A görög történelem
tiszta érdekes. Persze a történelem általában az, de most pont a görögöké (azon belül az athéniaké) nyűgözött le, mert pont náluk voltam.
- Időszámításunk előtt 490 környékén lerohanják őket a perzsák, porig rombolnak mindent, amit érnek, többek között az Akropoliszt, olyan szinten, hogy a kimenekített, majd a háború után visszatérő civil lakosság sokkot kap, és vagy egy évszázadig (?) nem nagyon nyúl a romokhoz (az a terv, hogy örökre úgy hagyják mementóul az utókornak). Azt hiszem, a perzsák voltak azok, akik a gyönyörű szobrokat úgy próbálták ellopni a Parthenonból, hogy lehajigálták őket a dombról, amin az épület áll. Kitalálható, mennyi maradt azokból.
- Eltelik ötven év, a spártaiak megharagszanak, mert gyanúsak ezek az athéniak a demokráciájukkal, tiszta veszélyes kísérlet ez, ezért lerohanják őket. Szövetségesnek a perzsákat kérik fel, akik ellen ötven évvel korábban az athéniakkal karöltve harcoltak. A politika tök gusztustalan, bár emlékszem, gyerekkoromban, amikor ezt töriből tanultuk, még csak izgalmasnak találtam. (Imádtam az ókort, már csak ezért is nagy élmény volt az ókori Hellász több fontos helyszínét a saját szememmel látni.)
- Megérkeznek a rómaiak, kicsit átalakítanak mindent, például a Parthenont is. De ne legyünk igazságtalanok, főleg, hogy a görög emlékezet a rómaiakat egészen kedveli, mert a császáraik építettek egy csomó gyönyörű épületet pl. Athénban, többek között Hadrianus fejezte be az akkor kb. 6-700 éve épülő olümposzi Zeusz templomát. Mondhatnánk, lassan készült, mint a Luca széke, de igazság szerint még annál is mérhetetlenül sokkal lassabban.
- Bekopogtat a kereszténység, sürgősen le is verik a Parthenonról azokat a domborműveket, amelyeken nagyon látszik, hogy pogány isteneket ábrázolnak. A Parthenont átalakítják keresztény templommá.
- Elérkezik a középkor, megjönnek az oszmán törökök, haladéktalanul mecsetté alakítják a Parthenont. Aztán jönnek a velenceiek, kicsit megpróbálják kiverni a törököket Athénból, és a harcok hevében a törökök kinevezik a Parthenont lőporraktárnak, mert az tök okos gondolat. A velenceiek hadvezére (?) a szemközti dombról eltalálja a Parthenont, mire felrobban a lőporkészlet, és megsemmisül a Parthenon jelentős része. Ha már így alakult, a hirtelen támadt lyukba a törökök építenek egy mecsetet. Amúgy a görög emlékezet eléggé utálja a velencei hadvezért, minden lehetséges fórumon kiemelik, hogy személy szerint ő tette tönkre a Parthenont. Pedig szerintem az, aki kigondolta, hogy a Parthenon legyen lőporraktár, legalább akkora tapsot érdemel, ha nem kétszer akkorát.
- Megjön 1800 és vele Lord Elgin, aki elájul, mekkora értékek vannak ezeknél a görögöknél, és vésővel (!) lebarmolja a Parthenonról a fríz még megmaradt részének jelentős hányadát, majd elviszi Londonba, és haláláig nem tudja megérteni, miért haragszanak rá az athéniak, miért nem imádják jótevőjükként. Ezen annyira kiakadtam, hogy még másnap is többször kiszakadt belőlem: "Vésővel, azt érted?" Vésővel. Egy kétezer éves épületet, kétezer éves domborműveket. Kész. Ennyire fura már akkor sem lehetett senki. És mégis.
- 1821-ben megjön a szabadságharc, ami hosszú évek után a franciák, a britek és az oroszok behívásának köszönhetően sikeresen zárul. Kis kitekintés. Van egy kis falu (mármint ma már város), Messolonghi, ide érkezett meg talpig görög népviseletben, oldalán karddal a lánglelkű filhellén, Lord Byron, aki úgy gondolta, neki mindenképp részt kell vennie egy idegen nép (jó, az ókori Hellász gyermekeinek) szabadságharcában. Pont Messolonghiban bír letároborzni, amit körbezárnak a törökök, majd a néhány hónap alatt kiéheztett, elkeseredett, kitörni próbáló lakosságot kevés kivétellel lemészárolják. De Lord Byron ezt már nem érheti meg, mert egy esőben lovaglás után csúnyán megfázik, és négy napra rá, hónapokkal az előbb említett dráma előtt meghal. (Lord Byront nagyon szeretik a görögök, szobra is van, az ókor utáni történelmi kiállításon rengetegszer felbukkan. Ennek egyik oka az lehet, hogy Lord Byron nagyon szerette a görögöket, ezért ők is őt, a másik meg az, hogy elég nagy összegekkel támogatta a szabadságharcot.) De kitekintés vége. A szabadságharc sikeres, a független Görögország megszületik, az egyik szabadságharcos lesz a miniszterelnöke, de mivel kissé arrogáns stílusban próbálja egyengetni az ország útját, hamarosan merényletben életét veszti. Ekkor a három nagyhatalom, amely segített a törökök leverésében, látja, hogy ez nem jó, és az lesz a legokosabb, ha ők kijelölnek egy királyt. A választás Lajos bajor király tinikorú fiacskájára, Ottóra esik. Ottót amúgy szereti a görög emlékezet, úgy vettem észre, de azért 30 év után megköszönték a szíves segítségét, és leléptették. Ezután népszavazást tartottak arról, ki legyen az új király. A szavazatok kb. 70%-át Viktória királynő unokája kapta, akinek viszont nem engedték, hogy elfogadja a felkérést, így megint csak a nagyhatalmak választottak csillagot.
- Aztán már többet nem bántották a Parthenont semmilyen megszállók, biztos úgy lehettek vele, hogy az elődeik már így is épp eléggé elbántak vele. A XIX. század vége felé, amikor egyre több külföldi régész érkezett Athénba, és megkezdték az ókori város szisztematikus feltárását, eltakarították a felrobbant Parthenon romjait - egészen addig ott feküdtek körülötte az összedőlt oszlopok, ahová 1687-ben estek. A mecsetet már a szabadságharc után közvetlenül elbontották belőle, de a régészek aztán eltüntették az összes többi mindenfélét is, ami az ókor óta épült az Akropoliszon. Azóta meg vigyáznak rá, óvják, féltik, kaját és piát sem vihet be senki a környékére sem, csak vizet, mert víz nélkül hullanának az emberek a görög nyárban, mint a legyek. Ez a nap egyébként, amikor az Akropoliszt néztük meg, eléggé lehangoló volt összességében amiatt, hogy mennyire tönkretettek szerencsétleneknek mindent a különböző hódítók meg háborúk. Sosem fogok megérteni, miért úgy kezdődik majdnem minden háború, hogy zúzzuk porrá egymás kulturális értékeit.
- Időszámításunk előtt 490 környékén lerohanják őket a perzsák, porig rombolnak mindent, amit érnek, többek között az Akropoliszt, olyan szinten, hogy a kimenekített, majd a háború után visszatérő civil lakosság sokkot kap, és vagy egy évszázadig (?) nem nagyon nyúl a romokhoz (az a terv, hogy örökre úgy hagyják mementóul az utókornak). Azt hiszem, a perzsák voltak azok, akik a gyönyörű szobrokat úgy próbálták ellopni a Parthenonból, hogy lehajigálták őket a dombról, amin az épület áll. Kitalálható, mennyi maradt azokból.
- Eltelik ötven év, a spártaiak megharagszanak, mert gyanúsak ezek az athéniak a demokráciájukkal, tiszta veszélyes kísérlet ez, ezért lerohanják őket. Szövetségesnek a perzsákat kérik fel, akik ellen ötven évvel korábban az athéniakkal karöltve harcoltak. A politika tök gusztustalan, bár emlékszem, gyerekkoromban, amikor ezt töriből tanultuk, még csak izgalmasnak találtam. (Imádtam az ókort, már csak ezért is nagy élmény volt az ókori Hellász több fontos helyszínét a saját szememmel látni.)
- Megérkeznek a rómaiak, kicsit átalakítanak mindent, például a Parthenont is. De ne legyünk igazságtalanok, főleg, hogy a görög emlékezet a rómaiakat egészen kedveli, mert a császáraik építettek egy csomó gyönyörű épületet pl. Athénban, többek között Hadrianus fejezte be az akkor kb. 6-700 éve épülő olümposzi Zeusz templomát. Mondhatnánk, lassan készült, mint a Luca széke, de igazság szerint még annál is mérhetetlenül sokkal lassabban.
- Bekopogtat a kereszténység, sürgősen le is verik a Parthenonról azokat a domborműveket, amelyeken nagyon látszik, hogy pogány isteneket ábrázolnak. A Parthenont átalakítják keresztény templommá.
- Elérkezik a középkor, megjönnek az oszmán törökök, haladéktalanul mecsetté alakítják a Parthenont. Aztán jönnek a velenceiek, kicsit megpróbálják kiverni a törököket Athénból, és a harcok hevében a törökök kinevezik a Parthenont lőporraktárnak, mert az tök okos gondolat. A velenceiek hadvezére (?) a szemközti dombról eltalálja a Parthenont, mire felrobban a lőporkészlet, és megsemmisül a Parthenon jelentős része. Ha már így alakult, a hirtelen támadt lyukba a törökök építenek egy mecsetet. Amúgy a görög emlékezet eléggé utálja a velencei hadvezért, minden lehetséges fórumon kiemelik, hogy személy szerint ő tette tönkre a Parthenont. Pedig szerintem az, aki kigondolta, hogy a Parthenon legyen lőporraktár, legalább akkora tapsot érdemel, ha nem kétszer akkorát.
- Megjön 1800 és vele Lord Elgin, aki elájul, mekkora értékek vannak ezeknél a görögöknél, és vésővel (!) lebarmolja a Parthenonról a fríz még megmaradt részének jelentős hányadát, majd elviszi Londonba, és haláláig nem tudja megérteni, miért haragszanak rá az athéniak, miért nem imádják jótevőjükként. Ezen annyira kiakadtam, hogy még másnap is többször kiszakadt belőlem: "Vésővel, azt érted?" Vésővel. Egy kétezer éves épületet, kétezer éves domborműveket. Kész. Ennyire fura már akkor sem lehetett senki. És mégis.
- 1821-ben megjön a szabadságharc, ami hosszú évek után a franciák, a britek és az oroszok behívásának köszönhetően sikeresen zárul. Kis kitekintés. Van egy kis falu (mármint ma már város), Messolonghi, ide érkezett meg talpig görög népviseletben, oldalán karddal a lánglelkű filhellén, Lord Byron, aki úgy gondolta, neki mindenképp részt kell vennie egy idegen nép (jó, az ókori Hellász gyermekeinek) szabadságharcában. Pont Messolonghiban bír letároborzni, amit körbezárnak a törökök, majd a néhány hónap alatt kiéheztett, elkeseredett, kitörni próbáló lakosságot kevés kivétellel lemészárolják. De Lord Byron ezt már nem érheti meg, mert egy esőben lovaglás után csúnyán megfázik, és négy napra rá, hónapokkal az előbb említett dráma előtt meghal. (Lord Byront nagyon szeretik a görögök, szobra is van, az ókor utáni történelmi kiállításon rengetegszer felbukkan. Ennek egyik oka az lehet, hogy Lord Byron nagyon szerette a görögöket, ezért ők is őt, a másik meg az, hogy elég nagy összegekkel támogatta a szabadságharcot.) De kitekintés vége. A szabadságharc sikeres, a független Görögország megszületik, az egyik szabadságharcos lesz a miniszterelnöke, de mivel kissé arrogáns stílusban próbálja egyengetni az ország útját, hamarosan merényletben életét veszti. Ekkor a három nagyhatalom, amely segített a törökök leverésében, látja, hogy ez nem jó, és az lesz a legokosabb, ha ők kijelölnek egy királyt. A választás Lajos bajor király tinikorú fiacskájára, Ottóra esik. Ottót amúgy szereti a görög emlékezet, úgy vettem észre, de azért 30 év után megköszönték a szíves segítségét, és leléptették. Ezután népszavazást tartottak arról, ki legyen az új király. A szavazatok kb. 70%-át Viktória királynő unokája kapta, akinek viszont nem engedték, hogy elfogadja a felkérést, így megint csak a nagyhatalmak választottak csillagot.
- Aztán már többet nem bántották a Parthenont semmilyen megszállók, biztos úgy lehettek vele, hogy az elődeik már így is épp eléggé elbántak vele. A XIX. század vége felé, amikor egyre több külföldi régész érkezett Athénba, és megkezdték az ókori város szisztematikus feltárását, eltakarították a felrobbant Parthenon romjait - egészen addig ott feküdtek körülötte az összedőlt oszlopok, ahová 1687-ben estek. A mecsetet már a szabadságharc után közvetlenül elbontották belőle, de a régészek aztán eltüntették az összes többi mindenfélét is, ami az ókor óta épült az Akropoliszon. Azóta meg vigyáznak rá, óvják, féltik, kaját és piát sem vihet be senki a környékére sem, csak vizet, mert víz nélkül hullanának az emberek a görög nyárban, mint a legyek. Ez a nap egyébként, amikor az Akropoliszt néztük meg, eléggé lehangoló volt összességében amiatt, hogy mennyire tönkretettek szerencsétleneknek mindent a különböző hódítók meg háborúk. Sosem fogok megérteni, miért úgy kezdődik majdnem minden háború, hogy zúzzuk porrá egymás kulturális értékeit.
Többet tanultam most töriből, mint a 8 év alatt suliban. Jó, hogy visszatértél :))
VálaszTörlésEz vésős-lőporraktáros történet hajmeresztő. :( Az emberiség szörnyetegje a háborúzás, sosem fogom megerteni. :(
Nagyon aranyos vagy, köszönöm, de azért ezt nem hiszem ;)
TörlésA háborúzós témában egyetértünk. Nagy kár, hogy máig sem nőtte ki az emberiség.