Újévi malacos futás

Az eseményt egy pasi szervezte a barátainak, legalábbis szándéka szerint. Én úgy találtam rá a futásra, hogy a pasi az egyik ismerősöm ismerőse, és az ismerősöm bejelölte a Facebookon, hogy érdekli a dolog. Amikor én rányomtam, hogy megyek, kb. 20 ember volt rajta, aztán mára 1500 lett. Kicsit kinőtte magát az esemény :) Már 1000 jelentkezőnél egyeztetett a srác a rendőrséggel, és végül nem kért rendőri biztosítást, sem útlezárásokat, mert úgy ítélte meg, hogy meg tudjuk oldani a forgalom zavarása nélkül is. (Tényleg sikerült.) Úgy volt, hogy Danival megyünk, és az egyenpólónkat vesszük fel, aztán később anyunak is megtetszett az ötlet, és ő is mondta, hogy jön velünk. Dani végül nem jött, mert úgy érezte, túl hideg van, anyu meg szintén nem jött, mert álmos volt, és inkább visszafeküdt aludni. Nem örültem, de hát voltam már máskor is egyedül mindenféle programon, szóval azért én elmentem. Az öltözést kicsit talán túlzásba vittem - póló, futópulcsi, polárpulcsi, kötött harisnya, téli (bélelt) futónadrág, téli (bélelt) kirándulónadrág, sapka, sál, kesztyű. A két nadrág kicsit meleg volt, de azért kibírható. Érdekes módon nem volt olyan hideg, mint amilyenre készültem: a sál, amit gondosan úgy szerkesztettem magamra, hogy eltakarja az orromat és a számat, kb. a harmadik percben csúszott le, és ennek ellenére sem fagyott le a légcsövem, nem fájdult meg a fogam, stb. Tehát nem volt hideg.

Nagyon sokan voltunk, de azért 1500-an biztosan nem. Kisebb csapatokban rajtoltunk, végig a járdán futottunk, nem zavartunk senkit, sem gyalogost, sem autóst. Még reggel gyorsan töltöttem egy futóappot, ami térképen is jelöli, merre járok*, és reméltem, hogy sikeresen lerajzolja majd nekem a malacot. A futás maga tök jó volt, jó volt sok ember között, mégis egyedül futni. Sokszor csak lassan lehetett haladni, esetleg lépésben, de a Kálvin térnél, ahol a malac farkát rajzoltuk, érdekes módon leszakadtunk egymástól, és onnantól már csak két-három fős csapatok futottak a Deákig.

A célban még álldogáltam egy kicsit, mert tök jó hangulat volt, nem akaródzott hazajönni. Volt kint valami stáb is, akik meginterjúvoltak néhány futót, úgyhogy igyekeztem mindig úgy helyezkedni, hogy jó messze legyenek tőlem, nehogy kiszúrjanak. A nagy jókedv közepette furán hatott a nő, aki átvágott az Erzsébet téren, és következőképpen kommentálta a tömeget: "Elmentek anyátok picsájába." Neked is boldog új évet :) Amúgy voltak, akik jelmezben érkeztek, többen hoztak kiskutyát, szóval tényleg vidám volt az esemény. Néhányan felvették, hogy húsvétkor is lehetne ilyen, csak akkor rajzolhatnánk nyulat, és tökre egyetértek, szívesen mennék arra is.

Jó volt, bánhatja, aki kihagyta :)





*Nem tudtam, hogyan kell a végén elmenteni az edzést, csak azt kínálta fel, hogy megállítja nekem a számlálót, ha akarom. A Gugli sem volt most a barátom, végül is nem tudom, mire kattintottam, hogy csak elmentődött a futás, viszont szomorúan láttam, hogy mivel már csak itthon sikerült elérni ezt, a GPS húzott egy durva vonalat a Deáktól hazáig, és ezzel tönkretette a malackámat. Hosszasan bütyköltem vele az oldalon, mire megtaláltam azt a funkciót, amivel módosítani lehet a térképen az útvonalat - így megmenekült a malacka. Jó ez az app, az új telefonra is ez fog kerülni, ha egyszer visszakapom végre már. (December 7. óta dekkol a szervizben, majd 4-én megkérdezi, aki bevette, hogy mi a helyzet vele. Meh.)

Megjegyzések

  1. Örülök, hogy jól érezted magad.

    (Steiner Imre)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a szervezést :) Ha máskor is lesz ilyen, máskor is megyek. Malacosra, nyuszisra, karácsonyfásra, mindegy. És közben kicsit irigykedem arra, aki tud rajzolni, pláne GPS-szel :P :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai