Máltai furcsaságok

Azért kerül elő ilyen gyakran Málta, mert nem vettem ki a lájkot a legnagyobb napilap mellől, ezért minden nap megkapom az összes hírt, amit a Facebookra posztolnak. És van furcsaság bőven.

Egy máltai középiskolában lopási ügyben nyomoz a rendőrség, és a nyomozás egy pontján ujjlenyomatot kértek az összes tanártól. A tanárok erre a szakszervezethez fordultak, akik a miniszterhez, és kitört a botrány, hogy Málta rendőrállam, és ilyet demokráciában nem lehet csinálni, és miért nem nyomozzák inkább ki, hogy ki a tettes. Nem tudom egészen a helyükbe képzelni magam, nem tudom, hogy mit szólnék, ha az összes kollégámmal együtt az én ujjlenyomatomat is kérnék, de valamiért azt hiszem, ennyire nem akadnék ki. Persze sokat számít a stílus, mint ahogy abban az esetben is, amikor a munkahelyeim igazolását kérték - St. Pöltenben ellenségesek voltak, úgy beszéltek velem, mintha nyilvánvalóan csak hazudnám, hogy dolgoztam, Bécsben meg kedvesen közölte a hölgy, hogy szüksége lenne ezekre a papírokra. Szóval nem tudom. Lehet, hogy bunkók voltak a rendőrök, és azért akadt ki a tantestület, nem pusztán az ujjlenyomatvétel miatt?

Az újság Brüsszelben élő máltaiakat szólaltat meg, ők számolnak be arról, hogyan kezeli Brüsszel a terrortámadásokat, milyen a közhangulat, a hozzáállás. És akkor érkezik egy komment egy máltaitól, hogy undorító ez a finomkodás, hogy soha nem történik semmi konkrét intézkedés, nehogy 1300 éves ellenségeink megorroljanak ránk, miközben meghal az ősapáink által létrehozott Európa, a civilizációnk, a kultúránk, és úgy fogunk járni, mint a Római Birodalom. Tehát mondja ezt egy máltai. Én meg akkor csak megjegyzem már, hogy a máltai nyelv az arab és az olasz keveréke, a vallási kifejezéseik arabok (Isten = Alla), 300 éven át éltek arab fennhatóság alatt, a mai kultúrájuk alapját meg például az építészetüket is tőlük kapták, volt idő, amikor legnagyobb arányban muzulmán hitűek éltek a máltaiak között, és a katolikusok mellett még ma is jelentős számban élnek ők is a szigeten az "őshonos" máltaiak között. Milyen 1300 éves ellenségről van szó? Komolyan mondom, döbbenetes dolgok vannak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai