Home office kisgyerekkel
Szerintem most az összes olyan kisgyerekes szülő tapasztalatát írom le, aki van olyan szerencsés, hogy nem rúgták ki, hanem home office-ban dolgozhat, és közben otthon van a gyereke is.
Nem tudom, mi lehetne ennél stresszesebb (a munkanélküliségen kívül). Eddig azt csináltuk, hogy én bent ültem a szobában 8-tól délig*, Tomi meg a gyerekszobában és a konyhában szórakoztatta Flórát. Már így is elég megterhelő volt azt hallgatni, hogy legalább félóránként két-három percig keservesen sírva hív, és dörömböl az ajtón. Próbáltam, hogy kicsit kimegyek hozzá, amikor még nem mennek a videóhívások, de ez nem működik, mert nem elégszik meg pár perccel, konkrétan húsz percig nem engedett vissza. Amikor végre kijövök a szobából, akkor azonnal felkéredzkedik az ölembe, és nem lehet letenni**, szóval elég szép kihívás mosogatni meg főzni. Még jó, hogy általában két napra főzünk, szóval utóbbi probléma csak minden másnap áll fenn.
Most viszont Tominak már nagyon megterhelő, hogy ő nem dolgozik, mert az ő munkahelye bezárt, és pincérkedni nem lehet home office-ban, ezért belehúzott a cikkírásba, és keresett online végezhető mellékállást. Így most az lesz, hogy 8-tól 10-ig, amíg még nincsenek videóhívások, bent lesz a szobában a gyerek, és mi Tomival dolgozunk, illetve próbálunk, mert Flórának időnként (mondjuk 10 percenként) inni kell, enni kell, játszani szeretne, ölbe szeretne ülni, nyomkodni szeretné a billentyűzetet, stb. - és ez mind normális is, mert kisgyerek, mi meg a szülei vagyunk. Így legalább ő nem érzi talán olyan rosszul magát, csak a haladás nehézkesebb.
Nekem olyan brutális lelkiismeret-furdalásom van amiatt, hogy ennyire kevés időm jut Flórára, hogy az borzasztó. Már alig várom, hogy vége legyen a karanténnak, és mehessünk dolgozni, ő meg bölcsibe. És nem azért, mert nem jó vele itthon, mert de, szeretem, hogy itthon vagyunk, de az rémes, hogy tudja, hogy itt vagyok, és mégsem tudok vele lenni, hiába kéri.
Brrr.
*Aztán amíg Flóra alszik délután, addig fordítok, este meg, amikor már alszik, egy-két óra alatt befejezem a másnapi órára készülést.
**És tök igaza is van, végre vele lehetne az anyja, aki után fél délelőtt sírt.
Nem tudom, mi lehetne ennél stresszesebb (a munkanélküliségen kívül). Eddig azt csináltuk, hogy én bent ültem a szobában 8-tól délig*, Tomi meg a gyerekszobában és a konyhában szórakoztatta Flórát. Már így is elég megterhelő volt azt hallgatni, hogy legalább félóránként két-három percig keservesen sírva hív, és dörömböl az ajtón. Próbáltam, hogy kicsit kimegyek hozzá, amikor még nem mennek a videóhívások, de ez nem működik, mert nem elégszik meg pár perccel, konkrétan húsz percig nem engedett vissza. Amikor végre kijövök a szobából, akkor azonnal felkéredzkedik az ölembe, és nem lehet letenni**, szóval elég szép kihívás mosogatni meg főzni. Még jó, hogy általában két napra főzünk, szóval utóbbi probléma csak minden másnap áll fenn.
Most viszont Tominak már nagyon megterhelő, hogy ő nem dolgozik, mert az ő munkahelye bezárt, és pincérkedni nem lehet home office-ban, ezért belehúzott a cikkírásba, és keresett online végezhető mellékállást. Így most az lesz, hogy 8-tól 10-ig, amíg még nincsenek videóhívások, bent lesz a szobában a gyerek, és mi Tomival dolgozunk, illetve próbálunk, mert Flórának időnként (mondjuk 10 percenként) inni kell, enni kell, játszani szeretne, ölbe szeretne ülni, nyomkodni szeretné a billentyűzetet, stb. - és ez mind normális is, mert kisgyerek, mi meg a szülei vagyunk. Így legalább ő nem érzi talán olyan rosszul magát, csak a haladás nehézkesebb.
Nekem olyan brutális lelkiismeret-furdalásom van amiatt, hogy ennyire kevés időm jut Flórára, hogy az borzasztó. Már alig várom, hogy vége legyen a karanténnak, és mehessünk dolgozni, ő meg bölcsibe. És nem azért, mert nem jó vele itthon, mert de, szeretem, hogy itthon vagyunk, de az rémes, hogy tudja, hogy itt vagyok, és mégsem tudok vele lenni, hiába kéri.
Brrr.
*Aztán amíg Flóra alszik délután, addig fordítok, este meg, amikor már alszik, egy-két óra alatt befejezem a másnapi órára készülést.
**És tök igaza is van, végre vele lehetne az anyja, aki után fél délelőtt sírt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése