is meghívtak a bulira. Az egyik kislány lett hároméves, az óvónő szerint "már majdnem olyan öreg vagy, mint egy nagymama" :) Csak úgy sugárzott a kislány kis arca, amikor megköszöntem neki a meghívást meg a tortát, és boldog szülinapot kívántam. Az óvónő amúgy egy csomó dolgot mondott még a kislánynak/-ról, pl. elmondta, hogy már egy ideje ott van az oviban, és szépen, egyedül végigcsinálja a napot, mennyire ügyes - ekkor is fülig ért a kislány szája. Énekeltek neki, aztán gyújtottak gyertyát, aztán volt tortára való tűzijáték is, meg később egyéb mulatságok is következtek, de azokból én már kimaradtam, mert haza kellett jönnöm. Egy furcsaság volt ebben az egészben - a gyerekek két asztalnál ülnek ilyenkor, az egyik az ünnepelt asztala, a másik meg nem, és az ünnepelt nevezi meg azokat, akik odaülhetnek az ő asztalához. Nem tudom, ez mennyire jó dolog, de úgy érzem, annyira azért nem. Odafelé kénytelen voltam...

Előnye, hogy Tomival lehet lenni. Meg az is, hogy minden nap van ebéd, ami még finom is. Meg kedves a tulajdonos. Hátránya, hogy nem túl sokat lehet Tomival lenni. Úgy volt, hogy 6-tól 2-ig kell majd dolgoznom, de aztán kiderült, hogy ez téves infó. Valójában 6-tól 3-ig kell ott lenni, mert van 2x30 perc szünet. (Amit senki sem néz, a kolleginák ma az egyiket 3/4 órásra nyújtották, van ilyen.) Engem viszont valamiért 8-ra rendelnek be, így nekem nincs reggeli szünetem, csak ebédszünet, de így is fél 5-ig ott kell lenni. Na most ez nem kedvez sem az angolóráknak, sem a fordításnak, sem a Tomival levésnek. Remélem, hamar áttérünk a 6 órás kezdésre, mert ez így nem vidám. Ma egyébként különösen gázul alakult a nap. Én fél 5-ig voltam bent, Tominak meg 3-tól 7-ig van munkaközi szünete, hát, nem örültünk annyira, hogy nem lehetünk végig együtt közben. Ehhez képest az lett a vége, hogy fél 5-kor végzett, és 6-ra visszarendelték. Így aztán annyi volt a közös időnk, hogy együtt elsétáltunk...