LizaGazdija

Összesen 12 napja vagyunk itthon, de még mindig csak az első két napot írtam meg. Esküszöm, megírom most már a többit is. Eredetileg ma este akartam, aztán rájöttem kora délután, hogy nekem még két egység ajándékot le kell gyártani, valamint egy egység angolt meg kell tervezni, úgyhogy ez a szép terv ugrott. A kreatívkodásba azért az belefért, hogy lemenjek fagyiért, ezt hozzá kell tennem. Imádom a citromos fagyit. Muszáj volt ennem. És az még milyen vicces, hogy 21:51 van, fél 7-kor kelek (ilyen már időtlen idők óta nem volt), fél 8-kor tanítok, de óratervem még nincs, csak egy megnyitott tankönyv a képernyőn kb. egy órája, és kedv sincs, se a tervezéshez, se a reggeli órához. Összekapom magam most már, remélem, bár még mindig adódnak gondjaim azzal, hogy milyen nap van meg hányadika, így minden reggel totál dezorientáltan ébredek, néha azon is el kell gondolkodnom, hol vagyok. (Továbbá pillanatok alatt felejtem el, hová tettem le tárgyakat, ami állati bosszantó, de eddig még nem hagy...

(Ahány ház, annyi szokás.) Az én házam az én váram. Mindenki a maga háza előtt söpörjön.

Hazajöttek anyuék Nápolyból. Elhoztuk őket a reptérről, otthon Nagyi már ebéddel várta őket. Hazafelé, ebéd előtt, közben és után meséltek mindenfélét, a konklúzió nagyjából az, hogy gyönyörű helyeken jártak ők is (egyáltalán nem ugyanott, mint mi), de Nápoly sok szempontból tragikus. Megmutatták, kinek milyen szuvenírt hoztak. Ők főleg Sorrentóban szerezték be az ajándékokat, így ők nem csokit hoztak, hanem tárgyi emlékeket. (Amalfiban nekem volt egy olyan érzésem, hogy ott kéne vásárolni, mert Nápolyban nem nagyon van mit, no de... :)) Tomi kapott tőlük egy konyharuhát, amin megtekinthető a limoncello receptje, valamint egy kerámia nyelű pizzaszeletelőt, nagyon szép. Én kaptam egy lávakő nyakláncot a Vezúvról, egy kis darab lávakövet ugyanonnan, valamint egy Pulcinellát. Mi senkinek nem hoztunk ilyet, mert nem tudtuk, ki ez a fura figura, aki ül egy paprikán, és álarcot visel. Miután a betlehemesek utcáján az egyik eladó azt sem tudta, kicsoda Pinokkió (esetleg át akart verni...), er...

Ilyet hozott haza Tomi a munkahelyéről, ahol kapta valakitől. Mondta, ő megkóstolta még bent, és szerinte egyértelmű, hogy ennek rózsaszín Barbie-fing íze van. Ez annyira valószínűtlenül hangzott, hogy azonnal megkóstoltam, hiába volt már este 11 óra. És már értem, mire gondolt. Dr. Pepper azóta ott figyel a hűtőben, és nincs erőm meginni.

Amikor majd már vehetek könyvet, a következőket biztosan be fogom szerezni: Kacérkodom még a gondolattal, hogy ezeket is megrendelem velük együtt: Ez persze még sokára lesz, még bőven van mit olvasnom :)

Most voltam először moziban egyedül. Nem is volt vészes, ezt is meg tudnám szokni, bár szerencsére nem kell. Aki nem látta a filmet, de még megnézné, az ne olvassa ezt el! Eddig jó kritikát még nem olvastam, jó véleményt nem hallottam róla. A Magyar vándor esetéből viszont azt tanultam, hogy mások véleményét meghallgatom, majd aztán megtekintem, ha amúgy érdekelne, és akkor lesz saját véleményem is. (A Magyar vándort ízekre szedték, hogy az milyen szar film, ezért nem is mentem el megnézni. Aztán tévében láttam, és azóta is az egyik kedvencem. A port.hu fórumán vannak azért súlyos arcok meg súlyos vélemények, most így elsőre ezen tátottam el legjobban a számat: “Hülyének állítják be a magyarokat, és a legdicsőbb dolgot, a honfoglalást…” Erről azonnal eszembe jutott egy másik, a hircsarda.hu-n olvasott vélemény: “Szar lehet neked humor nélkül élni.”) Az általam olvasott kritikákkal egy dologban értek egyet: Jude Law tényleg nem kellett volna ide, nem illik bele a történetbe, a hangulatb...

nem szeretném, ha minden iskolában kötelezően kint lenne a Hiszekegy, mint 1920 és 1945 között. Meg azt sem szeretném, ha olyan emberek, akiknek ilyen ötletei vannak, parlamenti képviselők lehetnének, de mint annyi mindenbe, ebbe sincs beleszólásom az egy szavazatomon kívül.