Hétfő

Az ovisok olyan cukik, hogy olyan nincs is. Örültek nekem, emlékeztek a nevemre, ki is tudták ejteni, és az egyik csoportban csoportos ölelésben részesítettek, ami azt jelenti egész konkrétan, hogy megrohant egyszerre 15 törpe, és ölelgették derekamat-lábamat-kezemet, ki mit ért. Teljesen meghatódtam :) Azt figyeltem meg, hogy sokkal többet bírnak, mint amennyit az óvónők gondolnak róluk. Ma mindegyik csoportban azt mondták, amikor megmutattam, mivel készültem, hogy ennek a fele is sok, ennyit nem fognak felfogni. Ennek ellenére minden csoportban mindent meg tudtunk csinálni. (Új téma/szókincs nem volt, azt ismételtük, amit múltkor csináltunk, csak más játékokkal.) Lenyűgöző, milyen hatékonyan lehet nekik játékokat tanítani úgy is, hogy csak angolul szólok hozzájuk, amit nem értenek. Óvodásnak lenni király. Az angolos kártyácska bejött, tök lelkesek lettek tőle, és nagy izgatottan válogatták, ki milyen szívecskét kér a magáéra. Innentől kezdve egyik fő profilom a matricavadászat és -gyártás. Amúgy nem semmi, milyen memóriájuk van. Az egyik csoportban múltkor már nem tudtunk elefántot színezni, mert elfelejtettem előre szólni az óvónőknek, hogy szeretnék, és mire észbe kaptam, már megterítettek az ebédhez, ezért azt mondtuk a gyerekeknek, következő alkalommal majd színezhetnek elefántot. És megérkeztem, és a csoportos ölelés utáni első kérdés az volt, hogy akkor ma színezünk-e elefántot. Nem semmi. Alig várom, hogy jövő héten elsüthessem a Hokey Pokeyt, amit eddig nem ismertem, de a mai órák fényében sláger lesz belőle a csoportokban.

Most komolyan, ki gondolta volna, hogy ennyire fogom élvezni az ovis angolt? Én biztos, hogy nem.

Lakásvadászat is zajlik közben. Ma visszaírtak az olcsó lakásból, és mehetek este, hogy megismerkedjek az összes lakótárssal (pénteken csak ketten voltak ott a négyből, plusz a lány, aki kiköltözik, plusz az egyik fiú haverja). Ezen kívül mehetek a Westbahnhof közelében lévő lakásba is, ahol hárman lennénk, 290 a bérleti díj, 400 a kaució. Holnap meg mehetek egy vega lakásba, ahová kimondottan vega lakótársat keresnek. Nem, nem vagyok vega, de a lakbér 300 euró, nincs kaució, a lakás itt van két villamosmegállóra, és már az angolok is megmondták, hogy "desperate times call for desperate measures". Végiggondoltam, igazából kibírnám, ha szeptemberig nem ehetnék húst, amikor "otthon" vagyok, csak akkor, amikor Pesten otthon, vagy ha elmegyek valahová ebédelni. Azon problémáztam egy ideig, hogy kicsit sok hús van a mélyhűtőmben, jövő hétig nem fogy el, de két hét alatt sem (négy csirkecombról meg fél kiló darált húsról van szó, de eleve nem eszem húst annyira nagyon gyakran), aztán rájöttem, hogy hát most hétvégén megyek haza, legfeljebb hazaviszem, és akkor Pesten van viszonylag sok időre elég kajám. Az sem rossz megoldás. Persze ott van az a szempont is, hogy most már gáz lenne visszamondani azt a szobát, amit pénteken megkaptam, de nem kizárt, hogy megteszem. Most akkor nagyon rohadék vagyok? Látom magam előtt szerencsétlen nő arcát, amint elolvassa, hogy kezdhet megint lakótársat keresni hat nappal a költözési időpont előtt... Jaj :(

És akkor még a munkakeresési kísérletekről nem is szóltam. Nem is fogok, mert ezen a fronton nem sok mozgolódás van, bár tény, hogy ma visszaírt Tomi főnöke, hogy ha megyek látogatóba Tomihoz, majd beszélgessünk, vagyis elméletben mehetnék júliustól hozzájuk.

És még a Titanic-könyvnek is a végére értem!

Nem unatkozom, ennyi a rövid lényeg.