Szemüveg 2

Találtam egy optikát egy plázában, ahol szintén azt mondták, menthetetlen a szemüvegkeretem, viszont azt is mondták, hogy három óra alatt átteszik a lencsémet másikba. Kaptam öt keretet, azok közül lehetett választani, el is voltam a próbálgatással vagy három percig, és közben arra gondoltam, mennyire utálom én a szemüveget, sokkal jobban tetszem magamnak szemüveg nélkül, kár, hogy nem hordhatok kontaktlencsét. Végül az optikus segített választani, majd azt mondta, két órán belül meglesz az új keret. Hazajöttem, kicsit dolgoztam, ettem, visszarohantam, és tényleg ott volt már az új szemüveg. Ha nem számítjuk, hogy nem szeretek szemüveges lenni, tök szép, és tulajdonképpen nem volt nagyon drága sem, főleg ahhoz képest, hogy két óra alatt készült el, és Ausztriában vagyunk. Aztán lehet, hogy otthon ennyi pénzből új lencsét is kapok, de mindegy, az a lényeg, hogy nem ment rá a gatyám. És megint látok, és ez nagyon jó, már nem is fáj a fejem.

Amint kiléptem az üzletből, leszakadt viszont a táskám pántja. Ez vajon valami pechszéria lehet, vagy mi történik? Nem baj, a pántot megszerelem házibarkács módszerrel. Csúnya lesz, de nem baj, a lényeg, hogy hordható legyen, mert itt kint nincs másik táskám. Otthon nyilván százával állnak a szebbnél szebb modellek a szekrényben, de hát az otthon nem itt van.

Megjegyzések

  1. :) innen kívülről ezek nagyon vicces történetek!
    na jó, nem nevetek, elnézést.

    :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egész nyugodtan :) Biztos vagyok benne, hogy kívülről vicces. Belülről közepesen...

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai