LizaGazdija

a következők történtek a Facebookon (sok egyéb mellett, természetesen): - két volt csoporttársamnak gyereke született, - két továbbinak megkérték a kezét. Most úgy érzem, nagyon nem ott tart az életem, ahol kellene, és sosem lesz semmi. Ezt persze megtartom magamnak, és várom, hogy elmúljon rólam ez a hülyeség, amit egyértelműen a Facebookon látottak váltottak ki.

Három hónap után először voltam kettlebellen, ezúttal itthon, Budapesten. Találtam egy termet, aminek ugyanaz a neve, mint a máltainak, és a máltai terem formapólójában mentem le az első edzésre, mert az úgy vicces. Értékelték a poént. Az derült ki, amit sejtettem: stramm vagyok, bármiből bármennyit megcsinálok, viszont sokszor vagy nem tudom a mozdulatok technikailag helyes kivitelezését, vagy elfelejtettem három hónap alatt. Haladó órán voltam, mert miután megírtam az edzéstörténetemet az edzőnek (azzal együtt, hogy sosem tanultam a mozdulatokat külön-külön), azt írta vissza, hogy ne kezdőre menjek. A haladó órán két csoport volt, egy nagyon meg egy kevésbé haladó, na, én utóbbiba kerültem két sráccal együtt, plusz csatlakozott még egy lány, aki ma nem volt jól, és túl durva volt neki a nagyon haladó edzés. Megnéztünk néhány mozdulatot, aztán volt egy viszonylag egyszerű gyakorlatsor, amiből négy kört kellett csinálni. Tök jó volt. Még kétszer megyek, aztán majd Máltán visszatérek ...

Ma fordítottam 60 oldalt, pont a regény leginkább érzelmekkel teli, legizgalmasabb részét, és közben sok mindent hallgattam, többek közt Lana Del Reyt, akinek megismertem néhány új dalát. (Mindig best of válogatásokat hallgatok tőle, de ezek időnként eltűnnek a youtube-ról, mert szerzői jogok, stb. Ilyenkor újat kell keresni, és mivel a válogatások nem egyformák, mindig találok valami újat.) Főleg ez a dal ragadt meg bennem: Big Eyes Ezektől együttesen olyan érzéseim lettek, hogy most sajnálom, hogy igazán csak szócső tudok lenni, és nem tudok sem zenét szerezni, sem verset költeni, sem történeteket írni*. Kár. *Ez utóbbi azért lehet, hogy még menne. A versfaragásra való képességem alsó tagozat negyedik osztálya környékén elmúlt, de elég sokáig írogattam még "regénykéket", amik talán nem is olyan nagyon gagyik. 12 és 18 éves korom között írtam az elsőt, két A4-es spirálfüzetet töltöttem meg vele, ami már csak azért is kincs, mert tök szépen le lehet követni, hogyan...

Vegytiszta őrület. Amikor a 30. oldal aljára értem, és még csak hat óra volt, úgy éreztem, belefér még egy kicsi, és akkor holnap már nem kell egy teljes munkanapot letolni, csak 20 oldalt. Aztán amikor már csak 20 oldal volt hátra, úgy éreztem, miért ne fejezném be ma a könyvet, hogy holnap már kicsit kiengedhessek, és már csak az újraolvasás és korrektúrázás legyen hátra. És most negyed tíz van, és a végére értem, lefordítottam az utolsó sort is. Letoltam egy nap alatt 60 oldalt úgy, hogy közben napoztam is másfél órát. Ez a kemény. Elkészült a nagy mű! Már tényleg csak egy-két hét választ el a leadástól. Még az is lehet, hogy a Máltára utazás előtt elküldhetem a kiadónak a végleges változatot. Ahhoz képest, hogy eleinte az volt a terv, kiutazás előtt még mindenképpen befejezem a nyersfordítást, később meg az, hogy május 16. előtt, nos... Valahogy így.

- Szombaton családi ebéd volt nálunk, apu 60. szülinapját ünnepeltük. Az a kemény, hogy még emlékszem a Mama 60. szülinapi ebédjére, és most apu lett 60. Ettől még persze tök fiatal meg minden, de hát na. Itt voltak anyuék és Katáék, Gergő főzött, én a (minimális) díszítésen törtem a fejem meg takarítottam (előtte és utána, bár utána csak mosogatni kellett). - Írtam a máltai főnökömnek, hogy megyek vissza, ahogy kérte. Kellemetlennek tűnik, hogy eddig még nem válaszolt (szerintem kedden írtam), és egy volt kolléga azt meséli, a németesek most már részmunkaidőben telefonálnak is az e-mailek mellett, ami azért jó, mert szóban nem vagyok egészen magabiztos, sőt egészen helyesen sem beszélek (írásban simán mennek azok a dolgok, amiket szóban elszúrok, ez már csak ilyen). Szóval a lakás mellett állást is keresgélek. Nem félek nagyon, olyan még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna, de azért mégis az lenne a legegyszerűbb, ha visszamehetnék a céghez. Amúgy egyszer meg fogom csinálni a CE...

Amikor van egy feladatod, ami nem annyira bonyolult, de sok apró lépésből áll, ezért könnyű egyiket-másikat kifelejteni, és nagyon igyekszel, hogy ne ronts el semmit, mégis behívnak, hogy hoppácska, elrontottál egy lépést, javítsd ki, mire bemész, és kiderül, hogy nem is te rontottad el, és ezt megjegyzed*, és erre az a válasz, hogy az teljesen mindegy, hát... Az nem olyan jó érzés. *Nem áskálódásról meg a másik beköpéséről van szó, persze, hanem arról, hogy ketten tanítunk egy csoportot, és egy olyan óra dokumentációjában volt hiány, amit nem én tartottam, tehát a hiány nem múlhatott rajtam.

- Feldobta a bakancsot a telefonom. - A vécé is. - Végigcsináltam a jegyfoglalási procedúrát, hogy majd vissza tudjak menni Máltára, a fizetés gomb megnyomása után közölte a rendszer, hogy erre a járatra nem lehet jegyet venni (Gergőnek velem párhuzamosan sikerült), majd amikor újra akartam kezdeni, már 7000 Ft-tal (jelen esetben 33%-kal drágábban) kínálta a rendszer ugyanazt a jegyet. Írtam a WizzAirnek, hogy ez tisztességtelen, és mivel az ő rendszerük halt le, kérem a jegyet az eredeti áron. Még nem válaszoltak, fel kéne hívni őket. - Sztornóznom kellett a számlát, amit ma le akartam adni a nyelviskolában, mert rosszul került fel az elszámolási lapra az órabér, nekem meg nem volt gyanús, mert évekig írogattam azt a számot számlákra minden hónapban, csak így egy év távlatából arra nem emlékeztem már, hogy az a budafoki csoportom "távoli tanfolyam" miatti pótlékával együtt értendő, tehát az alapbérem kevesebb. Nagyon bízom benne, hogy a holnap fergetegesen jó lesz.