Fura emberek vannak

Tegnap pörgettem békésen a hírfolyamot a telefonomon, amikor egyszer csak szembejött egy elütött, vérbe fagyott kutya, ráadásul mindjárt három fotón. (Vagy többön, nem tudom, háromra emlékszem.) Még jó, hogy telefonon görgettem, így nem láttam nagyon részletesen a szétroncsolt kis testet, viszont azzal a lendülettel már rejtettem is a posztot. (Amúgy egy volt egyetemi oktatóm tette ki, aki nagyon szívén viseli az állatok sorsát - ami jó dolog -, napi sok gazdikereső kutyát meg is oszt, satöbbi, ja, és az is ő, aki rendszeresen ír posztokat arról, hogy a férfiaknak csak a természetes nőket kellene szeretniük, majd aztán szinte kizárólag kacsaszájú, narancsssárgára szolizott, rajzolt szemöldökű lányok képeit lájkolja - amivel megint csak semmi baj, csak kicsit ellentmondásos. Nyilván, ha túlságosan sokszor jönne szembe a hírfolyamomban, beállítanám, hogy nem akarom látni, mit működik a Facebookon, de itt még nem tartunk, csak időnként elgondolkodom rajta, hogy esetleg meg kéne tenni.) No de. Este aztán láttam, hogy kivételesen nem fotót, hanem bejegyzést lájkolt az említett pasi egy nőnél, hát megnéztem, mi állhat abban a bejegyzésben. Aztán az állt benne csupa nagybetűvel, rémes helyesírással, hogy melyik rohadék jelentette a bejegyzés íróját az elütött kutya fotója miatt, igenis mindenkinek meg kell tudnia, hogy az emberek felelőtlensége miatt állatok halnak meg, és igenis fontos ezt terjeszteni, hogy máskor ne haljon meg szilveszterkor elszökött kutya. Érkeztek is a kommentek, hogy biztos valami képmutató széplélek volt, és undorító, milyen emberek vannak, felháborító, ezért tart itt ez az ország, bezzeg meztelen nős képekkel tele a Facebook, az nem zavar senkit, satöbbi.

1. Nem egyértelmű számomra, honnan tudjuk, hogy az a kutya szilveszterkor szökött meg. Attól, hogy január 1-jén ütötték el, megszökhetett korábban is, a durrogtatástól függetlenül is.
2. Nem biztos, hogy a gazdi hibája, hogy megszökött. Én már hallottam olyat, hogy valaki a kertbe engedte ki a kutyát, aki kibújt a kerítés lécei közt, pedig már nem volt kezdő kiskutya, és még sosem csinált ilyet.
3. Nem hiszem, hogy kevesebb kutya fog megszökni, vagy kevesebb kutyát fognak elütni autók, ha vérbe fagyott kutyák képével árasztjuk el a Facebookot.
4. Nekem nincs kutyám, miattam nem szökött meg kutya, nem is ütöttem el egyet sem, és különben sem értem, miért kell nekem akármikor is vérbe fagyott kutyák képével szembetalálni magam a hírfolyamomban, de különösen érthetetlen ez számomra ünnepnapon.
5. Nem tudom, hogyan függnek össze a meztelen nős meg a vérbe fagyott kutyás képek. Teljesen elképzelhetetlen, hogy akit zavar utóbbi, azt előbbi is zavarja? Nekem azért valahogy csak sikerül ezt elképzelni, de lehet, hogy túl élénk a fantáziám.

Nagyon-nagyon fura emberek vannak, ismét erre jutottam. Ettől függetlenül elég durva, hogy a szintén sokak által megosztott albumban, ahol a szilveszter után talált kutyákat gyűjtik, tegnap délután már 110 fénykép szerepelt. Szerencsétlen állatok.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai