K. edzése

Öt éve mentem el hozzá először, valamikor február végén vagy március elején. Nagyon szeretem az edzéseit, a step és a sima aerobicot is, és ha tehetem, most is elbukkanok az óráin, bár mostanában ritkán tehetem. És sajnos úgy tűnik, hamarosan majd már sosem lesz rá lehetőség, mert abba fogja hagyni. Nem mondta ezt így ki, csak utalt rá már január elején is, mikor utoljára voltam nála, konkrétan azt mondta, a felesége már nagyon ferde szemmel nézi a heti 2x2 órás edzést, a gyereke az oviban rajzol neki, és a rajzra ráírja ákombákom betűkkel, hogy "apa, ugye ma nem mész edzésre?", és különben is, ha szeptemberben a kicsi is iskolás lesz, már nem lesz ideje lejárni órát tartani. Addig meg egyre többször jön közbe valami, pl. beteg a felesége, mindig van valami családi intéznivaló, stb., úgyhogy két hétben egy órát tart meg négy helyett.

Persze ez a dolgok rendje, semmi sem tart örökké, senki sem gondolhatta komolyan, hogy egy fiataloknak való mellékállást majd a nyugdíjig fog vinni, de azért sajnálom, hogy lassan kikopik a teremből. Nincs még egy olyan jó edző, mint ő.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai