Bejegyzések

Majd egyszer kell egy ilyen póló

Kép
Kész, beleszerettem. (Sose nőj fel!) Ez meg nem kéne, de nagyon jót nevettem rajta :) (Mindig légy önmagad, kivéve, ha lehetsz egyszarvú is, mert akkor mindig légy egyszarvú!)

♥

Kép
Teljesen zaklatott vagyok, de ez most jó zaklatottság, ha van olyan egyáltalán. Hangulathoz illő zenék és szövegek következnek, elnézést. Ezt én nem ismerem eredeti változatában, de így tök jó. Ez kissé melankolikus, de nem baj, én a szövegén mosolygok, és aki ismeri a történetet, az is mosolyog, remélem :) Kiemelném, hogy "MIKOR van, hogy nem félsz már?" (Felmerül a kérdés, miért nem hallgatok én több magyar számot.) És kedves eső, légyszi, ne essél, csak majd este, mondjuk 8 körül, mert nagyon szeretnék futni, hátha attól megnyugodnék! Köszi! Addig is fordítok. Ja, meg egy bónusz, amivel apu ismertette meg a családot, és semmi aktualitása, de akkor nem örökítettem meg, pedig jó, és most a magyar dalokról eszembe jutott, úgyhogy íme:

És még egy kis énkép

Anyuval mostanában többször beszélgettünk arról, hogyan tudtam én "megsérülni" attól, hogy az osztálytársaim sokat mondogatták, hogy kövér/csúnya vagyok, amikor közben a család meg az ismerősök azt mondogatták, hogy szép vagyok, szóval miért a negatív hatott, miért nem a pozitív. Szerintem részben azért, mert a negatívat sokkal többet hallottam, ráadásul a kortársaktól, és jó eséllyel a pozitívat nem éreztem  elég őszintének. Ehhez kapcsolódik J.K. Rowling egy írása, amit a Molyra tett ki valaki, íme: "‘Fat’ is usually the first insult a girl throws at another girl when she wants to hurt her. I mean, is ‘fat’ really the worst thing a human being can be? Is ‘fat’ worse than ‘vindictive’, ‘jealous’, ‘shallow’, ‘vain’, ‘boring’ or ‘cruel’? Not to me; but then, you might retort, what do I know about the pressure to be skinny? I’m not in the business of being judged on my looks, what with being a writer and earning my living by using my brain… I went to the British Book Awa...

Masszív nosztalgia

A fő e-mail fiókomban évek óta az volt a helyzet, hogy alapállásban 7 új üzenetet jelzett. Ezek voltak azok az üzenetek, amiket akkor fontosnak éreztem, amikor érkeztek, és meg akartam őket tartani későbbre, hogy könnyen vissza tudjam keresni őket. Igen ám, csakhogy a fiókban található leveleket nem lehet úgy rendezni, hogy az újak legyenek elöl. Most már egyébként tudom, hogy pont erre való a csillagozás, de amikor ezt a módszert használtam, még nem tudtam, hogy van tutibb mód. Mindenesetre nagyjából mostanra elégeltem ezt meg, ezért nekiálltam szépen pörgetni a bejövő fiókomat, megkeresni az érintett e-maileket, és kitörölni őket. És hát milyen élmény volt végiglapozni az összes bejövő üzenetemet! Megtudtam például, hogy 2004 elején, nem egészen 17 évesen nyitottam ezt a fiókot, aztán végigkövethettem a Livivel és a Blankával való barátságom kialakulását, és csomó-csomó olyan ember is felszínre került, aki már régen, nagyon régen eltűnt az életemből. Egyiküké a fiókban található ...

Menedék (Safe Haven, 2013)

Kép
Nem tudom már, hol bukkantam erre a filmre, lehet, hogy simán csak a moziműsor nézegetése közben, mindenesetre elolvastam a rövid leírását meg néhány hozzászólást a port.hu-s adatlapján, és úgy döntöttem, megér ez nekem ezer forintot. Úgyhogy ma délután sort is kerítettem a megtekintésére a Corvinban. Röviden Jajistenem. Bővebben Adott két fájdalmasan szép ember (jó, a pasi nem annyira szép, inkább csak nyálas), mindkettőnek a múltjában van valami tragédia, csak a lányéban nagyobb, neki menekülnie kell miatta. Ez a szál mondjuk kicsit kidolgozatlannak tűnt nekem, de nem ez volt az egyetlen ilyen. A lánynak ugyanis be kell vágódnia a pasi gyerekeinél, akik közül az idősebb nagyon szeretné vissza az anyukáját, aki viszont meghalt, és az is teljesen átmenet nélküli, ahogy ő is elfogadja végre a lányt: az egyik jelenetben még fúj rá meg az apjára, a következőben meg közli, hogy ő szereti ezt a csajt, a néző meg csak néz ki a fejéből, hogy mégis mikor történt ez a pálfordulás. A...

I ♥ szombat

Ha már így ráálltam erre a nagyon korán ébredésre, ma fél 8-ra állítottam az órát, mondván, tegnap nem mertem bevállalni, hogy a délelőttöt úszásra szánjam, mert nem volt készen a délutáni órám óraterve, hát, majd ma pótolok. Kivételesen nem ébredtem fel az óracsörgés előtt fél-háromnegyed-egy órával, hanem csak magára a csörgésre, meg is lepődtem, és örültem neki. Mivel nemrég egy egyébként gagyi online magazin mogyorókrémeket tesztelt, és azt állította, hogy a Nutella győzelme mellett a harmadik legjobb termék az Aldi saját márkája, és pont van itt, nem messze egy Aldi, hát vettem egy üveggel a mogyorókrémből, és ma azzal megkent barna kenyeret ettem (nem viccelek, látjátok-e), és isteni volt. Miután ez így feldobott (kicsit féltem, hogy valami ehetetlen gagyit veszek...), még nagyobb kedvvel indultam el az uszoda felé. És nagyon jó volt ez a mai harminc hossz. Most tovább tartott, mint múltkor, mert három gyorsúszásos hosszt is beleraktam, és mindegyik után kellett pihegni vagy fél ...

A mairól eszembe jutott még egy elismerés

Kedden csattogok az APEH felé, piros, "jázminos" nadrág, fehér, csipkés blúz, piros boleró, piros cipő. Valahol a Mester utca környékén kiront egy kapun egy láthatólag siető pasi, és miközben elhalad mellettem, így szól: "Hű, de csinos!"