Húsvéti nyulas futás

Voltam az újévi malacoson, ami Steiner Imre első nagyobb futóeseménye volt, aztán a Valentin-napit kihagytam, és most elmentem a húsvéti nyulasra. Nagyon jó volt! Bár 9-re értem oda, amikorra meghirdették a gyülekezést, még jutott technikai futópóló, aminek nagyon örültem. (Arra számítottam, hogy mindenki cselesen órákkal korábban kitelepül, hogy jusson póló, én meg lemaradok róla. De nem!) Volt közös bemelegítés, ami nagyon jó ötlet. Aztán futottunk egy nyulat. Nekem megint fogalmam sem volt, mikor mijét rajzoljuk, mert nincs ilyen fejlett térlátásom, de azon nagyon jól szórakoztam, hogy micsoda kanyarokat meg íveket vittünk bele. (Itt jegyzem meg, hogy a MapMyRun tényleg nagyon komoly - utólag vissza tudom nézni az útvonalat, a nulláról megrajzolja nekem a nyulat, mutatja, mikor merre kanyarogtam. Nem semmi.) Jó volt látni a tömeget, és a járókelőknek is szereztünk néhány vidám percet. Annyira jók az ilyen közösségi események/élmények! Én a csapat elején futottam, mert arra gondoltam, hogy ha a szervező mögött haladok, akkor tuti nem vágok le egyetlen kanyart sem pusztán azért, mert előttem páran kihagyták, én meg nem tudom, hogy ott kellene lenni egy kanyarnak. Amúgy szinte minden fordulónál fel volt rajzolva az aszfaltra, hogy merre kell haladni, de sajnos nem tudtam lefényképezni egy rajzot sem, pedig voltak nyuszik meg hímes tojások is. A táv végénél mindenki kapott egy nagy zacskó salátát, amit én holnap hazaviszek, jó lesz az ebéd mellé, szerintem mindannyiunknak fog jutni belőle. Bónusz öröm: találtam egy Liza-klónt. Nem stimmelnek 100%-ban a mintái, de pl. a két szeme között majdnem pontosan ugyanolyan szívecske van, mint Lizának volt, és azért a többi foltja is eléggé emlékeztet a kiskutyám mintázatára.

Szuper volt, jól éreztem magam, legközelebb is megyek :)

Gyülekeznek a futók

Lett technikai futópólóm! 

Itt a nyulam :) Cuki, nem?

Ő meg itt egy Liza-klón. Na, jó, nem 100%-ig klón, de én most összehasonlítgattam Liza egyik fényképével, és azért nem kevés a hasonlóság a mintázatukban. Biztos rokonok :)

Összehasonlításképpen a kiskutyám. Neki azért aranyosabb volt a füle, de amúgy...
 





Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai