Pünkösdi ez meg az
Nagyon produktív napom volt. Ma is, tegnap is.
Tegnap hazajöttem Bécsből, ahová vasárnap érkeztem meg, és ahol a lakótárs full beteg, és még mindig max. 17 fok lehet a lakásban.
Anyuék kijöttek elém a buszhoz, ahonnan hozzájuk mentünk. Ebédeltünk, megnéztük a suli színjátszó szakkörének, a Hangyabandának a 20. születésnapja alkalmából készült DVD (videók és képek vannak rajta), meg sokat beszélgettünk. Este aztán megterveztem az utolsó kivételével a tanév összes ovis óráját, majd hajat mostam. Ez kicsit meggondolatlan volt részemről, mert reggelre már megint torokfájással és durva náthával ébredtem. Eddig sem gyógyultam meg, de legalább már csak kaparászott a torkom. De hát hajat mosni csak kell...
Ma reggel korán keltem, bevásároltam, aztán sütöttem palacsintát. Tomi mondta, hogy szívesen enne, úgyhogy elkezdtem recepteket nézegetni, és találtam egy gluténmentes változatot. Kipróbáltam, és konkrétan nem érezni az ízén, hogy nem "igazi", úgyhogy meg is fogom osztani veletek, mert nagyon-nagyon jó. Lett túrós és narancslekváros, meg még körözöttet is gyártottam, mert azt meg én kívánom nagyon már hetek óta.
Dél körül berongyoltam a kiadóba szerződéseket aláírni, számlát leadni, és megkaptam a következő munkát is, az előző regény párját. Amúgy most adtam le úgy először könyvet, hogy rajtam kívül nem látta más. Kíváncsi leszek a szerkesztő véleményére, de azt nem mondhatnám, hogy nagyon izgulok. Lehetett tudni, hogy egyszer eljön ez a pillanat, és nagyon szuper, hogy csak a tizennegyedik fordításnál jött el.
A kiadóból rohantam kinyomtatni az ovis órákhoz szükséges mindenfélét, onnan meg épp odaértem 2-re a Tranzit Art Caféba, ahol idén is megcsinálta az adóbevallásomat Zs., mint tavaly. Mindig hozzá szeretnék járni, mert ért ahhoz, amit csinál, gyors, határozott és kedves. Tőle a postára loholtam, ahol kilométeres sor állt, de kitartottam, mert nem lett volna több lehetőségem feladni a bevallást. Ha már ott voltam, kerestem fehér nadrágot meg pólókat, mert abban kell dolgozni, és vasárnap már kikaptam, amiért nem volt ilyenem. Hát, hogy milyen nehéz fehér nadrágot találni, de tényleg... Szörnyű.
Utána már a chill rész következett: Cserpes saláta, kakaó, mogyoró, a napi adag csokim, és egy Family Guy. Aztán már csak összepakoltam, és mentem is a vonathoz, megkezdtem a 4,5 órás vonatozást, és most már a célegyenesbe érek lassan. Szerencsémre egy kolléga, D. lejön majd értem Pöchlarnba, és amint belépek a szobába, megyek is aludni. Jó, egy zuhanyzás még bele fog férni. Remélem, holnap sima lesz a felkelés meg a nap, Tomi épségben visszaér (most otghon van két napot), a megnövekedett étvágyam meg elhúz máshová. Oké, hogy egy szobalány többet mozog, mint egy angoltanár vagy egy műfordító, de azért ennyivel ne egyen többet, mert már megint nem szeretek tükörbe nézni. Meh.
Tegnap hazajöttem Bécsből, ahová vasárnap érkeztem meg, és ahol a lakótárs full beteg, és még mindig max. 17 fok lehet a lakásban.
Anyuék kijöttek elém a buszhoz, ahonnan hozzájuk mentünk. Ebédeltünk, megnéztük a suli színjátszó szakkörének, a Hangyabandának a 20. születésnapja alkalmából készült DVD (videók és képek vannak rajta), meg sokat beszélgettünk. Este aztán megterveztem az utolsó kivételével a tanév összes ovis óráját, majd hajat mostam. Ez kicsit meggondolatlan volt részemről, mert reggelre már megint torokfájással és durva náthával ébredtem. Eddig sem gyógyultam meg, de legalább már csak kaparászott a torkom. De hát hajat mosni csak kell...
Ma reggel korán keltem, bevásároltam, aztán sütöttem palacsintát. Tomi mondta, hogy szívesen enne, úgyhogy elkezdtem recepteket nézegetni, és találtam egy gluténmentes változatot. Kipróbáltam, és konkrétan nem érezni az ízén, hogy nem "igazi", úgyhogy meg is fogom osztani veletek, mert nagyon-nagyon jó. Lett túrós és narancslekváros, meg még körözöttet is gyártottam, mert azt meg én kívánom nagyon már hetek óta.
Dél körül berongyoltam a kiadóba szerződéseket aláírni, számlát leadni, és megkaptam a következő munkát is, az előző regény párját. Amúgy most adtam le úgy először könyvet, hogy rajtam kívül nem látta más. Kíváncsi leszek a szerkesztő véleményére, de azt nem mondhatnám, hogy nagyon izgulok. Lehetett tudni, hogy egyszer eljön ez a pillanat, és nagyon szuper, hogy csak a tizennegyedik fordításnál jött el.
A kiadóból rohantam kinyomtatni az ovis órákhoz szükséges mindenfélét, onnan meg épp odaértem 2-re a Tranzit Art Caféba, ahol idén is megcsinálta az adóbevallásomat Zs., mint tavaly. Mindig hozzá szeretnék járni, mert ért ahhoz, amit csinál, gyors, határozott és kedves. Tőle a postára loholtam, ahol kilométeres sor állt, de kitartottam, mert nem lett volna több lehetőségem feladni a bevallást. Ha már ott voltam, kerestem fehér nadrágot meg pólókat, mert abban kell dolgozni, és vasárnap már kikaptam, amiért nem volt ilyenem. Hát, hogy milyen nehéz fehér nadrágot találni, de tényleg... Szörnyű.
Utána már a chill rész következett: Cserpes saláta, kakaó, mogyoró, a napi adag csokim, és egy Family Guy. Aztán már csak összepakoltam, és mentem is a vonathoz, megkezdtem a 4,5 órás vonatozást, és most már a célegyenesbe érek lassan. Szerencsémre egy kolléga, D. lejön majd értem Pöchlarnba, és amint belépek a szobába, megyek is aludni. Jó, egy zuhanyzás még bele fog férni. Remélem, holnap sima lesz a felkelés meg a nap, Tomi épségben visszaér (most otghon van két napot), a megnövekedett étvágyam meg elhúz máshová. Oké, hogy egy szobalány többet mozog, mint egy angoltanár vagy egy műfordító, de azért ennyivel ne egyen többet, mert már megint nem szeretek tükörbe nézni. Meh.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése