Segítség

Vagy egy éven keresztül előfizettünk egy barkácsolós dobozra, amit havonta küldtek, és jobbára értelmetlen dolgokat tartalmazott, amikkel azért jól el lehet bütykölni. Nem csináltunk meg mindent azonnal, például megmaradt tavaly decemberről a mézeskalács házikó (kartonból). Múlt hétvégén elővettem, és nekiültünk Flórával. Egy alapra kell ráapplikálni a házikót, és a leírás szerint előbb be kell illeszteni az összes, a falak alján található fület az alapon található résekbe, majd mindet visszahajtani, ragasztócsíkkal leragasztani. Ilyen élmény volt (39. másodperctől):




Kicsit morgolódtam, hogy ez így biztosan nem működik, mert ha egy fül a helyére került, és mentem a következőre, az első azonnal kijött. Flóra egy darabig nézte a szerencsétlenkedésemet, majd a következőt mondta:

- Add ide, anya, segítek! Azért vagyok, hogy segítsek. Azért születettem.

Cuki!

Végül minden fület rögtön a résbe illesztés után leragasztottam, és akkor összeállt a ház.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai