Moly-szülinap

Olyan elmaradásom gyűlt fel most már, hogy hajjaj. Szóval akkor kivonatolom az eseményeket. Múlt szombaton otthon tébláboltam fel-alá egészen fél 9-től 1-ig, mert mindenfélét be kellett szerezni. Egy része karácsonyi ajándék, másik része ahhoz alapanyag, harmadik része sarok nélküli csizma (igazi megváltás, már nagyon vágytam rá). Közben megnéztem az Észt Intézetben egy észt illusztrátor ötlete nyomán létrejött kiállítást, ahol az illető hölgy és mindenféle országból származó ismerősei Alice-képeit állították ki. Még december 16-ig megtekinthető a Deák tértől egy köpésre, ha valakit érdekel. Két kép ízelítőül:

 
 

Kora este elmentem a Moly-szülinapra, ahol majdnem az összes kedvenc programpontomon részt tudtam venni. A program kettőkor kezdődött, én fél ötre értem oda, szóval azért volt miről lemaradni. A torta-szépségversenyt elmulasztottam, de a győztest azért még bőven meg tudtam kóstolni, finom is volt. Utána következett a tombola, amire minden évben két jegyet szoktam venni, és egyikkel sem szoktam nyerni, de most az egyik számomat kihúzták, örültem is, mint majom a farkának. Úgy van, hogy sorrendben felírják, melyik számokat húzták ki, aztán a tömeg átvonul a kiadók és magánszemélyek által felajánlott könyvek kupacához (jó, nem volt kupac, igényesen el volt rendezgetve), és a számok sorrendjében választanak valamit a nyertesek. Én Kristof Magnusson Használati utasítás Izlandhoz című könyvét hoztam el, ami azért különleges, mert 1. Izlandról szól, és az engem nagyon érdekel, 2. nem sima útikönyv, hanem inkább az izlandi néplelket járja körül mindenféle szempontok alapján. Juj, nagyon várom, hogy elolvassam!

Az est másik fénypontja az irodalmi kvíz szokott lenni, ez idén sem volt másként. Négyen lehetnek egy csapatban, van brutál mennyiségű kérdés, és akkor meg kell próbálni minél több pontot szerezni. Nekünk 60 pontunk lett, azt hittem, nyertünk is, de nem, a harmadik helyre volt elég. Sebaj, a részvétel a fontos, és persze az, hogy nagyon élveztük a kérdéseken való töprengést.

Általában igyekszem úgy szervezni az életemet, hogy a szülinapra eljussak, és idén is érdemes volt ott lenni. Jövőre szintén megyek, remélem.

Megjegyzések

  1. jövőre megyek én is (most már tényleg!!)! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jooo! Remelem, egyutt megyunk :)

      Törlés
    2. hú, végignéztem most a kvízt, aztán a válaszokat is.. nem volt könnyű idén sem, de nagyon örültem azoknál, amikre egyből tudtam a választ :):)

      Törlés
    3. Igen, mindig durva :) Tök jó, hogy neked is tetszett!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai