Téli Mátra teljesítménytúra, M táv, 26 km
Anyuval ketten mentünk, ő az S-re (19 km), én az M-re. Reggel indultunk Pestről, de elég jól kezdődött a történet, mert kiderült, hogy rosszul emlékeztem, és nem a Népligetből megy a busz, hanem a Stadionoktól, és hát hiába voltunk ott a Népligetben időben, a Stadionokhoz úgy sem értünk át időben, hogy apu átvitt minket kocsival. Mindig megnézem még program előtti este, de legkésőbb indulás előtt, hogy tényleg akkor, tényleg ott, stb. kell-e lennem, és most is ez volt a terv, csak épp nem volt net. Úgyhogy így jártunk. Végül is azért csak odaértünk, csak így nem 8 óra után kicsivel, hanem negyed 10-re (kicsit késett a busz), de azért 3/4 10-kor tudtunk rajtolni (10-ig lehetett).
Végül 6 óra 41 perc alatt értem be, és a szintidő 7 óra volt. Nagyon-nagyon örültem, szerintem talán ez volt életem első túrája, ahol nem csúsztam ki az időből. Anyuval külön túráztunk, mert ő a saját tempójában szeretett volna haladni, és azt mondta, én is tegyek így, a célban találkozunk. És lett rólunk közös célfotó, aztán azt mondta, legközelebb mindenképpen figyelmeztessem, hogy ő erre a túrára nem akar jönni :D Mondjuk, nem csodálom, erre a sárban csúszkálásra én sem vágyom. Különösen kiábrándító volt azok után, hogy láttam egy csomó tavalyi képet, amin meg nyakig érő hó volt. Ehh. No de. Voltak frissítőpontok, volt alma, tea (többször is), nápolyi, zsíros kenyér, és nagyon profin szervezték a túrát, pl. a végén kisbusszal vitték az embereket a céltól nagyon messze parkoló kocsijukhoz, ami elég nagy jófejség.
Az extrém körülményeknek hála rengetegen estek, nem is kicsiket, és hárman a lábukat is eltörték. Én egyiküket láttam, akkor látta el a mentős az út szélén, amikor odaértem, neki állítólag a bokája tört el, plusz a lábszára több helyen is. Persze, 4000 indulónál ez elenyésző arány, de szerintem elég durva, hogy egyáltalán volt töréses sérülés.
Elég kemény túra volt. Nem annyira az útvonal volt benne a durva, szerintem az önmagában egyikünknek sem lett volna túl megterhelő. Az volt a nem semmi, hogy az erdőben _végig_ sár és jég váltakozott, de ilyen bokáig érő sár meg tükörjég. Volt, ahol a változatosság kedvéért a sár alatt volt a jég, de általában úgy nézett ki a móka, hogy az út közepén jég, két szélén és az út mellett sár. Na, hát, az elején még vigyáztam, aztán egyszer elmerült a fél bakancsom egy nagyobb sártengerben, utána el is csúsztam, és onnantól kezdve már nem tudtam, sőt nem is akartam arra koncentrálni, hogy ne legyek mocskos, volt, hogy már meg sem próbáltam kikerülni a sártengert, úgyis mindegy volt. Kicsit izgultam, felengednek-e majd a távolsági buszra hazafelé, ha ilyen mocskos vagyok, váltóruhám meg nem volt. Párszor eszembe jutott, nem lett volna-e okosabb lefújni a túrát a durva sár és jég miatt, de persze ez nem teljesítménytúrázós hozzáállás, az igazi profi még örül is, hogy hú, sokkal keményebb körülmények között kell időben beérnie, mint ahogy tervezte.
Az megdöbbentett, hogy itt is mit össze tudnak hisztizni meg köpködni egymásra emberek, elképesztő. A futók azon vekengenek utólag, hogy a túrázók csak azért viszik a túrabotot, hogy őket kigáncsolják vele (érted, milyen lelkivilága van annak, akiben ez egyáltalán felmerül? :O), a túrázók meg azon, hogy a futók lelökdösték őket az ösvényről, és futók is, túrázók is sírnak, hogy minek volt 4000 ember, így nem lehet élvezni a túrát, és különben is, az erdő meg a természet. Na most csak előnevezéssel lehetett indulni, hatóságilag határozták meg, hány ember mehet összesen, innentől a hatóságnál kell reklamálni szerintem. Másrészt meg tényleg hihetetlen számomra, hogy emberek képtelenek jól érezni magukat, mindig találnak valamit, amin utólag fel lehet háborodni. És ismét elgondolkodtam azon, mennyire furcsa "műkedvelőként" jelen lenni egy eseményen, amit mások nem is hobbiként, hanem vérkomolyan csinálnak.
Ez a Kékestető. Ekkora ködben a csúcskövet sem találtam meg :D
No de. Szép volt az erdő, és nevettem, amikor a Kékestetőre felmászás után fél óra előnyöm volt a javasolt tempóhoz képest, onnan leérve meg már csak 9 perc, de hát végül is eddig is tudtam, hogy nagyon nem szeretek lefelé haladni, mert előrecsúszik a lábfejem a cipőben, és agyonnyomódnak a lábujjaim, viszont felfelé mászni nagyon szeretek. Ja, és még a buszra is felengedtek, miután anyu odaadta a harisnyáját, én meg a kezemben vittem a kifordított túragatyámat, mert amúgy úgy néztem ki, mint egy varacskos disznó. A világos színű bakancsom koromfekete volt, annyi sár tapadt rá, hogy emelni sem volt könnyű a lábamat. Ezt úgy oldottam meg, hogy zsepivel szépen, egyenletesen elkentem rajta a sarat, és akkor simán azt lehetett hinni, hogy ez teljesen tiszta, fekete bakancs :D Amúgy mások nem voltak szégyenlősek, nálam sokkal sárosabb ruhában is felszálltak a buszra, és a sofőr mindenkit felengedett. Én meg harisnyában mentem haza, hát, egy élmény volt :D Jó, csak a buszra felszállás volt ciki, meg amíg a Stadionoknál elértünk a kocsiig (mert apu kijött elénk), aztán a harmadikra már úgy mentem fel, hogy a derekamra kötöttem a pulcsimat, hogy legalább a fenekemet ne csodálják meg illetéktelenek. Tanulság: vinni kell váltóruhát és -cipőt, jó eséllyel lesz ruhatár. (Ha nem lesz, akkor az nagy szívás, mert szatyorral a kézben túrázni kegyetlen lehet :D )
Én most kedvet kaptam a teljesítménytúrázáshoz, úgyhogy már le is adtam az előnevezésemet egy márciusi 30 kilométeresre, ami ugyanezen a környéken lesz. Remélem, száraz terepen.
A kép nem tükrözi kellőképpen a helyzet komolyságát
Teljesítettük! :)
Útvonal, oklevél, kitűző
Megjegyzések
Megjegyzés küldése