Róma
Szombaton repültünk Blankával, tegnap érkeztünk Pestre, ahonnan ő hazament, én meg vissza, Maria Taferlbe. Nagyon-nagyon jó kis nyaralás volt, pihenés ohne, nyilván, mert mindketten úgy nézünk várost, mint a gép - evés, ivás, pihenés nem fontos, minél többet látni viszont igen. Szombaton este érkeztünk meg, és még várnunk is kellett a szálláson, hogy valamennyire feltöltődjön a fényképezőm, ami a repülőn azzal nyitott, hogy közölte, lemerült, pedig előző este feltöltöttem. (Vagy nem, igazából félig voltam csak tudatomnál a fáradtságtól, szóval könnyen lehet, hogy én izéltem el valamit.) Miután úgy nézett ki, kibír a gép egy esti sétát, elindultunk, és megnéztük a spanyol lépcsőt meg a Trevi-kutat, és hűha. Gyönyörű volt mindkettő, illetve főleg a kút, mert a lépcsőt most felújítják. Ja, a kivilágított Colosseum teliholddal sem volt épp kutya. Vasárnap megnéztük a Colosseumot, a Forum Romanumot, a Palatinust, a Capitolinust, a Circus Maximust és az igazság száját, valamint a Forummal szemben Caesar és Traianus fórumát. Tudtátok, hogy Traianus a maga korában, úgy kétezer évvel ezelőtt ötemeletes üzletházat épített? Na, én nem, és rendes ledöbbentem rajta. Azt is végig lehet járni, de 13 euró a belépője (a Colosseum + Forum Romanum + Palatinus 12, szóóóval...), de legközelebb azt is beiktatjuk. Mert lesz legközelebb, az már biztos. Ezen a második estén találtunk egy nagyon helyes kis olasz éttermet, és pizzáztunk. Isteni finom arrafelé a pizza, zseniális. Én kicsit fájtam utána, mert elszoktam a liszttől, de még így is bőven megérte.
Hétfőn aztán a szállásunkról, ami a főpályaudvartól kb. 10 perc sétára van, elsétáltunk a Szent Ignác templomon (a mennyezeti freskója egy csoda), a Pantheonon (gyönyörű, lenyűgöző, és megtekinthető benne az első két olasz király plusz Raffaello sírja) és a Piazza Navonán át az Angyalvárig, majd a Szent Péter bazilikáig (ahol nem másztunk fel a kupolába, mert 7 euró kicsit durva érte, viszont láttuk II. János Pál pápa sírját). Nem volt nagy a sor, hála az égnek, de így is brutális tömeg volt ott. Innen átmentünk a Vatikáni Múzeumokba, ahová mindenképp online foglaljon jegyet, aki meg akarja nézni, hiába plusz 4 euró, különben egy gyengébb napon is legalább másfél órán át fog egy kígyózó sorban rostokolni. (Ha viszont vesz jegyet, sor nélkül bejut.) A múzeumokat végigjárni brutál. Mármint nagyon megéri, hatalmas élmény, de annyira megterhelő, hogy nagyon. Az első négy múzeumot másfél óra alatt néztük meg, és ekkor még volt hátra 21. Hehe :D Szerencsére ez a 21 az épületen belül körbejárható, és mivel hömpölygött a tömeg, vele kellett hömpölyögni - ahogy Blanka fogalmazott, haladós volt a múzeumozás. Itt egy Michelangelo, ott egy Raffaello, sőt a modern részben ott figyel Rodin Gondolkodója, valamint pár kép Klimttől, Dalítól, ilyesmi festőktől. (És senki sem hívja fel ezekre a figyelmet, az a kemény. Tök véletlenül fedeztük fel őket, amikor épp kicsit kevésbé sodort a tömeg, és ki tudtunk belőle válni.) Azt hiszem, a kedvenc múzeumom a térképszoba, ahol Itália tájait és Máltát festették fel a falra. Máltát pont nem találtuk meg Blankával, de később ki volt rakva egy könyv, és abban megcsodáltuk. A Sixtus-kápolna is itt van, és csodálatos, főleg a Teremtés a mennyezeti freskók sorában. Ami bosszantó volt itt: nem lehetett fotózni, csak egyeseknek, rászóltak a tömegre mikrofonon, hogy csendesedjen el, mert ez egy szent hely, majd közölték, hogy mondjuk el a Miatyánkot, amit azért éreztünk durvának, mert egyrészt ekkora tömegnél mindig lesz morajlás, másrészt közel sem mindenki volt keresztély, volt pl. indiai csoport is, nekik ne legyen már kötelező a Miatyánk, akkor sem, ha a Sixtus-kápolnában vannak. Na, mindegy, nagyon azért nem akadtunk ki ezen. A múzeumokból kiérve megettünk egy isteni finom, igazi olasz fagyit az Old Bridge fagyizóban, bátran ajánlom, érdemes végigállni érte a sort. Aztán hazasétáltunk (kb. egy óra), tésztát ettünk az előző esti pizzériában (én gluténmenteset, merthogy simán van ilyenjük, sőt egy kisebb Conad üzletben is két polcnyi gluténmentes mindenfélét árultak - így aztán a tészta nem fájt, juhú!), majd eldőltünk a szálláson.
A szállás amúgy nagyon durva volt, amikor megláttam első este, gondoltam rá, hogy sírva fakadok. Valami elképesztően lepattant, rosszul berendezett szoba a hatfős hálóterem, pl. az emeletes ágyhoz nem tartozik létra, székről kell felküzdeni magad, röhej. Ennél gázabb már csak a két fürdő volt, ahol állt a kosz, nagyon gusztustalannak éreztem. És akkor jött még csak a legnagyobb poén: konyha nincs, de ha akarjuk, a tulaj szívesen betesz nekünk bármit a személyes hűtőjébe, csak akkor nem lehet akármikor visszakapni. Banyek... Na, mindegy, harmadik estére már egészen megszoktam, hogy ez van, de ajánlani senkinek sem fogom a hostelt, az is tuti, mert ez inkább tűnik durva viccnek, mint komolynak.
Kedd reggel is hétkor keltünk, mint a többi napon, vettünk reggelit a Conadban, a Colosseum melletti parkban szépen megreggeliztünk egy padon, majd felkerestük a Szent Kelemen templomot. Illetve bazilikát. A különlegessége, hogy valamikor a XII. század elején épült egy IV. századi bazilikára, ami egy I. századi római házból kialakított Mithrász-szentélyre épült. És mindhárom szint látogatható, persze az alsó kettő, amiért az ember bemegy, 10 euró ellenében, de végül úgy döntöttünk, mégis kifizetjük, mert azért ez nem mindennapi dolog. Ráadásul, mint kiderült, pont Szent Cirill ünnepe volt, ezért bolgár küldöttség érkezett a templomba, élén az érsekkel, és elzarándokoltak Szent Cirillnek a középső szinten, a régi bazilikában található sírjához. Azért azt sem gondoltam volna, hogy egyszer majd a töriórákról ismerős Szent Cirill sírja előtt fogok állni.
Némi szuvenírvásárlás után ismét leültünk a Colosseum előtti parkban, és megebédeltünk. Én a boltban vett salátát ettem némi minikolbásszal, ami tök finom. Közben odajött hozzánk egy indiai hölgy, hogy ő aznap érkezett Rómába, és mit ajánlunk neki megtekintésre. Hát, megmutattuk a főbb látványosságokat, kezdve a Colosseummal, amire pont ráláttunk. Erre a hölgy: "Hát... Érdemes azt megnézni? Milyen belülről? Más, mint kívülről?" Okééé. Kíváncsi lennék, végül bement-e, de persze sosem fogom megtudni. Végül még megnéztük kívülről Nero házát, a Domus Aureát, ami szintén ebben a parkban található, és nem látogatható, majd kimentünk a pályaudvarra, ahonnan a busz indul a reptérre. Poén: nincs kiírva a reptéri busz egyetlen táblára sem az egész pályaudvaron. Ezt azért kicsit gáznak találtuk - na, jó, én konkrétan marha ideges lettem tőle. Végül is fél óra rohangálás után meglett a busz, és akkor, amikor ki akartunk érni a reptérre, már el is indulhattunk kifelé. Jó nagy dugó volt, nem izgultunk, ugyan. Végül minden jól alakult, odaértünk, felszálltunk, igaz, fél órás késéssel, de a reptéri busz nem került dugóba, mindkét metró rögtön jött Pesten, így mindketten elértük a vonatunkat. Én még Bécsben is futottam egyet, mert el kellett mennem a lakásba a laptopért, majd vissza, és erre 37 percem volt, de sikerült. Így 11-re már Pöchlarnban voltam, ahová Tomi eljött értem kocsival.
Róma után durva kontraszt szobalánykodni, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem fogom ezt szeptemberig csinálni akkor sem, ha nem jön össze a tanítós munka júliustól. Inkább hazamegyek Pestre, mint ez. Közben döglődik a laptopom, annak is nagyon örülök, mert rengeteg adat van rajta, de a külső winchesteremhez majd vasárnap jutok hozzá, meg aztán fordítanom is kéne, és így nem tudok. Meg képeket mutatni sem tudok, nyilván. De fogok, amint biztonságban tudom az adataimat, és merem használni a gépet. Ugyanekkor fogok válaszolni a kommentjeitekre, addig is bocsi.
Hétfőn aztán a szállásunkról, ami a főpályaudvartól kb. 10 perc sétára van, elsétáltunk a Szent Ignác templomon (a mennyezeti freskója egy csoda), a Pantheonon (gyönyörű, lenyűgöző, és megtekinthető benne az első két olasz király plusz Raffaello sírja) és a Piazza Navonán át az Angyalvárig, majd a Szent Péter bazilikáig (ahol nem másztunk fel a kupolába, mert 7 euró kicsit durva érte, viszont láttuk II. János Pál pápa sírját). Nem volt nagy a sor, hála az égnek, de így is brutális tömeg volt ott. Innen átmentünk a Vatikáni Múzeumokba, ahová mindenképp online foglaljon jegyet, aki meg akarja nézni, hiába plusz 4 euró, különben egy gyengébb napon is legalább másfél órán át fog egy kígyózó sorban rostokolni. (Ha viszont vesz jegyet, sor nélkül bejut.) A múzeumokat végigjárni brutál. Mármint nagyon megéri, hatalmas élmény, de annyira megterhelő, hogy nagyon. Az első négy múzeumot másfél óra alatt néztük meg, és ekkor még volt hátra 21. Hehe :D Szerencsére ez a 21 az épületen belül körbejárható, és mivel hömpölygött a tömeg, vele kellett hömpölyögni - ahogy Blanka fogalmazott, haladós volt a múzeumozás. Itt egy Michelangelo, ott egy Raffaello, sőt a modern részben ott figyel Rodin Gondolkodója, valamint pár kép Klimttől, Dalítól, ilyesmi festőktől. (És senki sem hívja fel ezekre a figyelmet, az a kemény. Tök véletlenül fedeztük fel őket, amikor épp kicsit kevésbé sodort a tömeg, és ki tudtunk belőle válni.) Azt hiszem, a kedvenc múzeumom a térképszoba, ahol Itália tájait és Máltát festették fel a falra. Máltát pont nem találtuk meg Blankával, de később ki volt rakva egy könyv, és abban megcsodáltuk. A Sixtus-kápolna is itt van, és csodálatos, főleg a Teremtés a mennyezeti freskók sorában. Ami bosszantó volt itt: nem lehetett fotózni, csak egyeseknek, rászóltak a tömegre mikrofonon, hogy csendesedjen el, mert ez egy szent hely, majd közölték, hogy mondjuk el a Miatyánkot, amit azért éreztünk durvának, mert egyrészt ekkora tömegnél mindig lesz morajlás, másrészt közel sem mindenki volt keresztély, volt pl. indiai csoport is, nekik ne legyen már kötelező a Miatyánk, akkor sem, ha a Sixtus-kápolnában vannak. Na, mindegy, nagyon azért nem akadtunk ki ezen. A múzeumokból kiérve megettünk egy isteni finom, igazi olasz fagyit az Old Bridge fagyizóban, bátran ajánlom, érdemes végigállni érte a sort. Aztán hazasétáltunk (kb. egy óra), tésztát ettünk az előző esti pizzériában (én gluténmenteset, merthogy simán van ilyenjük, sőt egy kisebb Conad üzletben is két polcnyi gluténmentes mindenfélét árultak - így aztán a tészta nem fájt, juhú!), majd eldőltünk a szálláson.
A szállás amúgy nagyon durva volt, amikor megláttam első este, gondoltam rá, hogy sírva fakadok. Valami elképesztően lepattant, rosszul berendezett szoba a hatfős hálóterem, pl. az emeletes ágyhoz nem tartozik létra, székről kell felküzdeni magad, röhej. Ennél gázabb már csak a két fürdő volt, ahol állt a kosz, nagyon gusztustalannak éreztem. És akkor jött még csak a legnagyobb poén: konyha nincs, de ha akarjuk, a tulaj szívesen betesz nekünk bármit a személyes hűtőjébe, csak akkor nem lehet akármikor visszakapni. Banyek... Na, mindegy, harmadik estére már egészen megszoktam, hogy ez van, de ajánlani senkinek sem fogom a hostelt, az is tuti, mert ez inkább tűnik durva viccnek, mint komolynak.
Kedd reggel is hétkor keltünk, mint a többi napon, vettünk reggelit a Conadban, a Colosseum melletti parkban szépen megreggeliztünk egy padon, majd felkerestük a Szent Kelemen templomot. Illetve bazilikát. A különlegessége, hogy valamikor a XII. század elején épült egy IV. századi bazilikára, ami egy I. századi római házból kialakított Mithrász-szentélyre épült. És mindhárom szint látogatható, persze az alsó kettő, amiért az ember bemegy, 10 euró ellenében, de végül úgy döntöttünk, mégis kifizetjük, mert azért ez nem mindennapi dolog. Ráadásul, mint kiderült, pont Szent Cirill ünnepe volt, ezért bolgár küldöttség érkezett a templomba, élén az érsekkel, és elzarándokoltak Szent Cirillnek a középső szinten, a régi bazilikában található sírjához. Azért azt sem gondoltam volna, hogy egyszer majd a töriórákról ismerős Szent Cirill sírja előtt fogok állni.
Némi szuvenírvásárlás után ismét leültünk a Colosseum előtti parkban, és megebédeltünk. Én a boltban vett salátát ettem némi minikolbásszal, ami tök finom. Közben odajött hozzánk egy indiai hölgy, hogy ő aznap érkezett Rómába, és mit ajánlunk neki megtekintésre. Hát, megmutattuk a főbb látványosságokat, kezdve a Colosseummal, amire pont ráláttunk. Erre a hölgy: "Hát... Érdemes azt megnézni? Milyen belülről? Más, mint kívülről?" Okééé. Kíváncsi lennék, végül bement-e, de persze sosem fogom megtudni. Végül még megnéztük kívülről Nero házát, a Domus Aureát, ami szintén ebben a parkban található, és nem látogatható, majd kimentünk a pályaudvarra, ahonnan a busz indul a reptérre. Poén: nincs kiírva a reptéri busz egyetlen táblára sem az egész pályaudvaron. Ezt azért kicsit gáznak találtuk - na, jó, én konkrétan marha ideges lettem tőle. Végül is fél óra rohangálás után meglett a busz, és akkor, amikor ki akartunk érni a reptérre, már el is indulhattunk kifelé. Jó nagy dugó volt, nem izgultunk, ugyan. Végül minden jól alakult, odaértünk, felszálltunk, igaz, fél órás késéssel, de a reptéri busz nem került dugóba, mindkét metró rögtön jött Pesten, így mindketten elértük a vonatunkat. Én még Bécsben is futottam egyet, mert el kellett mennem a lakásba a laptopért, majd vissza, és erre 37 percem volt, de sikerült. Így 11-re már Pöchlarnban voltam, ahová Tomi eljött értem kocsival.
Róma után durva kontraszt szobalánykodni, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem fogom ezt szeptemberig csinálni akkor sem, ha nem jön össze a tanítós munka júliustól. Inkább hazamegyek Pestre, mint ez. Közben döglődik a laptopom, annak is nagyon örülök, mert rengeteg adat van rajta, de a külső winchesteremhez majd vasárnap jutok hozzá, meg aztán fordítanom is kéne, és így nem tudok. Meg képeket mutatni sem tudok, nyilván. De fogok, amint biztonságban tudom az adataimat, és merem használni a gépet. Ugyanekkor fogok válaszolni a kommentjeitekre, addig is bocsi.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése