Valami készül

- Elvileg felvettek egy céghez, ahol ovisoknak taníthatok majd angolt heti két délelőtt, ugyan nem Bécsben, de Bécs után az első kisvárosban. Azért csak "elvileg", mert még nincs szerződés, az ovik még nem okézták le a dolgot, nem kaptam még részleteket, nincs még meg a kezdés dátuma, stb., de a cég már gyűjti az infót, és hamarosan keres.
- Elvileg felvettek a pölteni sulihoz is, ahol nem voltak túl kedvesek az interjún. Végül is nem kapok csoportot, hanem helyettes leszek, de az is heti 10 óra. Lesz majd tanfolyam jövő héten, aláírjuk a szerződést, és remélem, viszonylag hamar lehet kezdeni.
- Ebből a két munkából meg fogok tudni élni. Félretett pénzt euróban még nem fogok keresni, de már az is csupa öröm, hogy végre nem a megtakarított pénzemet meg a forintomat kell majd költenem.
- Hamarosan végére érek a mostani könyvnek, amiért fogok kapni fizetést.
- A következő könyv már most megvan, elvileg nem lesz üresjárat a kettő között.
- Ősszel meg fog jelenni az a könyv, aminek a lefordítása nagy vágyam volt hosszú évek óta, és jövő héten már megkapom érte a fizetést is. Még mindig nem mondom meg, melyik könyv ez, de ha megjelenik, ígérem, megmutatom.
- Két fordításom is megjelent, holnap, amikor hazamegyek, mindkettőnek a tiszteletpéldányait át is lehet venni.

Eléggé izgalmas most az életem, nagyon alakul valami.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai