Kettlebell

Három hónap után először voltam kettlebellen, ezúttal itthon, Budapesten. Találtam egy termet, aminek ugyanaz a neve, mint a máltainak, és a máltai terem formapólójában mentem le az első edzésre, mert az úgy vicces. Értékelték a poént.

Az derült ki, amit sejtettem: stramm vagyok, bármiből bármennyit megcsinálok, viszont sokszor vagy nem tudom a mozdulatok technikailag helyes kivitelezését, vagy elfelejtettem három hónap alatt. Haladó órán voltam, mert miután megírtam az edzéstörténetemet az edzőnek (azzal együtt, hogy sosem tanultam a mozdulatokat külön-külön), azt írta vissza, hogy ne kezdőre menjek. A haladó órán két csoport volt, egy nagyon meg egy kevésbé haladó, na, én utóbbiba kerültem két sráccal együtt, plusz csatlakozott még egy lány, aki ma nem volt jól, és túl durva volt neki a nagyon haladó edzés. Megnéztünk néhány mozdulatot, aztán volt egy viszonylag egyszerű gyakorlatsor, amiből négy kört kellett csinálni. Tök jó volt. Még kétszer megyek, aztán majd Máltán visszatérek a régi csapathoz, és remélhetőleg biztosabb alapokkal, bátrabban fogok mozogni. Azt azért nem hiszem, hogy pl. a snatchhez lenne kedvem bármikor is, az még mindig ilyen "kösz, de kösz nem" kategória. Életem során még sokszor fog kelleni a vállam, és úgy érzem, a snatch rövid úton kicsinálná. Jó, a máltai edzők (lányok) snatch testeket csinálnak, ami laikus szemem számára azt jelenti, hogy annyit csinálnak meg belőle per kar, amennyi csak megy, egy alkalommal egyikük pl. valami kétszázat, és úgy néz ki, mintha még működne a válluk, de azért... Én ennél óvatosabb duhaj vagyok.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai