LizaGazdija

Van egy lány, akit a Facebookon több ismerősöm is ismer, de nekem fogalmam sincs, honnan. Ma eleresztett némi náci poént egy ismerősöm falán, én meg erre nyilván rákattintottam a nevére, és megtekintettem a falát, amit nem rejtett el ismeretlenek elől. Hát, most masszív hányingerem van.

Volt csütörtökön a Szépség és a Szörnyeteg játék, volt ma a Gnomeo, majd utána az Aladdin. Szeretem a meséket, ez mindig így volt, de most teljesen olyan érzésem van, mint mikor gyerekkoromban néztem és olvastam orrba-szájba mesét. Ezt akkor csináltam, ha beteg voltam. 16-17 éves koromig kitartott a dolog, bár anyu szerintem kb. 10 éves koromban abbahagyta a betegség esetén extra mese eljárást. Hát, ez is most olyan, mintha beteg lennék. Remélem, ha más nem, majd ez a rengeteg mese segít.

Blankával néztük meg, bár én a felét már láttam egyszer, amikor még Lizára vigyáztam. (Hiányzik. Nagyon nehezen hiszem el, hogy tényleg meghalt.) A film nagyon aranyos, tele van poénnal, utalgatással. Shakespeare drámáját dolgozza fel, ahogy arra a cím is utal, de a főszereplők kerti törpék. Itt is fennáll a háborúskodás, aminek a kiváltó okára már senki nem emlékszik, vannak segítők, vannak ellenségek, még Lőrinc barát is van, csak nem úgy hívják. Shakespeare-t is megidézik. Van benne egy-két fájdalmas jelenet, például a fürdőruhás törpén nem tudom túltenni magam, az nagyon durva volt. Lett két kedvenc dalom/jelenetem is, ezeket most megmutatom.   Érdemes megnézni a filmet, még akár felnőtt fejjel is, bár erős a gyanúm, hogy ez a mese eleve sem gyerekeknek szól.

Elég sokáig tartott elolvasni, mert mostanában keveset utazom, valamint főként Liza kötött le. De azért csak a végére értem még hétfőn. Az írónő stílusát továbbra is szeretem, főleg a humorát. A könyv nem is annyira regény, mint inkább novellafüzér, és kicsit zavart, hogy fontosnak tűnő eseményeket csak egy félmondatból tudtam meg, pl. csak így említés szintjén került elő, hogy meghalt 3 hónaposan a tiszteletes gyereke, mikor a születéséről egy egész fejezet áradozott. Anne még mindig jófej kislány, de barátnőnek nem kéne. Megőrülnék ettől a folyamatos fantáziálástól, amit művel. Ha valaki néha megemlíti, hogy olyan az erdő, mint valami mesebeli Tündérország, az oké. De hogy valaki ebben élje le az életét, hogy mindenhol tündéreket meg manókat sejt, hát ez azért fárasztó lehet a környezetének. Örültem viszont Dora és Davy örökbefogadásának (még ha valójában csak magukhoz vették is őket), mert Davynek nagyon jó mondásai meg kérdései vannak. A kedvencem, hogy minden kérdése után kötelező...

Azt szerettem volna, ha itthon marad. Arra hajlandó lettem volna, hogy ne polcon legyen, ne legyen szem előtt, de azt szerettem volna, hogy maradjon itthon velem. Ő meg ezt nem szerette volna. Mondta, érveljek, miért maradjon. Mondtam, azért, mert szeretném. "Ezt szeretném" - nem érv. "Ezt nem szeretném" - ez érv. A logikát nem kell keresni benne, én legalábbis nem találom, és gyanítom, hogy nincs is. Így megint nem az történt, amit én szerettem volna, és ezen megint nehéz lesz túltenni magam.

Eltemettük Lizát. Szép helyre került. Végigjátszottam az 1991-es (egyes források szerint 1994-es) Szépség és a Szörnyeteg Disney-játékot, ami gyerekkoromban úgy szerettem. Így 24 évesen is majdnem ugyanolyan izgalmas, mint 8 évesen volt.

A végét már ismeritek. 1995. december 25-én volt nálunk először (és egyben utoljára) családi karácsony. (Családi karácsony alatt azt értjük, amikor Nagyi és a testvérei, valamint az ő gyerekeik és unokáik együtt töltenek egy napot karácsony örömére.) Már akkor kint laktunk Erzsébeten. Amikor az utolsó vendéget kísértük ki, aki történetesen Nagyi idősebb húga volt, búcsúzás közben egyszer csak megjelent egy virgonc, fekete-fehér kiskutya, körbeugrálta a vendégeket, majd bepattant az autójukba. Erre ők kiabálni kezdtek vele, és kizavarták a kocsiból. A kiskutya gyorsan túltette magát ezen, odaszaladt hozzánk, ránk nézett, majd nagy csóválás közepette berohant a kertbe. Mire mi utolértük, addigra a szomszéd, aki macskákat tartott (volt, hogy egyszerre harminckettőt, az egész kertben bárhová nézhettünk, csak macskát láttunk), már seprűvel kergette, és kiabált vele, hogy takarodjon. Anyu leállította, mire a szomszéd megrökönyödve azt kérdezte: "Csak nem akarod felvinni?" Erre anyu...