Interjú és randi

Délben felhívtak, hogy kettőre menjek interjúra. Mentem. A főnök akkor már nem volt ott, ami kicsit furán vette ki magát, mert hát ő hívott oda. Az a lány interjúztatott, aki a kolléganőm lenne, ha felvennének, mondta is, hogy még sosem csinált ilyet, nem tudja, mit kell kérdezni. Végül is felhívta a főnököt egy másik ügy miatt, és akkor megkérdezte, mit kérdezzen tőlem. Sürgősen kell nekik ember, szerinte jó esélyem van rá, hogy hétfőtől mehessek dolgozni. Nagyon hosszú ideig biztos nem maradnék, mert ez egy kasszás munka, tehát egy fogadóirodában a kasszában kell ülni. 10-től éjfélig kell dolgozni két műszakban, és persze hétvégén és ünnepnap. Szeretnék már hétfőtől péntekig, emberi időben dolgozni, de első nekifutásra itt is jó lenne. Meglátjuk, megkapom-e.

A sráccal az Operánál találkoztunk, majd elsétáltunk a Vollpensionba. Négy órát beszélgettünk kb., kicsit talán kevesebbet, és mindenféle dolgok szóba jöttek. Mindkettőnk családja, ki hogyan került Bécsbe, hol tanult, mik a tervei a jövőre nézve, beszéltünk sorozatokról, könyvekről, fordításról, merthogy ő hobbiból fordít szépirodalmat, amitől én tök lelkes lettem. Ő egyébként mérnökként végzett, és programozóként dolgozik, és nagyon okos, intelligens. Jófejnek is tűnik. Meg egy kicsit önzőnek*. Azt nem tudom, neki mi volt rólam a véleménye, majd kiderül abból, fog-e még írni. Szerintem mindenképp megérne a dolog még néhány találkozót, annyi idő alatt már jobban körvonalazódna, egymáshoz valók lennénk-e.

Holnap 10:30-kor fordítói vizsga, szurkoljatok nekem!

*Ez részben cáfolódott.