Hogy jön ahhoz?

Egy interjúban egy írónő arra a kérdésre, melyik műveket és miért venné ki a kötelezők közül, azt válaszolja, pl. Az aranyembert (vagy Az arany embert) a nemi szerepek ábrázolása miatt. Erre rengetegen kiakadtak, hogy hogyan meri egy akármilyen írónőcske leszólni az egyik legnagyobb magyar írót, mit képzel, hogy jön ahhoz, sőt még kutyaszart is kapott a postaládájába. Miközben ő Jókaira semmi rosszat nem mondott, azt mondta, azt a művet kivenné a kötelezők közül. (Nekem nem gázolt a lelkembe, pedig nekem nagy kedvencem volt tiniként az a regény, bár Timár kettős életét felháborítónak tartottam.)

Eszembe jutott az az eset, amikor Gárdonyi egyik regényéről írtam azt, hogy így belegondolva rettenetes lehetett IV. Béla korában élni, és borzasztó, ami a regény nőszereplőivel történik - mire kaptam egy felháborodott kommentet, hogy mit képzelek én, egy nyikhaj senki, hogy egy béka segge alatti színvonalú cikkben (!) pocskondiázom Gárdonyit (!!). Akkor is arra gondoltam (és azt is válaszoltam), hogy senki sem pocskondiázta Gárdonyit, de még a művet sem, amiről egyébként konkrétan azt írtam, hogy nagyon-nagyon tetszett, mindössze a történelmi kort mertem kritikával illetni abból a szempontból, hogy elég tré lehetett akkoriban nőnek lenni.

Igaz, én nem kaptam kutyaszart a postaládámba, mert nem vagyok híres írónő, és a véleményemet sem olvasta húsz embernél több.


Megjegyzések

  1. Tipikusan az értő olvasás hiánya - ennyi ostoba ember van a világon.
    Én imádom Jókait is, az Aranyembert is, és tisztán emlékszem arra a felháborodásra, amit akkor éreztem, amikor "leesett", hogy mit csinál a főszereplő. Ugyanakkot a Légy jó mindhalálig-ot meg kínszenvedtem. Emberek vagyunk, különböző személyiségekkel és érzékenységgel, nem értem, miért kell emiatt szarobálni. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szerintem is a szövegértési készsége nulla ezeknek az embereknek. Persze van köztük olyan is, aki csak elolvas egy szándékosan félrevezető címet, a cikket meg már nem, és az alapján kezd anyázni. Az meg a másik érdekes kérdés, miért nem lehet akár azt is elfogadni, ha valaki szerint nem jó író Jókai. És akkor mi van? Szerinte nem az, más szerint meg de, aztán megy tovább az élet.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai